Mozaikszerű szerzői est

L. M.

2017. augusztus 4., 17:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub szervezésében Csordás Mihály író, irodalomtörténész, nyelvész „...Arra a kicsiny lángra ott belül...” című szerzői estjére került sor csütörtökön a Szabadkai Városi Könyvtárban. Az esten a szerzőt Farkas Zsuzsa, a Kossa János egyesület elnöke mutatta be:

– Csordás Mihály egész életében elkötelezett volt, és továbbra is elkötelezett a magyar nyelv és irodalom, a magyar közösség iránt. A tevékenysége rendkívül sokrétű. Eddig négy önálló kötete jelent meg, A Csépe-emléknapok egy évtizede című művelődéstörténeti monográfia, a tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmazó Követni az időt, a Csépe Imre emlékezete, valamint az egyebek közt lírai esszéket, karcolatokat, tárcákat magában foglaló Felénk hajolnak a keresztek, amelynek alcíme Egy háborús évtized kiskalendáriuma. Emellett számos kötethez segédkezett, több kiadványt gondozott, lektorált, írt hozzájuk elő- vagy utószót. Külön hangsúlyoznám, hogy dr. Csordás Mihály gyönyörűen ír, ami nem mellékes anyanyelvünk mai állapotának tekintetében. Saját elmondása szerint a klasszikus nemzeti irodalom híve, de kritikusként azt vallja, hogy minden irodalmi irányzathoz tartozó művet értékelni kell – emelte ki Farkas Zsuzsa.

Agárdi Gábor, Verbászi Betty, Csordás Mihály és Bencsik István (Fotó: Lukács Melinda)

A rendezvényen Agárdi Gábor, a Pannon RTV munkatársa mozaikszerű bepillantást nyújtott Csordás Mihály munkásságába:

– Nehéz felsorolni, hogy mi mindennel foglalkozik. Csordás Mihály reagál mindarra, amit érzékel, és folyamatosan alkot – hallottuk Agárdi Gábortól, aki beszélgetésük során többek között azt tudakolta a szerzőtől, hogy visszaolvassa-e a műveit.

– Egy idő távlatában szeretem visszaolvasni, és ilyenkor észreveszem azokat a hibákat, amiket ma már nem vétenék. Ez persze nem jelenti azt, hogy folyton a saját könyveimet hordom magammal, a táskámba gyakran versesköteteket teszek – válaszolta Csordás Mihály.

Csordás Mihály szerzői estjén fellépett Verbászi Betty topolyai származású, Londonban élő vers- és prózamondó, Bencsik István, a Szabadkai Magyar Rádió újságírója, valamint Megyeri Mária hegedűművész.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége