2021. június 17., csütörtök

Ismét címlapon provokál a Charlie Hebdo

A francia szatirikus hetilap, amelynek szerkesztőségét iszlamista fegyveresek támadták meg 2015-ben legfrissebb számának címlapján a múlt heti barcelonai és cambrilsi terrorcselekményeket figurázza ki.

A rajzon egy fehér furgon látható két, földön heverő holttest mellett, a felirat pedig ez: “Iszlám, a béke örök vallása”.

A France24 azt írja, hogy a rajzot gyorsan felkapták az interneten, azon belül is a Twitteren, Stephane Le Foll, szocialista parlamenti képviselő “különösen veszélyesnek” nevezte a képet, mondván, hogy az erősítheti iszlamofóbiát. Le Foll szerint újságíróként vigyázni kell azzal, hogy mit mondunk.

A Charlie Hebdo szerkesztője, Laurent “Riss” Sourisseau viszont azzal magyarázta a képválasztást, hogy a szakértők és a törvényhozók sem mernek szókimondók lenni, mert aggódnak a törvénytisztelő, mérsékelt muszlimok miatt: “A támadásokban teljesen eltűntek azok a viták, amelyek a vallás, és főleg az iszlám szerepéről szólnak.”

A hetilap híres arról, hogy bárkit és bármit, így vallásokat is kifiguráz, de a Mohamedről készült képei – amely az iszlám vallás törvényeit sérti – különösen nagy felháborodáshoz, majd fenyegetéshez és erőszakhoz vezetett.