Sabo Igor neve ismerős lehet olvasóinknak, hiszen a fiatalember korábban a Zenta Vízilabdaklub tehetséges játékosaként szerepelt a lapban, néhány éve pedig teljesítette az Ironmant. Igor manapság triatlonozik, a közelmúltban nem kisebb kihívásra adta fejét, mint hogy öt hétvége alatt öt korántsem könnyű versenyt teljesítsen. Kezdte a Kotori-öbölben, az Ultrabalatonon folytatta, néhány nap pihenő után a Stara Planina hegységbe utazott, ahol az itthoni Skyrunning egyik legnevesebb versenyét, az Ultra Trail Runt rendezték meg. Negyedik hétvégéjét a Plitvicei-tavaknál töltötte, ahol 32. alkalommal került sor maratonra, majd egy kúlai 10 kilométeres szakasszal zárult az öthetes kihívás.
„Általában az év elején eldöntjük, mely versenyekre szeretnénk elmenni, ehhez igazítjuk a felkészülésünket, gondosan ügyelve arra, hogy ne legyen túl sűrű a naptár, a regenerálódásra is jusson elég idő. Esetemben még egy fontos szempont volt: nem szerettem volna olyan helyre menni, ahol korábban már jártam. Már az elején gondolnom kellett volna rá, hogy általában nincs szerencsém. Ezúttal sem volt. Időközben derült ki, hogy az általam kiszemelt versenyek öt egymást követő hétvégén lesznek. Választani képtelen voltam, így mit volt mit tenni, mind az ötre vállalkoztam!” – mondta Igor.
Versenyszezonja egy fél Ironman-távú triatlonnal kezdődött a Kotori-öbölben, ahová társaival utazott el.
„A rajtot megelőzően három napot töltöttünk a tengerparton, amatőr módon ezalatt minden lehetséges hibát elkövettünk, hogy megnehezítsük a versenyünket, így fáradt lábakkal, leégve vágtunk neki a távnak: vasárnap hajnali 5 óra, neoprén ruha fel, bemelegítés a strandon, és már rajtolt is az úszás. Győzködnöm kellett magam, hogy nincs is jobb időtöltés, mint most lubickolni egyet a 15 fokos, sós tengervízben a többi háromszáz sporttárssal egyetemben. Sikerült előresprintelnem, ezzel kikerülve a tömegben verekedést, és nagyjából 500 méter után be is állt a tempóm. Három ismerőssel vágtunk neki a versenynek, tudtam, hogy a futás a gyenge pontom, így az úszáson és a biciklizésen szerettem volna minél több időt verni rájuk. Az úszást követően a cserénél sok időt veszítettem, de sikerült összeszednem magam. A pálya a tenger mellett, lélegzetelállító tájon vitt keresztül, hegyre fel és le, néhol nem kis emelkedőkel megspékelve. Az addigi feszített tempót a futás alkalmával éreztem igazán. Eleinte nagyon jól ment, gyors voltam, nagyjából 1 kilométerig… Akkor a lábaim egyszerűen feladták, nem engedelmeskedtek, sétálnom kellett. Gyakorlatilag még az egész táv előttem állt. A frissítőpontnál magamba töltöttem egy energiagélt, rá egy Red Bullt, és kirobbantam. Éreztem, hogy gyors vagyok, ez csak jobban hajtott. Végül 5 óra 29 perc alatt teljesítettem a távot, ami sokkal rosszabb a vártnál, de a gyönyörű táj és a jó társaság kárpótolt mindenért!”
Következő versenye, az Ultrabalaton előtt nem pihenhetett sokat, a megmérettetés lényege: egy váltóval körbefutni a Balatont. A szervezők tizenkét tagú csapatokat vártak, Igorék hattagú gárdával teljesítették a 38 szakaszra bontott, 220 kilométeres távot.
