2024. március 28., csütörtök
KAJAK-KENU

Egységben az erő

Három helyi támogató összefogásának köszönhetően új hajót kapott a zentai Tiszavirág Kajakklub

Az igazán profi versenykajak nem olcsó mulatság, a csapathajó, amire például egy kajaknégyesnek szüksége van, különösen drága, 3000 euróba kerül. Napjainkban nem sok kis egyesület engedhet meg magának ekkora anyagi beruházást. A zentai Tiszavirág Kajakklub csaknem negyven aktív tagot számlál, akik az elmúlt években szép sikereket értek el hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A technika fejlődésével eddigi felszerelésük azonban kezd elavulttá válni, leginkább a megfelelő csapathajók beszerzése jelent gondot számukra. A probléma megoldását három helyi támogatónak, Sirmer Szebasztiánnak, a Sebagrar mezőgazdasági vállalat tulajdonosának, Nagy-Abonyi Arnoldnak, a zentai Gazdakör Gazdálkodjunk okosan csoportja alapítójának és Burány Krisztiánnak, a Gazdakör alelnökének összefogása jelentette számukra: a három vállalkozó úgy döntött, egy – a kajaknégyes számára minden tekintetben megfelelő – korszerű hajóval támogatja az egyesületet. A hajót a múlt héten vehették át a tagok.

A mai nappal teljesült egy vágyunk, támogatóink összefogásának köszönhetően egy új, négyszemélyes Kape kajakkal gazdagodtunk. Nem is akármilyennel, hiszen amit egy ilyen hajó tudhat, az a miénkben benne van. A legkorszerűbb és szakszerűbb eljárásokkal készült, a jövőben tökéletesen ki tudjuk majd használni, mivel a kisebb és a közepes testalkatú versenyzőink számára is megfelelő. A tervezés során leginkább az ő igényeiket vettük figyelembe, próbálunk egy nem túl súlyos hajót tervezni és rendelni. Maga a hajótest 11 méter és 30 kiló. Az összes versenyszabványnak eleget tesz, bármely nemzetközi megmérettetésen indulhatunk vele. Mivel idejében megérkezett, így a szeptemberben esedékes országos bajnokságon már használhatjuk is. Elsősorban a fiú kadét négyes hajója lesz, addig ismerkednek vele, de hamar megszokják majd. Nekik eddig még nem volt lehetőségük ilyen profi kajakban evezni. Ez egy nagyon kemény hajó, nem csavarodik majd alattuk, a könnyedebb összsúly miatt nem süllyed majd annyira, ami másodperces javulást eredményezhet az elkövetkező versenyeken. Igen drága eszközről van szó, ezt a klub önerőből nem tudta volna előteremteni, így nagyon hálásak vagyunk a segítségért. Hosszú távú befektetésről van szó, tíz évig biztosan versenyhajó lesz, utána pedig edzőhajóként lehet majd tökéletes” – mondta Fehér Csaba, az egyesület vezetőedzője.

Az átadásnál természetesen jelen volt mindhárom segítőkész vállalkozó is.

Régóta figyelemmel kísérem a zentai Tiszavirág munkáját, a fiam itt kajakozik már hat éve, igyekszek segíteni, amiben csak tudok. Fehér Csaba edző fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy támogatókra lenne szükség. A hajó látványtervét én magam készítettem, ezzel kerestem fel Sirmer Szabasztiánt, akivel nemcsak munka-, de baráti kapcsolatot is ápolunk. Szerencsére könnyen felismerte a fiatal sportolók problémáját, és örömmel segített. A kajak a terveimnek megfelelően készült el, színvilága a támogatók igényei szerint alakult, és az ő logóik kerültek rá. A szegedi kivitelezők meglepően jó munkát végeztek, gyakorlatilag egy az egyben megvalósították a terveket” – nyilatkozta Nagy-Abonyi Arnold.

Már korábban eldöntöttem, hogy a cégem keresetének egy részét a fiatalok támogatására fordítom, a kajakklub nem az egyedüli, melyet szponzorálunk, szeretnénk minél több fiatalt, és főleg fiatal sportolót ösztönözni. Mindezt természetesen az edzők támogatásával képzelem el, mi csak egy kis szükséges pluszt nyújtunk nekik a lehetőségeinkhez mérten. Én magam nem tudtam, hogy a zentai kajakklubban ilyen kitűnő munka folyik, időnként ugyan láttam, hogy valakik eveznek a Tiszán, de csak Arnold felkeresésekor tudatosult bennem, hogy ezek a gyerekek milyen komolyan edzenek, és már szép sikereket értek el. Láttam fantáziát az ötletében, úgy éreztem, ezzel a kajakkal a gyerekek tovább tudnak fejlődni, fel tudják venni azokkal is a versenyt, akik esetleg komolyabb támogatói háttérrel, jobb körülményekkel rendelkeznek” – tette hozzá Sirmer Szebasztián.