Dús, színpompás a nyár, hiszen most napokig a filmről és a filmírókról lesz szó a 24. palicsi filmfesztivál helyszínein – a Lifka Sándor moziban is, ahol többek között az új magyar filmeket vetítik, a fesztivál történetében immár 17. éve. „A magyar film dominál a világon és Európában. Gondoljunk csak arra, hogy tavaly a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjat magyar film, a Saul fia kapta, idén pedig Berlinben Arany Medvét nyert Enyedi Ildikó, tehát igazán fantasztikus filmgyártásról beszélhetünk “ emelték ki a szelektorok.
Emiatt, a fesztivál kísérőrendezvényének vetítésprogramjában gazdag filmtermés bemutatására nyílt lehetőség. A néző pedig a rejtett kincseket keresi. Finomabb fények, gördülékenyebb kompozíciók, kidolgozott színészvezetés, alásimuló zene és hangvágás. Valamennyi film kivétel nélkül kiemelkedő alkotás. A martfűi rém feszes és megrázó, méltó emléket állít a megtörtént eseményeknek. A XX. századi magyar történelem egyik leghomályosabb időszakáról, a II. világháborút közvetlenül követő időszakról szóló 1945 című fekete-fehér alkotás kitárgyalatlan témához nyúl, megmutatja, milyen feszültségek kerülhettek a felszínre egy korabeli vidéki faluban. A Kojot határon túli magyar színészekkel és friss arcokkal mesél egy férfi magányos küzdelméről. A Délvidéken még sosem készült messzi történelmi időket mozgató film, az Álom hava egy hol közelítő, hol távolodó, hol felemelkedő, síkokat rétegező, mélységében sűrítő alföldi kameraszem igézetében – az esendő emberi lelkek belső szövedéke mentén – formálódik.
Egy-egy jó film esemény a városban és ünnep, hiszen a néző felkészült a találkozásra a 7. művészet alkotásaival. Mindez azt bizonyítja, hogy nem halt ki a moziba járás szenvedélye.
Igazi bevándorlók főszereplésével forgott vasárnap Vranik Roland játékfilmje, Az állampolgár.
A film a mai Budapesten játszódik. Minimalista eszközökkel és humorral meséli el egy Bissau-Guineából a polgárháború elől menekült férfi, egy fiatal perzsa lány, és egy magyar-történelem szakos tanárnő különös történetét. Érdekessége még, hogy az afrikai szereplőt az utcán szólította le a rendező. A Wilsont alakító Dr. Cake–Baly Marcel civilben a BKV-nál mérnök, a Shirint alakító Arghavan Shekari pedig egy óvodában angolt és jógát tanít. De hogy itt a film és az élet különös összecsendülésének lehetünk a tanúi, nem kétséges. A kötést maga a rendező, Roland Vranik és a Wilsont alakító Dr. Cake–Baly Marcel csomózta.
Wilson, a film főhősének nagy álma, minden vágya, hogy megszerezze az állampolgárságot. Nehéz, mert útjában áll a bürokrácia útvesztője és a véletlen, amely egyszerre sodorja elé a szerelmet és egy nála is rosszabb helyzetben lévő menekült iráni lányt. Nagyon fontos az is, hogy Wilson egy ember, nem egy menekült. Ezen a vonalon indul el a film, az embert próbálja meg ábrázolni és a folytatásban sem enged be semmit a külvilágból.
Vranik filmje elgondolkodtatja a nézőt, milyen is az, amikor valakinek semmije sincsen, és félig-meddig idegenként mégis képes megőrizni a méltóságát. Ehhez persze hihetetlenül nagy segítség maga a főszereplő, hiszen önmagát, a saját életét kell eljátszania. Egyszerűen szerethető figura, robusztus alkat, szoborszerű fej, szomorú tekintet – mindenki elindul vele és meghatódik.
A film megtekintése után felvetődött bennem a kérdés, hogy a rendező valójában miről kívánt filmet forgatni. Az emberről, a menekültről, netán arról is, hogy mindannyian menekülünk valami elől? Wilson Magyarországot választaná, hogy szabad lehessen, befejeződjön élete eddigi kálváriája, ez azonban számára nem lehetséges. Mari, a magyar-történelem szakos tanárnő eddigi élete sivár „börtönéből” próbál megszökni, de amint Wilsonhoz költözik, egy másik csapdában találja magát, ahonnan szintén futnia kell. Shirin, az iráni lány helyzete a legkilátástalanabb, hiszen kettős menekült. A társadalmi megbélyegzés miatt, várandósan hagyja el hazáját, „papírok” nélkül bujkál Magyarországon. Története szomorú véget ér, visszatoloncolják Iránba, ahol a kiközösítés és talán a halál sötét árnyéka fenyegeti. Wilson barátja, a hentes a külvilág elől rejtőzködik, üzletének homályos, vérszagú börtönében. A film végén Wilson magyar állampolgárként hagyja el Magyarországot, de a kérdés újra felvetődik, vajon Wilson Ausztriában megleli-e az áhított szabadságot. Hiszen az elhagyatottság, a kitaszítottság, a gyökértelenség univerzális érzések, ahogy a szerelem is, mindegy, hogy Magyarországon történik, vagy bárhol máshol a világban, minden embernek saját magát kell integrálnia a társadalomba.
