Szombat délelőtt van. A tornyosi határban, Kalmár László tanyaudvarán négyen dolgoznak, falat vernek: egyikük a már tekintélyes méretű gödörből termeli ki a földet, egy ember a deszkák közé a már elkészült falra lapátolja, ketten pedig tömőznek. Mindeddig azt hihettük volna, hogy már kihalt a falverés tudománya, meg a falverők is. Gyorsan kiderül, hogy „amatőr” munkások dolgoznak a házépítésen.
Kalmár László (Fodor István felvétele)
– Kalákában dolgozunk, barátok, rokonok segítenek, attól függően, hogy kinek mikor jut rá ideje – meséli a gazda. – Földből készül az épület, hogy minél kevesebb szemetet hagyjunk magunk után, mert ha valamikor lebontják, ezt visszafogadja a természet. Régen így épültek a tanyák, amelyek legtöbbjét sajnos lerombolták. Akit érdekel, hogy miként néz ki a falverés, most megtekintheti.
– Volt még kitől megtanulni?
– Nemrégen élt még egy falverő ismerősöm, vele elbeszélgettem, emellett a világhálón szinte minden információhoz hozzájuthat az ember, az eszközöket is annak alapján készítettem. Amikor még csapatok vállalták a falverést, egy bandában heten dolgoztak: négyen a falon, hárman az anyagbekészítésen. A mi csapatunk rendszeresen változik létszámban és összetételben is.
A falverés rövid leírása ez lehetne: oszlopokat ásnak le az alap mindkét oldalára, ezek mellé deszkákat helyeznek el a fal szélességében, agyagos és megfelelő nedvességű földet lapátolnak a deszkák közé tíz–tizenkét centiméternyi vastagságban, majd ezt tömőfával összetömörítik, a végén pedig döngölővel, avagy bunkóval még egyszer leverik. Amikor a deszka szintjéig elkészül a fal, magasabbra emelik a deszkákat, és folytatódik a munka. Persze a valóságban sokkal kevésbé haladós ez, mint ahogyan leírva tűnhet, hiszen egyetlen napon is sok ezerszer vagy tízezerszer kell odacsapni a tömővel, a ház falai pedig hetek vagy hónapok alatt készülnek el. Amennyiben szakszerű munkát végeznek a falverők, száz évig vagy sokkal tovább is állhat az épület.
A „nyersanyag” kitermelése (Fodor István felvétele)
A jóval hatvan év fölött járó nyugdíjas Kalmár László nem szabott határidőket, de a huszonhárom méter hosszú épület falaival az idén mindenképp készen szeretne lenni, jobb esetben még a tető is felkerülhet rá. Elmondja, hogy a szobák mellett lesz benne egy nagyobb terem, nyitott gang… Kívül-belül sárral tapasztják be, majd bemeszelik, mint a régi tanyákat. Hogy mikor jut a végére? Azt nem tudja, mert az anyagiaktól függ, de megjegyzi, hogyha valamilyen pályázat adna neki egy kis „hátszelet”, akkor gyorsabban. Szívesen fogadná, ha valaki régi bontott házak ajtaját-ablakát föl tudná ajánlani.
Az építés céljáról is kérdezem a gazdát, s így válaszol:
– Mostanában sok szó esik a faluturizmusról, valamiféle tájházjellegű épületet szeretnék kialakítani, panzióként működhetne, gyűjtöttem már régi parasztszerszámokat is. Ötletek, elképzelések vannak, a nagy gödörbe például kerülhet víz, de akár borospince is lehet belőle. Valamiért úgy éreztem, hogy ezt még meg kell csinálnom – mondta el a gazda, aki huszonnégy évesen és utána még sokáig autóbusz-vezető volt, de árult dinnyét is Korčulán, mert négyszeres áron lehetett eladni, mint itthon; nyugdíjasként mezőgazdasággal foglalkozik abban a reményben, hogy lesz még panziótulajdonos is.
Lassan, de emelkednek a falak (Fodor István felvétele)
