2024. május 8., szerda

Idénymunka legálisan

Szerbiában egyes becslések szerint körülbelül 300 000 idénymunkás dolgozik teljesen illegálisan, és ennek több mint hatvan százaléka a mezőgazdaságban. Ez azt jelenti, hogy a munkaadók ezen munkások után nem fizetnek sem adót, sem kötelező juttatásokat. Ezzel nemcsak a munkavállalók jogai sérülnek, hisz nyugdíj és egészségügyi biztosítás nélkül maradnak, hanem az államkassza is elesik bizonyos bevételtől. Másrészt viszont a munkaadók helyzete sem egyszerű, hisz a munkások bejelentése körülményes, rengeteg adminisztrációval jár, és az egy-egy munkás után fizetendő juttatások összege nagy.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

A feketemunka felszámolása céljából az eddigiek során számos kísérlet történt. A Nemzeti Szövetség a Helyi Gazdaság Fejlesztésért – NALED az idén indította el azon projektjét, amellyel az idénymunkások helyzetén kívánnak javítani, és erre a problémára a munkaadókkal közösen szeretnének megoldást találni. A NALED szervezésében eddig országszerte több előadásra került sor, és kedden a körút tizennegyedik állomásaként Szabadkára is ellátogattak. A szövetség projektumáról Tisa Čaušević, a NALED munkatársa beszélt a médiának.

– Tevékenységünk a szürkegazdaság elleni harc része. Azt szeretnénk elérni, hogy az idénymunkások helyzete javuljon, és legális keretek között tudjanak munkát vállalni. Segíteni szeretnénk abban, hogy olyan törvényes megoldás szülessen, amely leegyszerűsítené ezen személyek munkavállalását. Fontos elmondani, hogy a német gazdasági együttműködésnek köszönhetően meg tudtunk vásárolni egy olyan szoftvert, amely lehetővé teszi a munkások elektronikus bejelentését. Ez lényegesen leegyszerűsíti a munkaadók dolgát. Emellett támogatjuk, hogy csökkenjenek azon adók és járulékok, amelyeket a munkaadóknak fizetniük kell a munkások után. Ez is elősegítheti a munkavállalás legalizálását, hisz a bejelentésük legnagyobb akadálya éppen ez a két dolog, a sok adminisztrációs feladat és a magas költségek. Az eddigi tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a munkaadók pozitívan fogadták az elképzeléseinket. Ezeken a találkozókon a munkaadókkal szeretnénk megbeszélni a teendőket és a lehetőségeket, ugyanakkor az idénymunkákat vállalókat és a munkanélkülieket is szeretnénk informálni a saját érdekükben – fogalmazott Čaušević.

A szabadkai találkozó a NALED munkatársának előadásával kezdődött, és a jelenlévők ezt követően kifejthették meglátásaikat az üggyel kapcsolatban.