2024. április 17., szerda
TENISZ

Az álomhatár küszöbén

Györe László ma a San Benedettó-i challenger negyeddöntőjében a 21 éves és a ranglistán 193. francia Benjamin Bonzival találkozik. A zentai játékos mai riválisára a Roland Garroson figyeltünk fel, ahol 2. fordulót játszott, mivel az elsőben az orosz Dmitrij Medvegyev feladta a csatájukat, pár héttel korábban pedig Bordeaux-ban simán legyőzte Dušan Lajovićot. Immár nem névtelen és főleg nem lebecsülendő ellenfél következik Györe számára, akinek biztosan jól jött a tegnapi versenyszünet, hisz az előző nyolc napon hét meccset játszott, amelyből ötöt csak három játszmában nyert meg. Mindketten tehát jó formában vannak, a zentai teniszezőnek pedig elsősorban azért kedvezne a mai győzelem, mert azzal a naprakész listán feltörne a 96–98. helyre, az idei pontversenyben már 77. lenne, és hétfőn a hivatalos ranglistán is csaknem bizonyosan a 100 legjobb között látnánk.

Dejana Radanović Bursában a negyeddöntőben esett ki, hisz a simán megnyert első játszma után kisebb meglepetésre kikapott az indiai Ankita Rainától.

Balázs Attila kemény ellenállást tanúsított az umagi tornán első kiemelt belga David Goffinnel szemben, és csak három játszma után dobta be a törölközőt. A belga nyerhetett volna két játszmában is, ám Balázs három meccslabdát mentve a rövidítésben harcolta ki a harmadik szett jogát.

A 38 éves Arn Gréta folytatta jó szereplését az imolai 25 ezres tornán. A négy év után a versenyzéshez visszatért magyar a 2. fordulóban a 7. kiemelt francia Manon Arcangiolit győzte le egészen könnyen, következő ellenfele pedig a 29. évében járó és a legjobb 250-ban sosem jegyzett, szintén francia Sherezad Reix lesz.

Eredmények

BÅSTAD. – A férfitorna 2. fordulójában: Ferrer–Brown 6:2, 6:3, Laaksonen–Cuevas 6:4, 6:3, Kuznyecov–Carreno 4:6, 7:6, 3:0 – feladás, Schwartzman–Olivo 6:4, 6:1.

NEWPORT. – A férfitorna 2. fordulójában: Isner–Groth 6:2, 6:4, Kamke–Mannarino 7:6, 7:5, Karlović–Kudla 6:4, 6:4, Fratangelo–Santillan 7:6, 3:6, 6:1.

UMAG. – A férfitorna 2. fordulójában: Goffin–Balázs 6:4, 6:7, 6:2, Lorenzi–Bedene 7:5, 6:3, Dodig–Cecchinato 3:6, 7:6, 6:2, Veselý–Albot 7:6, 6:2.

GSTAAD. – A női torna 2. fordulójában: Kontaveit–Kalinszkaja 6:4, 4:6, 6:4, Witthöft–Šramková 2:6, 6:2, 6:2, Korpatsch–Szakari 5:7, 6:3, 6:0.

BUKAREST. – A női torna 2. fordulójában: Görges–Szasznovics 7:6, 6:3, Suárez–Ruse 6:3, 6:4, Szevasztova–Kovinić 6:4, 6:4.

SAN BENEDETTO. – A challenger 2. fordulójában: Györe–Petrović 6:4, 2:6, 7:6.

BURSA. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Raina–Radanović 1:6, 7:5, 6:1.

IMOLA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Arn–Arcangioli 6:2, 6:3.