A szabadkai Gyermekszínházban a minap megkezdődtek a Mamarajz című előadás próbái. Az előadást Bartal Kiss Rita rendezi Csík Mónika Miféle zergetoll? című verseskötete alapján. A szereplők Greguss Zalán, Kocsis Endre, valamint felváltva láthatjuk színpadon Budanov Mártát és Stanislava Orlovićot. A zeneszerző Bakos Árpád. Az előadást az NKA támogatja, a bemutatóra e hó 24-én kerül sor. A produkció létrejöttéről Bartal Kiss Rita rendezőt kérdeztük:
– Csík Mónika verseit álmodjuk színpadra. Nem egy lineáris történetről van szó, megpróbáljuk a költészetet színpadi formában megmutatni. Ez másmilyen hozzáállást igényel, hiszen amikor versekkel foglalkozunk, nem egy drámai szöveget használunk, nincsenek dialógusok, hagyományos színpadi szituációk a szereplők között, viszont vannak érzelmek, érzések, hangulatok, amelyeket játékokkal, tárgyakkal, mozgásokkal igyekszünk kiegészíteni és sok zenével. Olyan érzeteket, gondolatokat próbálunk megjeleníteni, amikről Mónika ír és amik közel állnak a gyerekekhez, például biciklizés, forgás, a mozgás élménye, ami eufóriát okoz a gyereknek. A versek nagyon játékosak és kedvesek, ezt szeretnénk éreztetni a gyerekekkel is. Az egész előadáson végigvonul, azaz vissza-visszatér egy vers, a Mamarajz, amely az édesanyákról szól és nagyon megható. Ez ad keretet az előadásnak és ez lett a címe is. A próbafolyamat kezdetén még sokat improvizálunk, játékkal, zenével, mozgással, azután ezekből állítjuk össze az előadást. Kicsi gyerekeknek játsszuk, a célközönség, mondhatni kettőtől négy-öt éves korig, de maguk a versek bármilyen korosztálynak valók. Úgy érezzük, hogy amennyiben a hangsúlyt máshová helyeznénk, akár a nagyobbakat is megszólíthatná az előadás. Mónika verseivel Szabadkán találkoztam, és fontosnak tartom, hogy a gyerekek is találkozzanak a költészettel, a ritmussal, a szavakkal való játékkal. Büszke lehet a város Csík Mónikára, mert csodálatos verseket ír. Ez nem az első eset, hogy versek alapján készítek előadást, amikor megjelent Magyarországon a Friss tinta című kötet, abból valósítottunk meg egy színpadi produkciót. Ez teljesen más színpadi gondolkodást igényel, a verseken keresztül kell kialakítani a szereplők közös játékát, hogy közben a költészet megmaradjon. Egy költői színházat kell létrehoznunk, amelyben nagy érzelmekkel találkozunk, a szeretettől, a vidámságtól, a szomorúságig. A költészet másként hat, mint mondjuk egy prózai mű. Inkább olyan, mint a zene, tulajdonképpen a zenének egyfajta verbális formája. Mindenképpen fontos, hogy a gyerekek már kicsi korban találkozzanak a költészettel és persze más művészetekkel is – mondta lapunknak Bartal Kiss Rita.
Az olvasópróbán jelen volt Csík Mónika is, akit megkérdeztük, hogyan elvednek meg a versei az előadásban:
– Amikor egy kéziraton dolgozom, mindig egyben, nagy koncepcióban gondolkodom. Megkísérlem az egyes verseknek megtalálni a legjobb helyet, megpróbálom kidolgozni a kézirat belső struktúráját, amelynek minden alkotás fontos része, a legrövidebb pársoros is. A Miféle zergetoll? esetében úgy „építkeztem”, hogy a legegyszerűbb versektől haladtam az összetettebbek felé, tehát lapról lapra haladva komolyítottam, bonyolítottam, így, reményeim szerint, olyan versvonulatot sikerült összerakni, amelynek darabjai egymásra épülnek, és amelyben a legkisebbektől kezdve minden olvasó találhat magának való költeményt. Bartal Kiss Rita rendezőnő azonban, jó színházi szokás szerint, szétzilálta ezt a számomra „otthonos” koncepciót, és úgy válogatott verseket a kötetből, hogy magam is meglepődtem, el sem tudtam képzelni, hogyan állhatnak össze az alkotások ily módon kerek egésszé. Aztán a társulat az első próbán rácáfolt a kételyeimre. Izgalmas elgondolás mentén állnak ismét egymás mellé a versek, s mintha meg is újultak volna e teátrumi környezetben. Élvezetes volt belesni a próbára, figyelni valami újnak a megszületését, amelynek csak az indító szikrája az eredeti verscsokor – fejtette ki Csík Mónika.
