Élethosszig tartó tanulás

Száznál is több kurzus a Szabadegyetem kínálatában

B.em

2017. szeptember 6., 14:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szabadkai Szabadegyetem elsődleges célkitűzése a felnőttek oktatása, nevelése, a korszerű technológiákkal való megismertetése, annak érdekében, hogy lépést tartsanak a folyamatosan változó körülményekkel. Éppen ezért évente több mint száz tanfolyamot szerveznek, amelyek négy iskolába oszlanak szét: idegennyelvi, informatikai, szépségápolási, míg a negyedik iskolában a különböző szakképesítések folynak. A részletekről Ivona Iveljić, a Szabadegyetem oktatási központjának koordinátora beszélt lapunknak.

Az idegennyelv-oktatás területén több nyelvet ajánlanak, angolt, németet, franciát, olaszt és magyart, valamint a jelentkezők számától szükség szerint egyéb nyelvet is. Ezek a kurzusok a CEF standardok szerint folynak, ami alapján a nyelvtanítás hat szinten valósul meg. A nyelvtanfolyamok négy hónapos szemeszterek szerint szerveződnek, és nyelvtől, illetve kurzustól függően egy-egy szint egy vagy két szemeszterig tart. A kurzusok ára 4000 dinár havonta, tehát egy szemeszter 16 000 dinárba kerül. A szemeszter végi vizsga mellett a két szemeszteren át tartó szintek esetében, a kurzus végén egy nagyobb tesztet írnak a jelöltek. Mint azt Iveljićtől megtudtuk, a legnépszerűbb az angol tanfolyam, és ezt a nyelvet sokan magasabb szinten tanulják, ami azt jelenti, hogy a fiatalabb generáció tagjai tisztában vannak az alapokkal, és elsősorban a B1-es illetve a B2-es szintekre jelentkeznek, míg az idősebb generáció tagjai, akár a nyugdíjasok is, akik valami okból úgy döntöttek, hogy megtanulnak angolul, inkább az alapfokú kurzusokra jelentkeznek. Az angol mellett a német és a magyar nyelv iránt mutatkozik folyamatos érdeklődés, és ezek esetében elmondható, hogy mind a négy fő iratkozási időszakban új csoportot indítanak.

(Fotó: Gergely Árpád)

Ami az informatikát illeti, szintén több kurzus közül választhatnak az érdeklődők. Első helyen meg kell említeni a számítógépes alapismereteket, ahol a legalapvetőbb tudást sajátíthatják el, hogy melyek a számítógép részei, mi az a Windows. A tapasztalatok szerint ezen elsősorban az idősebb generáció tagjai vesznek részt. Ennél egy fokkal magasabb szintet képez az Office csomag, ami nagy népszerűségnek örvend, különösen olyanok körében, akiknek erre szükségük van a munkájuk miatt. Itt a Word és az Excel kezelését tanulhatják meg az érdeklődők. Ezen csomag haladó verziójában arra is lehetőségük van a tanulóknak, hogy saját otthonukból tanuljanak. Egy interaktív kurzusról van szó, ahol videók segítségével tanulhatnak a tanulók, és chaten keresztül kommunikálhatnak az oktatókkal. Emellett különböző programozó-tanfolyamokat is szerveznek. Ezen iskola legtöbb kurzusa hat héten keresztül tart, szintén heti két alkalommal.

A szépségápoló iskolában fodrász, masszőr, pedikűrös, manikűrös, műkörömépítő, sminkes, illetve alap- és haladó szintű kozmetikusképzés folyik. Ide elsősorban nők jelentkeznek, de például a masszázstanfolyamon több férfi is részt vesz. Iveljić elmondása szerint a Szabadegyetem előnye, hogy saját szépségszalonnal rendelkeznek, fodrászszalonnal, ahol a tanulók az elsőtől az utolsó napig ollóval, fésűvel és hajszárítóval a kezükben gyakorolnak. A szolgáltatások, amiket a tanulók végeznek, ingyenesek, és mára visszatérő kuncsaftjaik is vannak. Ugyanígy a többi tanfolyam esetében is felszerelt szalonnal rendelkeznek, ahol a tanulók gyakorlati oktatása folyik. Ezen iskola árai változóak, az óraszámtól, valamint attól függően, hogy mennyi és milyen árkategóriába eső alapanyagokra van szükségük, 18 000 és 28 000 dinár között mozognak, és háromtól öt hónapig tartanak.

A legnagyobb kínálattal a szakképesítést nyújtó iskola rendelkezik. Nagy népszerűségnek örvend a szakács, pék és cukrásztanfolyam, ami a nyelvek mellett a legnépszerűbb kurzus a Szabadegyetemen, hisz már magán Szabadkán belül is nagy igény mutatkozik ezen szakemberek iránt. Az éttermek naponta keresnek szakácsokat, pincéreket. Emellett többek között varró, virágkötő és dekoratőr, vámos, könyvelő tanfolyamot is szerveznek. Ezen iskola esetében is meg kell említeni, hogy az elméleti oktatás mellett gyakorlati oktatás is folyik. Például a szakácsok esetében a gyakorlati oktatás a Szabadegyetem menzáján kezdődik, és a szervezők által ajánlott szabadkai éttermekben folytatódik, míg a szabók műhelyében minden tanulónak saját varrógépe van, amin gyakorolhatnak.

A tanfolyamokkal bővebb információt személyesen a Szabadegyetem információs pultjánál kaphatnak az érdeklődők 8 és 19 óra között, telefonon a 024/554-600-as telefonszámon vagy az intézmény weboldalán a www.openunsubotica.rs címen.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége