2024. május 10., péntek

Az árnyék

Ha kizárólag a hivatalos politikai nyilatkozatokra és „értékelésekre” hagyatkoznánk, már jó ideje abban a meggyőződésben élnénk, hogy hétmérföldes léptekkel haladunk az Európai Unió felé és csupán idő kérdése, hogy mikor válunk teljes jogú taggá, s ezzel együtt karnyújtásnyira kerülünk az ő fejlettségükhöz és életszínvonalukhoz. A miniszterek (kötelező) kincstári optimizmusa azonban csak azokat az embereket bódítja el, akiknek nincs lehetőségük, vagy egyszerűen, önmagukat ámítva, nem hajlandók meghallgatni mások érveit.

Mindez hatványozottan vonatkozik Szerbia gazdaságának alakulására is. Neves szakemberek ugyanis már évek óta hangoztatják, hogy igen sok időnek kell elmúlnia ahhoz, hogy az ország a fejlettebb nyugati országok látóközelségbe kerüljön.

Csupán abból az egyszerű tényből kell kiindulnunk, hogy sem Szerbia, sem annak idején Jugoszlávia gazdaságilag nem tudta megközelíteni az európai országok átlagát. Erre még akkor sem lett volna esélyünk, hogy ha a háborúzás és bújtatott területszerzési törekvés helyett minden energiánkat a gazdaság előbbre vitelére fordítottuk volna. Mivel nem ez történt, hanem pont az ellenkezője, egyáltalán nem kell csodálkozni azon a tényen, hogy 2016-ban Szerbiában 4900 euró volt a lakosonkénti bruttó nemzeti jövedelem. Ezzel szemben az európai huszonnyolcak átlaga meghaladta a 29 000 eurót. Ebből következik, hogy több mint 43 esztendőre lenne szükségünk ahhoz, ha az évenkénti 5 százalékos gazdaságnövekedéssel el szeretnénk érni az EU jelenlegi átlagát. Persze csak abban az esetben, ha a 28 ország ez alatt az idő alatt folyamatosan stagnálna.

Nem szabad azonban szem elől téveszteni azt, hogy egy évvel ezelőtt a teljes szerbiai politikai csúcs hittel vallotta, hogy az idén a gazdasági növekedés eléri a 3,5 százalékot. Időközben azonban kiderült, hogy erről szinte még beszélni is felesleges, és boldogok lehetünk, ha sikerül megvalósítani a két százalékot. Márpedig ilyen ütemű „fejlődéssel” aligha számíthatunk a fejlett országok megközelítésére. Annál is inkább, mert 2008 és 2016 között, tehát nyolc év alatt, összesen (és nem évente!) 6,5 százalékkal sikerült bővíteni a gazdaságunkat.

Számunkra azt sem jelenthet vigaszt, hogy ugyanebben az időszakban a szlovénok csak 4,25 százalékot teljesítettek, a horvátok 0,8 százalékkal visszaestek, a görögöknél pedig 25 százalékkal csökkent a társadalmi össztermék értéke. Azzal a különbséggel, hogy a három említett ország mindegyikében jóval nagyobb a GDP.

Ha csak a környező államok ilyen vonatkozású teljesítményét elemezzük, szembetűnő, hogy ugyanebben az időszakban Bulgáriában 36, Romániában 25 százalékkal növekedett a gazdaság. Mi több, Albánia is 19 százalékos eredményt mutathatott fel. Nekünk azonban csak tavaly sikerült elérnünk a 2008-as szintet.

A politikai nyilatkozatok féligazságához tartozik az is, hogy amikor (tavaly) 2,8 százalékos gazdaságbővítésről beszéltek, egy szót sem ejtettek arról, hogy ugyanebben az esztendőben a társadalmi össztermék értékének 3 százalékát elvitték a közadósság után fizetendő kamatok. Egy évvel korábban a 0,8 százalékos növekedés mellé párosult a 3,2 százalék kamattörlesztés. Legrosszabb 2014-ben volt, amikor 1,8 százalékos visszaesés mellett 2,95 százalékot emésztettek fel a szóban forgó kamatok.

Minden mellett a politikusaink folyamatosan azzal áltatnak bennünket, hogy a rohamos fejlődés útjára léptünk és a gazdaságunk, ha lassan is, de biztosan közelít az Európai Unióhoz. A gond csupán az, hogy miközben mi 2-3 százalékkal „gazdagodunk”, az EU tagországai sem tétlenkednek, és a saját gazdasági érdeküket követve igyekeznek minél előbbre jutni.

Mi pedig loholunk ugyan utánuk, de ez olyan, mintha a hátunkba egyre laposabban sütne a nap, és mi a saját árnyékunkat szeretnénk megelőzni.

Ami semmiképpen sem sikerülhet.