2024. május 10., péntek

Újoncként a bennmaradás a cél

Az adai kézilabdázónők megkezdték a versenyzést a Szuper B Ligában

Az adai Halász József Női Kézilabdaklub felnőttcsapata Božić Boglárka edző vezetésével a 2016/2017-es szezonban megnyerte az I. liga északi csoportját, és feljutott a köztársasági Szuper B Ligába, amelyben az ősztől tizenegy, köztük hat vajdasági és öt szerbiai csapat versenyez. Az adai csapat az új edző, Dejan Karanović vezetésével és öt új játékossal kiegészülve a Kučevo elleni hazai mérkőzéssel péntek este Adán megkezdte a ligaküzdelmet. A Halász József ugyan 21:25 arányú vereséget szenvedett, de akár meg is nyerhette volna a meccset, különösen, hogy a félidőben még 15:14-re vezetett. Mindenesetre, a mérkőzésen látottak alapján az adai lányoknak van keresnivalójuk a köztársasági ligában is.

A Halász József Női Kézilabdaklub vezetősége és a kézilabdázók is nagy kihívásként tekintenek az előttük álló ligaküzdelmekre, és újoncként a bennmaradás az elsődleges célkitűzésük. Urbán Mónika, az egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a tízfős klubvezetőség vállalta a Szuper B Ligában való szereplést, amely nagy feladat lesz, hiszen nagyobbak az elvárások a csapattal, a klubbal szemben, illetve jelentősebb költségekkel is jár a versenyzés.

Augusztus elsejétől szerződtettünk Dejan Karanović nagykikindai edzőt, aki igyekszik összefogni az együttes tagjait. Nagyon fontos célkitűzés volt számunkra, hogy minél több adai nevelésű játékos játsszon a csapatban, és igyekeztünk azokat is visszahozni, akik korábban eligazoltak máshová, ez okkal-móddal sikerült is. Az utánpótlás-nevelésre nagyon odafigyelünk, mert fontos számunkra, hogy a későbbiekben is legyenek saját nevelésű játékosaink, ugyanakkor az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos, hogy a felnőttcsapat minél jobb eredményeket mutasson fel, hiszen ez ösztönzőleg hat a fiatalokra. Nem egyszerű a Szuper B Ligában szerepelni, nemcsak az anyagi vonzata miatt, hanem amiatt is, mert sokkal nagyobbak az elvárások a játékosok és a vezetőség irányában is. A vezetőségben mindenki kiveszi a részét a munkából, és megpróbálunk vállvetve minden kihívásnak eleget tenni, függetlenül attól, hogy mindenki a munkahelye mellett végzi ezt csupán a kézilabda szeretetéből – közölte Urbán Mónika, aki hozzátette, hogy a ligában a korábbiaknál magasabbak a bírói és a delegációs költségek, valamint nagyobbak az utazási költségek is a nagy távolságok miatt. Kiemelte, hogy a költségeket az adai önkormányzat és szponzorok támogatásából fedezik, de továbbra is szívesen fogadják az újabb támogatók jelentkezését.

A Halász József csapata zömében a régi maradt, játékos nem távozott, viszont érkezett négy vidéki kézilabdázó, valamint visszatért a Temerinből az adai nevelésű Mikusák Nikoletta, aki beállós poszton játszik. Rákos Zsuzsa csapatkapitány elmondta, hogy az új igazolások közül Nevena Soleša balszélső a szuperligás Kikindából érkezett, Valentina Beodranski irányító a hegyesi csapattól jött, illetve kettős igazolással a Srpska Crnjában is játszó Marina Kresoja kapus, illetve a zentai Surányi Anna beállós erősíti az adai csapatot.

Újoncok vagyunk a Szuper B Ligában, ami új és más lesz számunkra, viszont pozitívan állunk hozzá a bajnoksághoz, amelyben küzdenünk és harcolnunk kell. Elsősorban a bennmaradás a cél, aztán idővel meglátjuk, milyen helyezést tudunk elérni. Nehéz lesz, mert szinte senkit nem ismerünk a bajnokságban, kivéve azokat a vajdasági csapatokat, amelyekkel már korábban játszottunk mérkőzéseket. Biztosan erősebb lesz a mezőny, mint az előző ligában, és ez nagy kihívás a számunkra. A ligában tizenegy csapat indul, ha a középmezőnyben tudnánk végezni, az 5. és 7. hely között, akkor az kiváló eredmény lenne – közölte Rákos Zsuzsa.

A Halász József játékosai: Fajka Éva, Király Ágnes, Bojana Vučetić, Nevena Soleša, Marina Kresoja, Valentina Beodranski, Zaj Rebeka, Balázs Csenge, Mikusák Nikoletta, Rákos Zsuzsa, Jovanka Peić, Pék Sára Borbála, Kovács Flóra, Fehér Ivonn, Surányi Anna, Kristina Aksin.