2024. április 27., szombat

Nem várt „búcsúfia”

Egy héttel a falu legnagyobb ünnepe előtt csapott le az ítéletidő Szentmihályra
A lelátó tetejét sem kímélte a vihar

A lelátó tetejét sem kímélte a vihar

Múlt vasárnap ítéletidő söpört végig Közép-Bánáton. Délután két óra körül elérte Szentmihályt is, ahol a szélvihar szinte percek alatt óriási kárt okozott: a házakról cserepeket vitt le, falakat döntött ki, górékat tört össze, fóliasátrakat tett tönkre, a szél levitte a labdarúgó-pálya lelátójának a tetejét is. Az ítéletidő olyan gyorsan jött, hogy esély sem volt arra, hogy felkészüljenek rá, ha egyáltalán lehetséges egy ilyen természeti katasztrófa következményeit előrelátni. A kár nagy, kártalanításra pedig csak az számíthat(na), aki biztosította a házát vagy a gazdaságát. A mai világban ilyenből pedig kevés van.

– Az ítéletidő percek alatt itt volt. Nem is lehetett rákészülni. Még arra se volt ideje az embereknek, hogy a fóliasátrak ajtaját becsukják. A kár óriási: öt-hat kotárka (kukoricagóré) összerogyott, falak dőltek ki, a fóliasátrakat teljesen összegörbítette a vihar, szalmakazlakat döntött le, a fóliákat szaggatott le és vitte szét a faluban. Mindez egy héttel a búcsú előtt ért bennünket. Az emberek nagyon el vannak keseredve. Tavaly is egy nagy kár ért bennünket, amikor – június derekán – elverte a jég a vidéket, és tönkrement a termés 60–90 százaléka. Aztán a nyáron jött a nagy szárazság, most még rájött ez az ítéletidő. Segítségre nem nagyon lehet számítani. Ezt mutatja a korábbi évek tapasztalata. Csak saját magukra számíthatnak az emberek. Ilyenkor azt mondják, hogy bezzeg, ha lenne biztosítás, akkor a biztosító fizetne. De sajnos a mostani szegénységben csak nagyon kevesen biztosítják a házat vagy a termést – mondja Tóth Ernő tanácselnök.

Tóth Erzsébet a nagy robajtól nem hallotta, mikor dőlt össze a góré

Tóth Erzsébet a nagy robajtól nem hallotta, mikor dőlt össze a góré

Szerdán jártunk a faluban, és láttuk, hogy a búcsúra készülve mindenki igyekezett a saját portáján, a háza előtt mielőbb eltüntetni a pusztítás nyomait. Ennek ellenére sok helyen láthattuk, hogy a napokban valami rendkívüli esemény történt a kertészfaluban. Ott jártunkkor éppen az internetszolgáltató dolgozói próbálták helyreállítani a szolgáltatást. A labdarúgó-pálya lelátóján is látszanak az ítéletidő következményei. Májusban leégett az öttagú Haladi család háza, amelynek a cserepezését közvetlenül a vihar előtt fejezték be. Szerencsére minden cserép a helyén maradt. Vannak, akik a kidőlt falakat, ha ideiglenesen is, de már visszarakták. Viszont az is tény, hogy a faluban egyre több az idős, egyedül élő személy, akiknek nem olyan könnyű elhárítani a károkat.

Tóth Erzsébet a templom túloldalán lakik. Mint mondja, olyan gyorsan és akkora robajjal érkezett a vihar, hogy még azt se hallotta, amikor összedőlt a kukoricagóréja.

–  Ezt így érdemeltük meg. Mit csináljunk? Ilyen ítéletidőre én nem emlékszem. Amikor kijöttem és megláttam, hogy mi történt – elsírtam magamat. Ez a kotárka ötven év körüli lehetett. A szél olyan erős volt, hogy fölemelte a falról a vastag tartógerendát is. Tavaly is volt benne kukorica, az idén is azt a célt szolgálta volna. De most nem lesz benne tengeri. Különben a nagy szárazság miatt kukorica sincsen nagyon, meséli Tóth Erzsébet.

Alig egy házzal odébb, a nyolcvanéves Fejes Gizella néninél a helyzet ugyanaz. Ő a háza ajtajából nézte végig, hogyan dől le a góréja.

Fejes Gizella: Vajon miért érdemeltem én ezt?

Fejes Gizella: Vajon miért érdemeltem én ezt?

– Az első gondolatom az volt: jaj, Istenem, miért érdemeltem én ezt? Mindent láttam, itt álltam a verandán, és reszkettem, lestem. Még az életbe ilyent nem éltem meg. Még ha csak a cserepet vitte volna le, jól van, a házon is négy helyen megkezdte, ledobált néhány cserepet. Ezt viszont mindenestől felfordította. Nem úgy van, hogy valami kis régi, rossz góré lett volna, látni a lécekről és a fákról, hogy ez egy jó tető volt. A góré mögötti fészert is ledöntötte a szélvihar. A morzsolót most letakarták a gyerekeim, meg a cserepet is visszarakták a ház tetejére. A tüzelő tárolására szolgáló fészer is tető nélkül maradt. Most sem értem, hogy bírta felfordítani a szél. A víz néhány évvel ezelőtt tönkre tette a dohányszárítót, most meg ez. Megöregedtem, megéltem a nyolcvan évet, de még ilyen nem volt. Megbeszéltem a gyerekeimmel, hogy nem csinálunk egyelőre rajta semmit. Nincs is miből. Majd a búcsú után valahogy letakarják télire az ólakat, mondja Gizi néni.

Csapó Tibor fóliasátrait tette tönkre a vihar. Köztük azt a négy melegágyat, amelyeket a Prosperitati Alapítvány támogatásából vásárolt meg, és amelyekkel szerette volna bővíteni a termelést a kertészetében, amelyet a fiával, családi vállalkozásként működtet. A kár száz százalékos, mivel nemcsak a műanyagborítást semmisítette meg, hanem a vaskonstrukció is tönkrement.

Ennyi maradt Csapó Tibor fóliasátraiból

Ennyi maradt Csapó Tibor fóliasátraiból

– Negyed óra alatt lezajlott minden. Úgy összecsavarta a vihar, hogy az ember azt sem tudja, hogy fogjon hozzá a megjavításához. Talán jobb lett volna, hogyha a fóliasátrat „kezdi meg” a szélvihar, akkor talán a váz megmarad. Le lehetett volna szedni a fóliát, de utólag már hiábavaló a találgatás. Mert az ítéletidő olyan gyorsan érkezett, hogy nem volt idő bármit is tenni –  hallottuk Tibortól, aki már három évtizede kertészkedik. A kár viszont óriási: a négy új fóliasátort ért kár egymillió dinár körüli. Egy héttel korábban lakodalmaztak. Megházasodott a fia. Talán neki könnyebb lesz túltenni magát a bajon.

Benéztünk a helyi közösségbe is egy pár szóra. Mert az élet azért nem állt meg. Készülnek a búcsúra, amit most hétvégén tartanak. Ahogy Flaman István titkár mondja, addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér. A megszokott búcsúi programban lesz főzőverseny, diszkó, bál, rockest, bemutatják a Prosperitati Alapítvány támogatásából vásárolt mezőgépeket, lesz ünnepi szentmise, kirakodóvásár.

Az elvándorlás itt is érezhető, de talán még nem akkora méretű, mint más bánáti magyarlakta településeken. Aki dolgozni akar, az találhat magának itthon is munkát. Itt van Nagybecskereken a kábelgyár, ahol sok szentmihályi dolgozik. Aki itthon maradt, az főleg konyhakertészettel vagy földműveléssel foglalkozik. A legnagyobb gond az, hogy a faluban élők egyre nagyobb százaléka idősebb személy, a fiatalok azok, akik elköltöznek. Sok az olyan ház a faluban, amelyben egy személy lakik. Általában csak egy-két eladó ház szokott lenni a faluban.

A magyar többségű falunak hivatalosan kilencszáz lakosa van, de tekintettel az elvándorlásra, jelenleg 700–750-en tartózkodnak itthon. A kommunális ellátottság szempontjából az életfeltételek elfogadhatóak. A központi vízvezeték kiépült, de még nincs hivatalosan átadva. A legnagyobb gond a szennyvízelvezető-csatornahálózat hiánya. A faluban van általános iskola, amelyben szeptember elsején öt elsős kezdte el az iskoláztatását.

A fiatalok fogyása ellenére a faluban működik a művelődési egyesület, amelynek a legaktívabb tagjai a néptáncosok és a népdalkórus. A falu egykor arról volt ismert, hogy ahány gyerek volt, annyi asztali citera is. Ezt a hagyományt szeretnék visszahozni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.