„Ennél a versenynél vonzó volt számomra, hogy több szakaszra bontották, hiszen más dolog lefutni egyben egy teljes maratont, és más, ha azt négy szakaszra osztod, és megpróbálod mindnél a maximumot nyújtani. A pálya minősége és útvonala dicséretre méltó, gyönyörű tájakon, sőt még egy pincészeten át is vezetett az út. Amit viszont még a szervezők sem tudtak befolyásolni, az bizony az időjárás. A verseny egész ideje alatt erős szél fújt, néhol 80 km/h-s lökéshullámokkal, már délután kiadták a másodfokú viharjelzést. Hajnali 3-kor az ég a nyakamba is szakadt, pillanatok alatt bőrig áztam, ráadásul eltévedtem. Ekkor még nyugodt voltam, visszafelé indultam, találkoztam egy lánnyal, gondoltam, követem, ne történjen több baki. Sajnos nem sokkal később ő fordult le rossz helyen, én pedig hűségesen követtem. Két-három kilométer után kiderült, hogy zsákutcába jutottunk. Ezzel már betelt a pohár. A lány megfordult, rám mosolygott, és egy „bocsi” után elegánsan el is ügetett. Egy pillanatig úgy éreztem, inkább leülök az aszfaltra mérgelődni. A fáradtság, az alváshiány, az éhség és az eső végül kikezdte a türelmemet. Nem volt mit tenni, ismét visszafordultam. Később már megvirradt, az eső is elállt, és a maradék két szakaszt zökkenőmentesen teljesítettem. Végül 21 óra 8 perc alatt futottunk be, ami jobb volt a vártnál, szóval mindenki örült. Jó móka kerekedett belőle a végére, igazi kis csipet-csapat, pozitív emberekkel.”
A terepfutástól sem idegenkedik
Igor útja ezt követően a Stara Planinához vezetett, ide Vörös Ákossal utazott el, akinek a segítsége igencsak jól jött a verseny során.
„Ez egy 60 kilométeres hegyre fel, hegyről le, sziklás, korántsem kezdőknek javasolt verseny, amely a hegy lábánál indult, fel a sípályán. A következő 30 kilométeren egy nagyon szűk, hegybe vájt úton futottuk. Az ellenőrző pont számomra a semmi közepén található földi paradicsomot jelentette: étel, ital, masszázs állt rendelkezésünkre. Innen kezdődött egy 10 kilométeres lejtős szakasz. Nem sokkal a nekilódulásunk után egy rossz lépésnél egy szikla elmozdult a lábam alatt, és megrántottam a bokám. Elgondolkodtam, hogy fel kellene adni, de végül Ákos segítségével továbbmentem, és sikeresen befejeztük a versenyt. Ehhez 9 óra és 58 perc kellett.”
A negyedik héten már csökkentek a kilométerek, Igor belevágott egy félmaratonba, természeti látványosságokban és festői tájban ezúttal sem volt hiány: „Halottam, hogy a Plitvicei-tavaknál megrendezésre kerülő maraton ugyan gyönyörű, viszont a pálya nehéz. Még éreztem az előző heti bokasérülést. Napsütés és 32 fok várt minket a startnál ezer másik futóval együtt. A 21 kilométerből 10 km lefelé vezetett, 11 pedig meredeken fel a körülvevő hegyekbe, ahol a csúcsról egy pillanatra be lehetett látni a tavakat, ezt a képet sosem felejtem el. Végül a félmaratont 1 óra 52 perc alatt teljesítettem, ami majd 20 perccel rosszabb a legjobb időmnél, de ezt a szintkülönbségnek és a nézelődésnek tulajdonítom. Az élmény felejthetetlen marad számomra!”
A kihívás levezetésként egy kúlai félmaratonnal zárult: „10 kilométeres időfutam, már évek óta részt veszünk rajta, jól szervezett, barátságos, igazán jó hangulatú verseny. Lankadó lendülettel és fáradtan mentem, az motivált, hogy 38 perc alatt teljesítsem a távot. Utólag be kell vallanom, az ötödik héten ez csak illúzió lehetett! Az utolsó két kilométeren nagyon lelassultam, végül 42 perc megpróbáltatás után értem célba. Ez egy kicsit elszomorított, de sokkal nagyobb öröm töltött el amiatt, hogy sikerült mind az öt versenyt végigcsinálnom, és hogy végre kipihenhetem magam! Visszatekintve, egyik verseny sem tudta kihozni az Ironman-befutó adta eufóriát, viszont megmutatta, mennyi teherbírás és türelem van bennem” – mesélte a nem mindennapi teljesítménnyel büszkélkedő sportoló.
