Leiter Jakab állítólag apja, Ágai Adolf figyelmetlenségnek köszönheti a létét. Fiatal újságíró korában ugyanis német hírlapi tudósítás nyomán egy léghajós magasba emelkedési rekorddöntéséről írt afféle „kis színes” bulvárhírt. A ballon irányítója egy bibliai szállóigével, Jákob égig érő létrájának említésével kívánta magasba törő szándékát kifejezésre juttatni, ámde a német kifejezést (Jakobs Leiter) Ágai félreértette, s ezt adta a szájába: „Fel, fel, oly magasra akarunk szállani, mint Leiter Jakab.” A szerkesztőségi kollégák azt hitték, egy általuk sem ismert rivális égi tengerészről van szó, hát szabad utat engedtek a fordítói tévedésnek, ami később sok élcnek és röhögésnek vált kiinduló alapjává. Azóta szokás lejterjakaboknak nevezni a fordítói baklövéseket, melyekből sem a múltban, sem a jelenben nem szenvedtünk hiányt.
Anekdotikus történetekben évszázados szakálla nőtt már a zenei műnyelvből ismert generálbasszus hibbant változatának, a tábornoki basszus-nak, amit a német Generalbass félreértésével teremtett meg egykori alkotója. (Napjainkban akár vezérezredesi szexnek is fordíthatná valamely pihent elme.)
Néhány évvel ezelőtt egy különben igényes irodalmi esszé henye fordításában akadt meg a szemem a ráció emlékművé-n, holott korántsem a ráció (azaz az ésszerűség), hanem a razzia áldozatai kaptak emlékhelyet. A fordítót az tévesztette meg, hogy a szerbben az arabra visszavezethető razzia és a latin eredetű ráció azonos – racija – hangalakban él tovább.
A közelmúltban egyik hírportálunkon a šatrováci beszédről olvastam; a cikk fordítója nyilván „Šatrovác“ környéki dialektusra gondolhatott, csakhogy a Balkán-félszigeten ilyen nevű település nincs, valószínűleg nem is volt soha. A „šatrovački govor”, amely a magyar fordítói tévedés alapjául szolgált, tulajdonképpen szerb és horvát nyelvészeti szakkifejezés, a vele megnevezett jelenséget magyarul tolvajnyelvnek hívjuk. (Nyilván nem véletlen, hogy a délszláv kifejezés etimológiája a sátorra vezethető vissza, bizonyára összefüggésben a sátorban élő, félnomád életmódot folytató közösségekkel és szokásaikkal, de ennek taglalása most nem célunk.)
A közbeszédben valószínűleg újabban ütötte fel fejét a borscserép – jómagam egyetlen humoros példáját ismerem. A temerini magyar népnyelvben kiscserépként ismert, hagyományos tetőfedő elem a vajdasági szerbek száján bibercrep. Igen ám, de ők a borsot is bibernek hívják, és a „fordítót” ez tévesztette meg. Egyébként a szerb kifejezésnek semmi köze sincs a borshoz, annál több viszont a német Biber nevű gátépítő állathoz, magyarul a hódhoz, illetve a Biberschwanzhoz, ami szó szerinti fordításban nem más, mint hódfarok, vagyis a magyar köznyelvből is ismert hódfarkú cserép.
A Kilátó mai számát Gergely József fotós Zenta építészeti érdekességeiből válogatott fotóival illusztráltuk. Érdekes tetődíszek, homlokzatok díszes szellőzőnyílások.
