A válogatottságot ugyan lemondta, a csapattól azonban nem tud elszakadni Živko Gocić, a szerb vízilabda-válogatott korábbi csapatkapitánya, aki néhány napja Vladimir Vujasinovićtyal érkezett Budapestre. A szerb–ausztrál negyeddöntő alkalmával beszélgettünk.
• Néhány hónappal ezelőtt még a csapat tagja volt, kapitányként együtt ugrott vízbe a fiúkkal. Most először nézi őket a lelátóról. Milyen érzés?
– Furcsa… Ez az első alkalom, hogy élőben látom őket játszani, tévében persze figyelemmel kísértem a meccseiket, de most vagyok először a helyszínen. Nagyon szokatlan a dolog, de túlélem!
• Nagyon jól játszanak eddig, a védekezés és a támadás is a helyén van, igazolják az esélyes szerepét.
– Merem remélni, hogy a végéig így is lesz! Az eddig látottak alapján mi nyújtottuk a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, majd a magyarok és az olaszok. Természetesen szeretném, ha minél tovább eljutnánk. Bárki is lesz a továbbiakban az ellenfelünk, nem lesz egyszerű dolgunk. Az előbb említett két csapatban látom a legnagyobb riválist, de reálisan nézve, a szerb csapat föléjük emelkedik. A maximumot kell nyújtani a fiúknak, ha a címvédés a cél.
• Kit vár a döntőbe?
– A minap beszélgettem Nagy Viktorral, épp mondtam neki, hogy szerb–magyar döntő lesz. Igazából remélem is, hogy így alakul. Természetesen szerb győzelemben reménykedem, de szeretném, ha a magyarokkal döntőznénk. Jól játszanak, és a sportágnak is jót tenne, ha ismét a két nagy pólós nemzet csapna össze. Itt, a Margitszigeten, ez előtt a közönség előtt a vízilabda ünnepe lenne az a döntő.
• Živko Gocić nem csak Szerbiában, Magyarországon is nagyon népszerű.
– Hat éve itt élek Magyarországon, valóban itthon vagyok. Nem érzem magam idegennek Budapesten, Szolnokon meg pláne nem. Örülök, hogy egy olyan országban játszhatok és élhetek, ahol a vízilabdát ennyire megbecsülik és szeretik. Itt ennek a sportágnak nagy hagyománya van, amit minden pólósnak értékelnie kell.
• Néhány hete Vujasinović munkáját segíti az ifiknél. Hogy tetszik a másik oldal, milyen a padon?
– Én elsősorban még mindig játékosnak érzem magam, hiszen kétéves szerződés köt a Szolnokhoz. Szerettem volna kipróbálni magam, hogy lássam, milyen is. Érdekes, hogy a kettőnek egymáshoz gyakorlatilag nincs köze, teljesen más játékosként és edzői szemmel nézni a dolgot. Nem tudok párhuzamot vonni a kettő között. Ha egyszer abbahagyom a játékot, majd erről is elbeszélgethetünk!
