Kétnapos bormámor

j

2017. május 27., 12:31 >> 2017. május 28., 22:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Tegnap rajtolt a dionüszoszi lakoma a hatodik magyarkanizsai bornapok alkalmával, melyet idén is sok kísérőrendezvény tarkít.

A pénteki négy órai megnyitón már gyülekeztek a borkedvelők, de a sörivók sem maradtak szomjan, mert a sörmanufaktúra is jelen van Magyarkanizsán. Nyolc standnál lehet kóstolni vagy bekóstolni borokból, hazai és külföldi borászok jóvoltából. A lacikonyhában sör- és borkorcsolya rendelhető, a talpalávalót pedig mindkét nap szolgáltatják.
Csőke Rudolf, az egyik szervező elmondta:
– Igyekeztünk kicsit színesebb kísérőprogramokat szervezni az idén. A zenei kínálat tekintetében kettéválasztottuk a két napot. Pénteken a fiataloknak, míg szombaton az idősebb korosztálynak kedvezünk a népzenei és lakodalmas stílust megidézve. A fellépők Jerasz Josip, a Night Cruisers Band és Szerda Árpád. Vasárnap a Homokóra együttes lakodalmas zenét játszik, valamint tamburások lépnek föl.
Az idén a bornapok az önkormányzat által közvetetten támogatott rendezvénnyé vált. A faházikókat az önkormányzat biztosította, a megjelenő tömegtől függően ez az elkövetkezendő időszaktól már változhat oly módon, hogy kiemelt jelentőségű rendezvénnyé is válhat.
Azt láthattuk, igény van rá, igénylik a környékbeliek, hogy legyen egy-két kellemes estéjük, amikor borozgatva tölthetnek el egy kora nyári estét.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége