2024. május 11., szombat

Öt kiló marihuánát fogtak Horgosnál

Aktív hétvégét töltött a határon a vámhivatal

Több akció keretében a hétvégén összesen 5 214 gramm marihuánát és további 45 gramm ópiumot foglaltak le a vámosok, közölték a határ-ellenőrzési hivatal illetékesei.

A legnagyobb fogás Horgosnál történt, amikor kiutazáskor rajtaütöttek egy több mint öt kilogrammos marihuána-szállítmányra, összesen 43 csomagot foglaltak le.

Az eset, mint az a mai tájékoztatóból kiderül, péntek este 20 óra körül történt, amikor egy Ford Focus gépkocsi érkezett meg a határra. Német rendszámtáblája, szerb állampolgársággal rendelkező sofőrje (26) volt az autónak. Nem volt bejelenteni valója, azt mondta, Nagybecskerekről utazik Németországba vissza. A vámosok mégis a gépjármű átvizsgálása mellett döntöttek, a garázsba irányították a vezetőt, a kocsi ajtajainak nyílásaiban meg is találták az ott elrejtett 43 csomag, ragasztószalaggal ellátott marihuánát.

Szombaton egy Törökországba tartó gépkocsiban találtak ópiumot, szombatról vasárnapra virradó éjjel pedig ismét kannabisz-fogás volt, ezúttal 200 grammra bukkantak egy Németországból Törökországba tartó teherautóban.