2024. április 27., szombat

„Ma ünnep van, ma sírhatunk”

Ünnep és emlékezés – a mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. November 1-jén, mindenszentek napján az üdvözült lelkeket, azaz azokat a szenteket ünnepeltük, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg – ez a nap lett jóval később a katolikus világban a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje. A halottak napja az elmúláson túlmutató szeretetnek, az elhunytakról való általános megemlékezésnek az ünnepe, és a mindenszentek ezt alapozza meg a feltámadásba vetett hittel.

Erre a napra rendbe tesszük, majd felkeressük a temetőkben hozzátartozóink sírját, és gyertyát vagy mécsest gyújtunk az emlékükre – a néphiedelem szerint ez a fény segít majd a kiszabadult lelkeknek visszatalálni a sírjukba. A szelíden hunyorgó mécsesek lángja beragyogja az ünnepet, és emlékezéssel tölti meg szíveket.

Az, aki hozzá közel álló embert eltemetett, többé már nem egészen az, aki előtte volt. Kincsként őrködünk a múlt ragyogó pillanatai felett, és lassan megnyugvásra lelünk. Az évek múlásával mindinkább együtt élünk azokkal, akik elmentek, mert az emlékezet életet ad a halál után, és a halottaink múltja beépül a sajátunkéba. Mindenszentek és halottak ünnepén különös erővel tör utat magának lelkünkben az emlékezés, és benne visszhangoznak Ady Endre fájóan szép sorai:

Ó hányszor kell a sírra néznünk,

Hogy vigasztaljuk önmagunk,

Dobjuk el a tettető álcát:

Ma ünnep van, ma sírhatunk.

(Ady: Halottak napján)