A hasonlóság összekapcsol

Az együttműködés első lépéseként a pozsonyi gépészeti szakközépiskolából fogadott vendégeket az Ivan Sarić Műszaki Iskola

t.r.

2017. április 20., 18:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Pozsonyból érkezett csütörtökön egy küldöttség az Ivan Sarić Műszaki Iskolába a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság kezdeményezésére, hogy a Pozsonyban a szabadkai iskolához nagyon hasonló oktatási profillal működő szakközépiskola testvériskolai kapcsolatot alakítson ki az itteni intézménnyel, amely kapcsolat majd diák- és tanárcserékben, egymás iskoláinak rendezvényeire való látogatásokban, különböző közös projektumok megvalósításában teljesedhet ki.

(Fotó: Gergely Árpád)

Ahogyan azt Ivan Bajić, az Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatója elmondta, az együttműködés a most nálunk is egyre nagyobb teret nyerő duális oktatási módszer tapasztalatainak cseréjében is jelentős lehet, ahogyan az egymás sikeres képzéseiről, projektumairól való ismeretátadás is. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy az együttműködést a tartományi oktatási titkárság anyagi segítséggel is támogatni fogja. Ezt Szakállas Zsolt altitkár meg is erősítette:

– A tartományi titkárság fontosnak tartja, hogy a régióban összekapcsolja a hasonló oktatási intézményeket, legyen szó regionális vagy bilaterális projektumokról. A duális oktatás most nálunk az egyik legfontosabb témává vált, a szlovák iskolával ebben a témában is együtt lehet majd működni, az ő tapasztalataik ezen a téren a szabadkai iskola hasznára lehetnek. A tartományi oktatási titkárság oktatásügyi projektumokat is támogat, erre irányuló pályázataink is vannak, az iskolák ezekkel a lehetőségekkel is élhetnek, de specifikus esetekben készek vagyunk pályázaton kívül is segíteni az iskolák aktivitásait – hallottuk az altitkártól.

A pozsonyi szakközépiskola igazgatójával és tanárával együtt érkező Német Gabriella, Pozsony megye alelnöke elmondta, Pozsony megye Vajdasággal 2011-ben kötött együttműködési szerződést, oktatási téren a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és a Zentai Gimnázium már partnerkapcsolatot ápol, aktívan együtt is működnek, és most ezen két szakközépiskola esetében is ez a terv.

– Elhoztuk Szlovákia egyik legrégebbi gépészeti szakközépiskolájának igazgatóját és szaktantárgyoktatóját, hogy felvegyék a kapcsolatot a szintén nagy múlttal rendelkező szabadkai szakközépiskolával, hiszen a két iskola oktatási profilja majdnem teljesen megegyezik, és fontos, hogy a diákok megismerjék a határaikon kívüli hasonló iskolákat, ugyanakkor nagy lehetőség egy ilyen együttműködés az oktatók számára is. Ez a találkozás az első lépés ezen lehetőségek megvalósítása felé – mondta el Német Gabriella.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap