2024. május 8., szerda

Tegnap is rekordot döntött a dinár

A hazai valuta tegnap újabb 0,1 százalékkal erősödött az euróhoz képest, és elérte idei maximális értékét: a hivatalos középárfolyam szerint egy euró 121,7805 dinárba került – közölte a Szerb Nemzeti Bank (NBS).

Szerdán az NBS 35 millió eurót vásárolt fel a bankközi devizapiacon, az év eleje óta pedig összesen 345 milliót vásárolt fel és adott el, hogy enyhítse a túlzott napi árfolyam-ingadozást. A hazai valuta tegnap 1,0%-kal volt erősebb az euróhoz képest, mint egy hónappal korábban, éves szinten pedig 1,4%-ot erősödött. Az év eleje óta ugyancsak 1,4 százalékkal nőtt az értéke.

A dinár dollárhoz viszonyított árfolyama tegnap 0,1%-kal erősödött, így egy dollár 109,3084 dinárt ért. A dinár 0,6%-kal erősebb az amerikai valutához viszonyítva, mint egy hónappal ezelőtt, éves szinten pedig 0,3 százalékkal értékesebb.

Az euróhoz képest a szerbiai valuta az idén február 3-án és 13-án volt a leggyengébb: a középárfolyam szerint akkor egy euróért 124,0174 dinárt kellett adni.