2024. május 10., péntek

Zöld hullám lesz a Péterrévei úton

Péterrévei úton, a Zöld fás utca és a Fő utca között, a benzinkútnál lévő, három szakaszból álló úton több közlekedési jelzőlámpa is szabályozza a forgalmat. Működésüket hamarosan összehangolják a szakemberek, így végre „zöld hullám” fogja gyorsabbá tenni az áthaladást ezen a tranzitszakaszon, azaz a járművek gördülékenyebben és kevesebb, illetve rövidebb megállással közlekedhetnek majd a Péterrévei úton.

Ebben a kereszteződésben sok a tábla és a lámpa (Fotó: Fehér Rózsa)

Ebben a kereszteződésben sok a tábla és a lámpa (Fotó: Fehér Rózsa)

Željko Plavšić igazgató elmondása szerint ebben a bonyolult kereszteződésben a jelzőrendszer átprogramozása mellett a lámpákba új, LED-es izzók kerülnek majd, ennek köszönhetően elenyészővé zsugorodnak a karbantartási költségek, áramból is sokkal kevesebb fogy majd, ráadásul a LED-izzók akár 2 km-es távolságról is láthatók. Ez a gyakorlat a Köztársaság és a Hajduk utca sarkán lévő lámpánál már bevált.
A Komunalac Közvállalat csaknem egymillió dinárt fordít a Péterrévei úti közlekedési csomópont fejlesztésére. A munkálatok kivitelezője a szabadkai Selma vállalat. A tervek szerint a város többi forgalmi lámpáját is hasonló módon újítják majd fel.
Gondok vannak a szemételhordással
Továbbra is komoly gondokkal küszködik az óbecsei Tisza mente–Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft., a vállalatnak ugyanis nincs elegendő üzemképes szeméthordó járműve. A szemételhordás rendje ezért augusztus végéig a megváltozott ütemterv szerint zajlik, azaz 6 és 21 óra között, szükség esetén szombaton is. A múlt hónap elején két kamiont kellett kivonni a forgalomból meghibásodás miatt. Mivel a javításhoz szükséges alkatrészek beszerzése akár két hónapig is eltarthat, a problémát egy Törökbecséről bérelt járművel tudták csak enyhíteni.
A vállalat ezekben a nyári hónapokban nagyobb gondot fordít azoknak a konténereknek a kiürítésére, amelyekbe a társasházak lakói helyezik a háztartási szemetet. Ha a lakók jelzik, a vállalat akár naponta elviszi a szemetet, hogy megakadályozzák a bűz terjedését és a fertőzések kialakulását.
A kommunális szolgáltatónak az is gondot okoz, hogy a közterületekre kihelyezett, lezárt, és csak a Komunalac Közvállalat munkásai által használható 10 konténert mások is igénybe szeretnék venni. Miután nem sikerül felfeszíteni a konténereket, a renitens szemetelők nejlonszatyraikat a zárt szemétgyűjtők mellé, vagy azoknak a tetejére helyezik. A Tisza mente illetékesei nyomatékosan arra kérik ezeket a polgárokat, hogy a közterületek tisztasága érdekében ne vigyék a zárt konténerekhez a szemetüket.