2021. június 14., hétfő

Budapesten tárgyalnak Európa idegenforgalmi vezetői és szakértői

Harminckét ország nemzeti idegenforgalmi hivatalainak vezetői tárgyalnak Budapesten november 22-étől 24-éig. A magyar fővárosban tartja ugyanis közgyűlését az Európai Utazási Bizottság (ETC) – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a turisztikai szakértők arról tárgyalnak, hogyan tudják Európa turisztikai vonzerejét közösen növelni a fontos küldőpiacokon, és közben megismerhetik a Magyar Turisztikai Ügynökség munkáját, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at és Budapest turisztikai értékeit is. Közölték, hogy 2011 után ez a második közgyűlés, amelyet Budapesten rendeztek meg.
A közgyűlés mellett több kerekasztal-beszélgetést is szerveznek Európa turisztikai vezetőinek, ezeken vitatják meg a szakemberek, hogy milyen lehetőségek rejlenek az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és Kína piacaiban, és ezt hogyan lehet együttesen kiaknázni.
Az ETC közgyűlése azért kiemelten fontos, mert a nemzetközi turizmus a világ exportjának 7 százalékát adja. A beutazó turisták 2015-ben a világ országainak összesen több mint 1260 milliárd dollár bevételt eredményeztek. Ennek a globális bevételnek több mint Európában valósult meg a 35 százaléka, amely 450,7 milliárd dollárt tett ki 2015-ben.
Az előrejelzések szerint az összes beutazó turista száma globálisan elérheti az 1,4 milliárd főt 2020-ra, és az 1,8 milliárd főt 2030-ra. Közép- és Kelet-Európa országaiba, így a Magyarországra beutazó látogatók számával kapcsolatban a becslések a világátlag kétszeresét kitevő növekedési rátát prognosztizálnak – írták.