2024. május 11., szombat
BIRKÓZÁS – U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG

Hideg zuhany az elején

A rajton kapott ki Németh Zsanett kétszeres magyar U23-as Európa-bajnok

A magyarok számára hideg zuhannyal kezdődött meg a lengyelországi U23-as birkózó-világbajnokság női programja, mert a 75 kg-os kategóriában óriási meglepetésre már a selejtezőben kikapott a korosztály kétszeres Európa-bajnoka, Németh Zsanett. Legyőzője nem volt más, mint a kadét világbajnok Anasztaszija Susztova, aki nemes egyszerűséggel váll-, illetve csípődobással intézte el ellenfelét, de ő sem jutott el a fináléig, mert az elődöntőben kikapott a kanadai Gracelynn Doogantól.

Zsanetthez képest Galambos Ramóna (55 kg) kiválóan rajtolt, hiszen a selejtezőkben a kadét-Eb-ezüstérmes lengyel Alicja Cyzowiczot győzte, s a következő mérkőzésen sem volt messze a sikertől, de egy óriási csatában végül 10:10-es eredménnyel kikapott a török Bediha Güntől.

A kötöttfogás szerda esti 130 kg-os slágermeccse az ötszörös világbajnok grúz Zviadi Pataridze és a már a felnőttmezőnyben is érmes orosz Szergej Szemenov között a várt, feszült csatát hozta, amelyben ez utóbbi egy kicsit piszkosan, de sikerre vitte a párharcot úgy, hogy fejeléseivel jól kiprovokálta ellenfelét, aki így a második menetben nem tudta pontokra váltani gyorsaságát és roppant erejét. Az látszik, hogy a grúz jobb birkózó, és a jövőben még sokat találkozunk majd a nevével, de a legjobbkor jött neki ez a vereség, pusztán azért, hogy ne bízza el magát túlságosan.