2024. május 11., szombat

Monodrámában nyújtott alakításáért díjazták

Idén a Pataki-gyűrű díjat és az úgynevezett 10-es díjat is Lőrinc Tímea kapta meg

A Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából vasárnap este, a szabadkai Jadran színpadon került sor a Pataki-gyűrű díjátadó gálára. A művészeket ezúttal Vicsek Károly filmrendező jelölte a díjra. Az idei várományosok Huszta Dániel (Újvidéki Színház, Fáma a biciklistákról), Lőrinc Tímea (Zentai Magyar Kamaraszínház, Hullámtörés), Mészáros Árpád (Újvidéki Színház, Fekete), Nagyabonyi Emese (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, Hajnali 4), és Vicei Natália (szabadkai Népszínház Magyar Társulat, PRAH) voltak. Minden évben öttagú zsűri dönti el, hogy ki kapja meg a díjat. Idén a zsűrit Végel László író, drámaíró, esszéista, Léphaft Pál karikaturista, újságíró, Suzana Vuković és Kálló Béla színművészek alkották, valamint egy összesített szavazattal az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős színészhallgatói. A zsűri képviseletében Kálló Béla fordult a közönséghez:

– Az öt előadás megtekintése után a bírálóbizottság változatos színészi kifejezésmóddal, stílussal és rendezői koncepcióval szembesült, az egyéni teljesítményt kifejezetten előtérbe helyező monodrámától, egészen az egyéni teljesítményt a kollektív játéknak alárendelő előadásig. Egymástól eltérő jellegű szerepformálással találkoztunk, amely nagyban megnehezítette a dolgunkat. A bírálóbizottság örömmel állapította meg, hogy színházi életünkben egyre jelentősebb szerepet játszik a legújabb színészi nemzedék. Ugyanakkor örömmel vennénk, ha színházaink nagyobb hangsúlyt fektetnének a vajdasági magyar irodalomra és drámairodalmi értékekre, valamint újból műsorra kerülnének a már meglévő és játszott drámai szövegek. Főleg a mi világunkat megidéző ősbemutatóknak örülnénk, amelyek kellőképpen mozgósítanák az új színészi energiákat. A színészek részére nagy lehetőségeket tárna fel, ha arról a világról tanúskodnának, amelyben élnek – állt egyebek közt a zsűri értékelésében.

A bírálóbizottság döntése értelmében a Pataki-gyűrű-díjazott Lőrinc Tímea lett. A gála folyamán sor került az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves és végzős színészhallgatói részéről az ún. 10-es díj átadására is. A hallgatók szavazatai alapján az idei díjazott szintén Lőrinc Tímea kapta. A színművésznő a Zentai Magyar Kamaraszínház Hullámtörés című előadásában Bess megformálásáért kapta meg a díjakat. Az előadás valójában egy monodráma, amelyet Lars von Trier azonos című filmje alapján Oláh Tamás rendezett. Oláh Tamás egyébként a szabadkai Népszínház Magyar Társulata által meghirdetett drámapályázat egyik idei nyertese. Entrópia című művével a közönség a pénteken sorra került felolvasószínházban ismerkedett meg.

A színvonalas és szórakoztató Pataki-gálaestet László Sándor rendezte. A műsort Hajdú Tamás és Fülöp Tímea vezette, és ahogyan az hallhattuk, utóbbi az idei évtől a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a tagja. A fellépők G. Erdélyi Hermina, Kalmár Zsuzsa, Pálfi Ervin, Kovács Nemes Andor, Balázs Áron, Jankovics Andrea, Krizsán Szilvia, László Judit, Szalai Bence, Szilágyi Áron, Kucsov Borisz, Virág György, továbbá Ozsvár Róbert és Verebes Judit végzős színészhallgatók, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia elsős hallgatói voltak. A színház alkalmi zenekarát Sánta Zoltán, Garai Róbert, ifj. Kucsera Géza, Pámer Csilla és Pálfi Ervin alkotta. A műsor folyamán a színészek megemlékeztek az áprilisban elhunyt Franyó Zsuzsanna dramaturgról, színikritikusról, az újvidéki Színművészeti Akadémia egykori tanáráról.

A gálaestet a Magyar Nemzeti Tanács, Szabadka önkormányzata, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatta.