2024. április 27., szombat
ATLÉTIKA

Immár megismerik az emberek

A legjobb zentai sportolókat megjutalmazó gálának már második éve üde színfoltja az a polgármesteri köszönőlevél, amellyel a város elöljárója egy-egy edző, sportmunkás ténykedését ismeri el. Szép gesztus ez az elidegenedett világunkban, így 2015-ben Molnár Miklós zentai birkózóedzőt köszöntötték, 2016 végén pedig nem kis meglepetésre id. Eperjesi Lászlót, aki ugyan Zenta szülöttje, de 1992 óta Szegeden él és edz, legismertebb tanítványa pedig Márton Anita súlylökő, aki a riói olimpián bronzérmes lett.

A 2016-os év egy valóban csodálatos esztendő volt, már ami Márton Anita szereplését illeti, hiszen minden versenyen – legyen az Gyémántliga, fedett pályás vb, Európa-bajnokság vagy olimpia – sikerült érmet szereznie. Ez ennyire időzített volt?

– Azt kell mondanom, hogy az időzítés az olimpiára és a fedett pályás világbajnokságra szólt. A vb-t márciusban tartották meg, ott volt Anita tavalyi első csúcsformájában, másodszor pedig az ötkarikáson. Ez meg is látszott az Európa-bajnokságon való szereplésén, mert ott akár lényegesen jobb eredményt is elérhetett volna, de úgy gondoltuk, hogy az olimpia a fontosabb, s az adott formával az Eb-n a második helyet biztosan meg tudja szerezni.

2016-ban talán csak az áhított 20 méter nem sikerült, viszont az olimpián nagyon közel volt, hiszen 19,87 métert lökött. Anitában biztos megvan az a 20-as, de mi kell hozzá: egy kicsit több edzés, vagy minden fejben dől el?

– Mindenképpen fejben dől el. Biztos vagyok benne, ha az olimpián van még egy vagy két dobásunk, akkor meglett volna. Anita az a típus, aki dobásról dobásra építi fel a versenyét. Az első lökés az amolyan biztonsági volt, hiszen még a 18 métert sem érte el, s onnan indult meg felfelé. Az olimpia után túl voltunk a csúcsformán, a motivációs szint is visszaesett, így a Gyémántligában már nem sikerült ismét megközelíteni a 20 métert. De ami késik, nem múlik!

Nemcsak Anita, hanem Ön is karrierje egyik csúcspontjára ért, hiszen állami kitüntetésben részesült, Magyarország legjobb tíz edzője közé választották. Hogyan éli meg ezeket az elismeréseket, a hírnevet?

– Azt kell mondjam, immár egy kicsit másként tekintenek rám országos szinten. Az ismeretségem jelentősen megnőtt, de én ugyanúgy élem az életemet, mint idáig, azzal a kis különbséggel, hogy sokkal több interjút kell adnom, sokan megismernek az utcán, és gratulálnak. Nagy öröm ez számomra.

Azt mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Önöknek is gondjuk van Szeged városával, a békéscsabai klub keretében versenyeznek. Miért nem lehet megoldani a dolgokat Szegeden?

– Ez egy érdekes dolog. Minden város megválogatja, mely sportágakat akarja támogatni. Sajnos, a szegedi atlétikát a szegedi önkormányzat nem igazán karolja fel, ami abból is látszik, hogy egy ekkora városnak nincs műanyag futópályája. Meg abból is, hogy a megbízott alpolgármester úgy nyilatkozott, jobb is, hogy Anita elment, mert Szeged nem tud neki megfelelő feltételeket biztosítani. Ezért vagyunk kénytelenek mindent a saját erőnkből, képességeinkből megoldani. Eddig ez sikerült.

A dobószámok kapcsán műhelyekről is beszélhetünk, bár ennek hallatán nekem mindig feláll a hátamon a szőr, mert Szombathelyről például a legtöbb embernek a doppingesetek jutnak az eszébe. Hogyan tudja Ön a versenyzőit távol tartani az olyan dolgoktól, amelyek nem a sportba illőek? Hogy lehet úgy a világon a csúcson maradni, hogy az ember megpróbál tiszta maradni?

– Elöljáróban megemlíteném, hogy Szombathelyen két műhely létezik, s csak az egyikkel voltak problémák. A másikból került ki az olimpiai bajnok és a korosztályos világbajnokok. Sokan nem tudják, hogy a dopping és a táplálékkiegészítők között csak egy nagyon vékony határvonal van. Arra kell vigyázni, hogy azt ne lépje át az ember. Nehéz dolog egyébként, mert egy edző nem lehet vegyész vagy gyógyszerész, nehezen tudja megmondani, mikor mit szedjen a versenyző. Egy átlagos felnőtt ember például mintegy 1200 kalóriát éget el naponta, míg Anita 7000-et. Elméletileg tehát ötször annyit kellene ennie, mint a normál embernek. Hát hogy nézne ki akkor, mekkora hasa lenne?! Ez egyszerűen elképzelhetetlen, tehát táplálékkiegészítőkre szorul, ezekkel lehet megfelelő mennyiségű energiát bevinni a szervezetbe.

Ön egyébként milyen edző? Az edzéseken kívül is próbálgatja Anitát terelgetni, meghatározni az életrendjét?

– Ezen most már túl vagyunk, hiszen Anita 27 éves. Volt egy olyan időszak, amikor nagyon kellett arra vigyázni, hogy úgymond megtanulja a sportszerű életet, ami azt jeleni, hogy ki kell maradni a különböző bulikból, kicsapongásokból. Egy élsportoló, aki reggel hétkor akar edzeni, nem érhet haza hajnal ötkor. Én azt vallom, annak az illetőnek, aki a sportra tette fel az életét, tízkor ágyban kell lennie, hogy délelőtt frissen edzhessen, s délután ismét pihennie kell, hogy a délutáni edzést is meg tudja csinálni. Anitával kapcsolatban szerencsém volt, mert ő ezt értette, megértette, s minden nagyon jól működik. Még a fiatalabbaknál is, mert ők meg Anitát veszik alapul.

Lát-e ebben a csoportban kimagasló tehetségeket?

– Tehetségek mindig vannak, de ez még önmagában kevés. Az élsporthoz nem csak fizikálisan kell erősnek lenni, mentálisan is meg kell ahhoz felelni. Akinek ez utóbbi nincs meg, az előbb-utóbb abbahagyja. A csoportban most van három vagy négy olyan fiatal, 10–14 éves, akikből lehet nemzetközi szintű versenyző, de majd az idő mutatja meg, hogy a fizikumhoz fejben is fel tudnak-e nőni.

Az utóbbi időben Magyarország óriási pénzösszegeket fordít a sportra. Egyenes arányban lehet-e a siker a befektetett pénzzel?

– Mivel az atlétika is kiemelt sportág, lényegesen több pénzben részesülünk, mint előtte. A felnőtt versenyzőket ez mindenképpen motiválni tudja, de a fiataloknál nem ez a döntő, és nem rövid időn belül. Ha valaki a dobószámokban a világ élmezőnyéhez akar tartozni, legalább 10-12 évig kell edzenie. A program megindulása óta még kevés idő múlt el, hogy látványos eredmények szülessenek. Várni kell tehát, de elmondhatom, hogy annak idején Jamaica hasonló programot indított el a futókkal, kiválasztottak 100 fiút és 100 lányt, akik 15 év múlva olimpiai bajnoki címeket hoztak az országnak.

A magyarok mindig is jók voltak a dobószámokban. Számít-e ebben a magyarok felépítése, termete?

– Igen, mert a dobásokhoz mire is van szükség? Erős fizikumra és meglehetősen alacsony súlypontra. Ez utóbbira azért, mert az alacsony súlypont miatt a kar másként lendíti ki a dobót. Ha megnézzük a magyar embert, akkor azt látjuk, hogy erős felsőtesttel és meglehetősen rövid lábakkal rendelkezik. Ez mindenképpen adottság ahhoz, hogy jó eredményeket érjenek el.

Egy olimpiai bajnoki cím, érem tulajdonképen életbiztosítás egy sportolónak, az életjáradék miatt. De mi van az edzővel?

– Az edzőnek is. Anita 35 éves korától kapja majd az életjáradékot. A bronzérem a mostani díjszabás szerint havi 99 ezer forintot ér, tehát ebből megélni nem tud majd, emellett dolgoznia kell. Edzőként én ennek az összegnek az 50 százalékát kapom.

Néhány évtizeddel ezelőtt Zenta is ismert volt a dobószámokról. Volt egy Surányink is, akiről azt mondták a szakemberek, hogy egy istenadta tehetség. Most ez a része az atlétikai életnek visszaesett. Hogyan lehetne ezt újra meglódítani, s Ön tudna-e ebben segíteni?

– Nagyon röviden: edzőre van szükség. A fiammal mindenképpen tudnánk segíteni, mindez megegyezés, megállapodás kérdése. Kicsit problematikus az, hogy én nagyon sokat vagyok távol, mindenféle súlylökőprogramot és -edzőtábort vezetek Magyarországon, és versenyekre is járunk. Ám ha igény mutatkozik rá, én partner vagyok abban, hogy segítsek.

Anita 2017-ben 20 métert szeretne dobni, de mennyit kell fejlődni egy edzőnek?

– Amelyik edző nem tanul, nem fejlődik, az elveszett. Isten áldotta dolog például az internet, sok mindent meg lehet onnan tanulni. Befogadónak kell lenni az új dolgok iránt, mert különben megáll a fejlődésben. Új dolog például, és kevesen használják még a gyógytornát. Mindenki azt hiszi, hogy az a betegeknek való. Dehogyis! Az arra való, hogy olyan izmokat is megerősítsen, amelyeket egyébként nem használunk, nem is tudjuk róla, hogy léteznek. Anitával ezt már alkalmazzuk.

Hogyan esett Önnek, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Zentán is elismerték a munkásságát?

– Nagyon meglepett, és nagyon boldog vagyok, hogy saját szülői környezetemben kaptam meg ezt az elismerést. Ha a sors úgy hozta volna, hogy Zentán maradok, úgy gondolom, akkor is ezt az utat választottam volna, s akkor is olimpikonokat akartam volna kinevelni.