2024. május 8., szerda

Odaítélték az Októberi Díjat

A Városi Tanács jóváhagyta az illetékes bizottság fölterjesztését, aminek értelmében a város 2017-es Októberi Díjának nyertese dr. Milivoje Mlađenović újságíró, egyetemi tanár, író, a zombori Népszínház egyik legkiválóbb igazgatója. Az Októberi Díj voltaképpen életműdíj, amit a mostani kitüntetett viszonylag fiatalon, 58 évesen érdemelt ki.

Milivoje Mlađenović a Zombori Rádió újságírójaként dolgozott 1982 és 1989 között, majd a Népszínház élére került, ahol 2000-ig töltötte be az igazgatói tisztséget. A társulat igazgatósága alatt játszotta a legsikeresebb előadásait. 2001-től kezdve színházi kiadványokat szerkesztett, majd 2003-ban drámapedagógiai segédtanárrá választották a zombori Tanítóképző Karon. Még ugyanebben az esztendőben kinevezték az újvidéki Szerb Nemzeti Színház igazgatójává, és 2009 és 2012 között igazgatója volt a Sterija-játékoknak. Jelenleg a zombori Pedagógiai Karon az irodalomtudományok docense. Számos színházi, újságírói és irodalmi díj jelzi munkásságának kiválóságát. Az irodalomoktatás módszertanára vonatkozó szakmai publikációi mellett színházi és irodalomkritikát, aforizmákat, gyermekelőadásokat, útirajzokat ír, számos forgatókönyv szerzője. Huszonöt évvel ezelőtt ő álmodta meg a Zombori Színházi Maraton rendezvénysorozatot.
Az elismerést október 21-én veszi át.