Nagyanyám kartonra feltekert, kissé megsárgult csipkéjét vittem neki ajándékba, biztosan hasznát veszi, gondoltam. Ujjai foglyul ejtették a gombolyagot, kibomlott, lebegett és végigfutott a hosszú előszobán a csipketekervény. Inget képzelek magam elé, szólalt meg, és én már sejtettem, hogy amióta megszületett, folyton az alkotáson járt az esze.
Tudni kell róla, Aleksandra Pesic az anyag bűvölője, a fantázia szárnyalásában a határ a csillagos ég.
– Ruháim gyakran készülnek az anyag királynőjének nevezett fényes szövetszálból, selyemből. A legnagyobb szerelmem a selyem, leheletfinom kelmeként meghódította a szívemet, az aranyfényű vadselyem, a krémes-fényes ezüst, a ragyogó fehér vagy törtfehér és a különböző színek kavalkádja. Könnyű és lágy tud lenni, magával ragadóan buja, de vannak durván szőttek, kartonosak. Bámulatos munkákra inspirál, ha testet-lelket akarok kényeztetni, selyemből varrom a ruhát. Vigyázva kell megmunkálni, óvatosan megfogni, és folyamatosan forgatni. Néha összeomlik, hiába áztattam be előtte, néha meg erőre kap. Amikor leülök a varrógép mellé, utazom a selyemmel, különböző időkben és terekben, lábbal hajtom a gépet, mint a kerékpárt, zakatol alattam. A textil beszél hozzám, csak meg kell hallani. Ez belső hallás kérdése. Ráérzésé. Ilyenkor kevés a tudatos munka. Lényegében teljesen intuitív úton dolgozom, én mozgásban rezonálok. A varrásban maradandóan föloldódom.
Aleksandra minden egyes munkája egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, alkotójuk energiáját, rezgését is hordozzák, és különlegessé teszik. A kézzel készült ruháknak pedig különleges erejük, varázsuk van. Ruhái természetes anyagból készülnek, ősi hagyományokra visszatekintő népi motívumokat kézimunkázik rájuk. A kagylók, kavicsok, ördögfejek birodalmából születő formák néha csak elvontan, néha teljes valójukban jelennek meg Aleksandra darabjain, így alakítják ki izgalmas kézírását. Olyan ruhák készítésére törekszik, amelyek harmonikusan illeszkednek kinek-kinek az egyéniségéhez. Legszívesebben mindenkinek személyre szabott ruhákat tervezne és kivitelezne. A színház mellett saját ruhakölteményeit is megálmodja.
– Sokan látványos ruhákat terveznek, de semmit nem tudnak meg, ennélfogva semmit sem mondanak el arról, aki viseli a ruhát. Legtöbbször a megrendelő személyisége inspirál, azokat a nőket szeretem, akik nyitottak, őszinték, akik tudják, mit szeretnének a ruhájukkal közvetíteni, akik valamennyire elégedettek a testalkatukkal, akik nyíltan felvállalják a jellemüket, érzelmeiket: a játékosságot, a boldogságot, a kacérságot, és még sorolhatnám. Mindegyikük világába finom antennával szabad behatolni. Sokkal érzékenyebb és törékenyebb ez a munkamódszer, hiszen csak sejtéseket vetek fel, és körülírom azt a ruhát és hangulatot, ami felé törekszem. Ösztönös, nőies, ezt mondják rólam. Ahhoz, hogy valaki felpróbálja a ruhát, le kell vetkőznie, le kell csupaszítania a lelkét. Minden rezdülését megérzem próba közben. Folyton módosul a ruha, variációk születnek, mindig új ablakok nyílnak a világra, újrarendeződnek a korcok, redők. A ruhákat gyorsan materializálom, általában nem készítek vázlatokat, a szemmértéket és az ösztöneimet használom fel ilyenkor, aztán ülök is a gép elé, serceg a cérna, összekapaszkodnak a formák. Szerintem kortalanok a ruháim. Arról, amit például tíz évvel ezelőtt varrtam, elhiszik, hogy éppen most készült el. Egyébként minden nő úgy szép, ahogy van. Volt már gombóc alakú kuncsaftom – ragyogott. Néha bekopogtak hozzám olyan gyönyörűségek, mint egy sellő vagy mint egy egyszarvú, de hiányzott belőlük a kisugárzás. Az ilyen nőket visszautasítom. Sok színésznőnek varrtam „személyes” ruhákat. Érdekes volt látni, ahogyan az előadás után a jelmezből átvedlettek a saját ruháikba, amelyeket szintén én készítettem. Egyfajta összekapcsolódást jelentett a színház és a valós világ között.
Jelmeztervezőnk már fiatalon a színház vonzáskörébe került. Elsőként Urbán András színházának előadásaihoz (Tábori piknik, Gyermekek és katonák, Könyökkanyar) készítette a jelmezeket, közben gyermekelőadásokban és filmekben is közreműködött. A világhírű, szintén magyarkanizsai származású Nagy József színházának volt a jelmeztervezője (Megnevezhetetlen, Sho-bo-gen-zo, Atem, Ozoone, Pour Dolores). Ma szabadúszóként hívja fel magára a figyelmet:
– Gyerekkoromban olyan természetes volt számomra a varrás, mint a levegővétel. Akkoriban azt hittem, minden lány tud varrni. Cérnából vagyok, tudtad? A mamám biztatott, szurkolt nekem, mint ahogyan a pomponlányok a sportolóknak a meccseken. Akkoriban itt, Kanizsán rendkívül szokatlannak és újszerűnek tűntek a kreációim. Neki mutattam meg először őket, és a mamám arra ösztönzött, hogy még merészebbet tudjak álmodni. Fantáziám és érdeklődésem már kislány koromban vonzott a színházba, a sejtelmekkel teli színházi világhoz. Vajon mi lehet a jelmezek mögött? Hogyan készülnek, kik készítik, milyen titokzatos műhely ad otthont a kellékek komponálásához? Mindig is arra vágytam, hogy színházban létezzem, fiatalságunk bulijaira látványruhákat készítettem. Egyszer egy fekete zacskóból ciklámen színű boával díszített krinolint csináltam, hét nyelven beszélt. Történt egyszer, hogy Urbán Andrásnak szemet szúrt az egyik bolondos ruhakölteményem, felkért, tervezzek jelmezeket az előadásaihoz. Így csöppentem bele a színház világába. Ott kivirultam. Akkor döbbentem rá, egy pár dolgot el kell veszítenem az életben ahhoz, hogy beteljesüljön a vágyam. Mert én fényképésznek szegődtem el, a rendezői szakra meg nem sikerült bejutnom. Egy időben nagyon érdekelt a japán kultúra, ami, azt hiszem, hatással volt a ruháimra. Nagy Józsefnek elsőként egy kimonót és egy élethű szamurájjelmezt készítettem a Sho-bo-gen-zo előadásához. Gyönyörű alkotói időszak volt ez, olyan helyszín, ahol a gyerekkor fantáziája és a felnőtt ismerete, tudása ötvöződhet, konkrét testet ölthet. Megtanultam, hogy amibe érdemes becsületes munkát fektetni, az többek közt a fáradhatatlanság. Szerettem azt a munkalégkört, figyeltem a táncosok finom mozdulatait, harmóniába, egy ritmusba kerültem velük, hogy nekik és róluk szóljon a jelmez, amely végül is önmagát alkotta meg. Ez volt az az út, amely közvetített és távlatokat nyitott meg számomra. Megvalósíthattam a vízióimat. A színpad egyik felén zajlott a próba, a másikon szabtam-varrtam. Az előadáshoz tartoztam. Bejártuk Európát, eljutottam Franciaországba, Magyarországra, Macedóniába, Olaszországba, Németországba, Portugáliába. Kedvencem egy kabát, amelyben elrejtőzve Nagy József életre kelt egy táncot. A jelmez tette őt arctalanná. Az arcnélküliség a szellem láthatóvá tételét idézi elő.
Aleksandra szakmájában szuverén egyéniség, több tárlata nyílt már meg, nekem az általa tervezett és kivitelezett menyasszonyi ruhák kiállítása jut az eszembe. Azért volt emlékezetes, mert a ruhákkal mesét és valóságot úgy tudott vegyíteni, hogy felismerésekre, látomásokra ösztönözte a közönségét. Egy-két órára olyan hangulatot varázsolt, ami ünnepi, ami ki tud rántani a hétköznapok egyhangúságából, erre másnak éppolyan szüksége lehetett, mint nekem.
– A Könyökkanyar szegedi bemutatója után Sagmeister Laura hozott haza, az autóra még a varrógépem is felfért, mert azt is vittem magammal. Tetszettek neki a jelmezeim, és megkérdezte, megvarrnám-e a menyasszonyi ruháját. Én a színházba mindig feketébe öltözve megyek, hirtelen rám köszönt a fehér és annak minden árnyalata. Úgy érzem, egyfajta ellenpontozása volt ez annak a világnak, amelyben addig dolgoztam. Azóta tíznél több esküvői ruhát terveztem, mindegyikük más, nincs köztük két egyforma, hiszen minden nő más személyiség, és életük ezen misztikus napján önmaguknak kell lenniük. A menyasszonyokkal való személyes ismeretség, a lelkivilágukkal való azonosulás ösztönöz arra, hogy megszülessen a megfelelő öltözék. Két ember vonzalmának, szerelmének leszek a tanúja, szerelmes lelkek bensőséges történetébe lépek be. Belülről kivetített lélekrajzok építőkockáit varrom bele a ruhába, és azokkal is díszítek.
A jelmez- és ruhatervezés nem végcél. Fontos az ember belső fejlődése: egyre magasabb fokon művelni mindazt, ami az emberit, a tökéletesebbet jelenti.
– A munkám betölti az életemet. Új utakat is keresek, felmértem a képességeimet, kreativitásomat, tapasztalataimat. Lakberendezéssel is szeretnék foglalkozni, hiszen az anyag ott is felbukkan. Idővel elválik, hogy ezen az úton tudok-e töretlenül haladni. Semmit sem szeretnék kihagyni, minden új feladat egy újabb kihívás. Jó érzés megküzdeni a sikerért.
