2024. május 10., péntek

Szegedi és vajdasági képzőművészek közös tárlata

Idén 32. alkalommal rendezték meg Zentán a Szegedi Szépmíves Céh alkotótáborát, amelyen vajdasági művészek is részt vettek. Az augusztus elején készült alkotásokat most a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban állították ki. A tárlat megnyitóján Nagy Károly, a céh elnöke elmondta, az alkotók fele zentai, topolyai és szabadkai művész volt, ugyanis a Zentai Tiszakedvelők Polgári Egyesületével közösen rendezték meg a tábort. Idén a Szekeres László-ösztöndíjat Kovács Károly nyerte el, aki már 11-dik alkalommal vett részt a művésztelep munkájában. A tárlaton 21 művész több mint félszáz alkotását tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 10-ig.