2024. április 26., péntek

Mivé válhatsz?

A Teremtő minden embert másmilyennek alkotott meg, de a maga nemében tökéletesnek és megismételhetetlennek. Mindenkit különféle képességekkel, tehetséggel ajándékozott meg. Sokan azonban nem ismerik fel a talentumaikat.

Túlságosan terheljük magunkat a körülöttünk levő emberekkel, megpróbálunk hozzájuk alkalmazkodni, és azt tenni, amit ők tesznek. Van, aki emiatt állandóan versenyezni akar, és magát kényszeríti arra, ami neki nem fekszik, csak azért, hogy bizonyítson, és mindenkinél jobb legyen. A szakemberek az ilyen fajta versengést az alacsony önbecsülés jeleként ismerik fel azoknál, akik magukat másoknál kevésbé értékesnek és kevésbé rátermettnek érzik, emiatt színészkedéssel és sikertelen igyekezettel olyan szerepet vállalnak, ami nem nekik van szánva. Ezzel még inkább gúzsba kötik magukat, és egyre jobban kételkednek a saját értékeikben: „Miért nem sikerül nekem semmi? – kérdezik. – Miért jobbak mások, mint én?”

Kételkednek Istenben, nem hallgatják a hangját, és nem látják a jeleit, amellyel rámutat, mi az, amit tenniük kell, mi az, amit meg kell próbálniuk, hogy valóban értékesnek és boldognak érezzék magukat az életben, bármilyen is az. Az önbizalom hiánya és az „Én ezt nem tudom”-kijelentés legtöbbször problémát jelent az embereknél, akik félnek az életükben új lépéseket tenni az esetleges sikertelenség miatt. Akinek van önbizalma, tudja, akkor is, ha valamiben sikertelen lesz, Isten mellette áll, segít megtanulni, hogy a hibákat ne ismételje meg.

Semmit sem kapunk ok nélkül, és azért nagy vétek az, ha Isten ajándékait bizonytalanságunk miatt mélyen elássuk a földbe, és nem gondolunk arra, ő az, aki értékel és megbecsül bennünket olyannak, amilyenek vagyunk.

Egy kisvárosba érkezett festő munkát keresett. A városkában azok között, akik szerették volna, hogy lefesse őket, volt egy helybeli részeg. Habár piszkos, szakadt gúnyában jelent meg, s ki tudja, mióta nem borotválkozott, méltóságteljesen ült a festő elé.

A művész valamivel tovább dolgozott a szokásosnál. Amikor befejezte a munkát, megmutatta a részegnek. „Ez nem én vagyok” – jelentette ki a részeg a megborotválkozott, rendezett külsejű férfi láttán. A művész azonban, aki a férfi elhanyagolt külseje, lerobbant állapota ellenére felfedezte a belső szépségét, csak annyit mondott: „Nem te vagy, de azzá válhatsz.”

Sok kincs van elrejtve bennünk. Vajon tudatában vagyunk-e ennek? S törekszünk-e, hogy felszínre kerüljenek?

Értékesek a Teremtőnk számára vagyunk. És így is fogjuk magunkat érezni, ha számunkra fontosabbá válik az, amit ő gondol rólunk, mint az, amit mások, akikhez szükségtelenül mérjük, hasonlítgatjuk magunkat. A gyógyulás, megerősödés útjának kezdetén mindennap tudatosítsuk magunkban, mennyire fontosak vagyunk a Teremtő számára! Minden ember az ő drága ajándéka.

Hogy mivé válunk, nemcsak tőlünk, hanem a bennünket nevelőktől is függ. Böjte Csaba azt a tanárt, pedagógust, aki szeretettel neveli a diákot, gyöngyhalásznak tartja. A gyerek olyannak ismeri világát, „amilyennek szemed tükrében látja önmagát”. Isten különféle ajándékokat, talentumokat rejtett el a rád bízott életben egy-egy gyerek szívébe, értelmébe. Ezért fontos, hogy a nevelő bízzon a diákban, és bízzon magában, és abban, hogy az Isten nem ad lehetetlen feladatot. A képességek felfedezése pedagógiai kaland. A nevelő által születik meg a növendék tehetségéből mindaz, „mi mozgásban tartja, szebbé teszi a világot”.

Csaba testvér arra biztatja a nevelőt (a szülő is az!): hozd felszínre a te és a rád bízott gyermek életét megváltoztató értékeket. Az oktató, nevelő munkádtól szárnyat bontó fiatal magasba tör… Ha jól dolgoztok, növendékedből mindkettőtök dicsőségére bajnok lesz, aki mellett a tanár is ott áll a dobogón. Élete minden gyümölcse a tiéd is, hisz te is ástad az utat, melynek vize életet ad. Minden pohár víz, mit nagyra nőtt gyermeked másnak ad, azt az Úr neked is meg fogja köszönni.

Milyen elv vezéreljen bennünket az „út ásása” során? Tarts ki, kapaszkodj erősen a Teremtőbe, ne hagyd magad – a türelem csodákra képes.