2024. március 28., csütörtök

Meghalt Placid atya

A Gulág-túlélés négy szabályának megfogalmazója százegy évesen hunyt el

Életének 101. évében vasárnap este elhunyt Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid bencés szerzetes – közölte Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Bencés Főapátság perjele hétfőn az MTI-vel.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Olofsson Károly 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon.1939-ben Budapesten magyar–német-bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben szentelték pappá.

1941-től tizenegy hónapig tábori lelkészként szolgált a komáromi hadikórházban, ezután a rend soproni, pápai, majd budapesti gimnáziumában tanított. Mivel 1945 őszén részt vett a nemzetgyűlési választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. Elöljárója, hogy elrejtse a támadások elől, Pannonhalmára helyezte, ott tartóztatta le 1946. június 5-én az Államvédelmi Hatóság. Vallatói az Andrássy út 60. alatt az éjszakai kihallgatások során egy nagyszabású koncepciós per megindításához szerettek volna vallomást kicsikarni belőle. Innen a Markó utcába vitték, majd – miután vallatói itt sem jártak sikerrel –, szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak (terrorcselekmény) alapján 1946 szeptemberében a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A Gulágra internálták, Moszkvától 900 kilométerre keletre, egy mordvinföldi táborba vitték. 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően sem papként, sem tanárként nem kapott működési engedélyt. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben. Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta.

A szerzetes sokszor idézett, a Gulág túlélésére rabtársaival együtt megfogalmazott négy szabálya a következő: „A szenvedést ne dramatizáljuk, mert attól gyengébbek leszünk”; „Vegyük észre az élet apró örömeit”; „Ne gondoljuk, hogy eleve különbek vagyunk másoknál, de adott helyzetben mutassuk meg, hogy így van”; és „Kapaszkodjunk Istenbe”, mert „az ő segítségével túlélünk minden földi poklot”.

A bencés szerzetes a rendszerváltás után több állami kitüntetésben részesült. Az atya rabságban töltött éveit képregény formájában is feldolgozták; ezt százezer példányban több mint hatszáz iskolán keresztül juttatták el a közelmúltban a fiatalokhoz.

Oloffson Placid bencés szerzetest a kommunista államhatalom halálra szánta, de ő a Gulágon is hitet és reményt sugárzott, életével fontos példát adott mindenkinek – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a tárca egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-hez hétfőn eljuttatott közös közleményében.

A miniszter és az államtitkár azt írták, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szomorúan értesült a tavaly decemberben 100. születésnapját ünneplő Oloffson Károly Placid bencés szerzetes haláláról. Placid atya hosszú és fordulatos élete a keresztény hit és öröm, a másokért vállalt önzetlen szolgálat, valamint a minden nehézségen felülemelkedni képes evangéliumi lelkiség ragyogó és hiteles példája – emelték ki.