2024. április 27., szombat

Erika, akit nem látunk

Kalapáti Ládi Erika adásrendező a Vajdasági Televízió elismerését vette át nemrégiben

Örülök, hogy megbecsülik a munkámat, és úgy, ahogy én csinálom, mondta Kalapáti Ládi Erika, aki 1986 óta a Vajdasági Televízió adásrendezője, és akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy harminc év munka után megkapta a televízió éves díját.

Óvónőképző Főiskolán diplomát szereztél. Hogyan csöppentél bele a televíziós munkába?

– Zentagunarason egy évig helyettesítettem egy szülési szabadságon lévő óvónőt, élveztem a gyerekekkel való foglakozásokat. A televíziós munkába Szakállas Ottó újságíró, szerkesztő révén kerültem, aki pirosi, mint én. Ő kérdezte, érdekelne-e az adásrendezői munka lehetősége. Kezdetben semmit nem tudtam a szakmáról, azt hittem, soha nem tanulom meg ezt a munkát. De ahogy telt az idő, egyre jobban belejöttem, és megszerettem. Nagyon motivált, amit ígértek: ha megtanulom a munkát három hónap alatt, akkor fölvesznek meghatározott időre. Lelkesen dolgoztam, gyakoroltam, a kritikákat elfogadva és belőlük tanulva. Legtöbbet az adásrendező kollégáimtól tanultam, akik sajnos már nincsenek az élők között: Vincer Máriától, Sárandi Sándortól, de mindenki segített ebben a csapatmunkában.

Az adásrendező egyik láncszeme az egész műsorkészítés folyamatának, a szerkesztő jobb keze. Ő segíti, hogy összeálljon a híradó. A szerkesztő megírja a szöveget, megbeszéljük, mi lesz a képen, de ő az, aki irányítja az asszisztensét, a vágót (néha engem is), hogy például légy szíves, ilyen sorrendben tegyed a képet erre a hírre.

Beszélgetésünk előtt vezetted le éppen a 13 órakor kezdődő híradót…

Kalapáti Ládi Erika: A híradó idején, a vezérlőszobában nem szabad fáradtnak lennem (Fotó: Bozsoki Valéria)

Kalapáti Ládi Erika: A híradó idején, a vezérlőszobában nem szabad fáradtnak lennem (Fotó: Bozsoki Valéria)

– Tizenegyre bejöttem előkészíteni a híranyagot. Megnéztük, milyen szöveget állított össze a szerkesztő. Amikor nincsenek megfelelő képek, akkor a vele való megbeszélés után ajánljuk, mivel „takarjuk” a hangos részt, hogy a nézőnek hiteles legyen a hír. Előkészítjük a feliratokat, sorba rakjuk a riportokat, megbeszéljük a munkatársakkal, ki mit olvas be. Végül lemegyünk vágni egy vágóegységben, ahol a műszaki emberek ülnek, akik meg tudják úgy csinálni a képet, ahogy én kérem. Az előkészület után sorba raktuk az anyagokat. Mire indul a híradó, addigra minden riportnak be kell lennie sorakoztatva, ott kell lennie a képanyagnak, és mindennek, ami a híradóhoz kell. Ma nem állt ott, szétesett a műszak!

Mit jelent ez?

– Nem dolgozott az egyik szerver, amelyről be akartuk húzni az archivált képeket. Akkor a többi gépről keresgéltünk anyagot, majd vágni kellett az anyagot, több gépről, szerverről összerakni a híradót.… Akármi történik, az adásrendezőnek folyamatosan oldani kell a helyzetet, ott kell ülnie, s úgy levezényelni a dolgokat, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és sorban állna az anyag. A nézőnek nem szabad tudnia, hogy sokszor nem úgy van.

Ha meglepetés ér, hogyan találod fel magad, kinek a segítségére számíthatsz?

– A csapat segítségére számítok. Figyeljük egymást, és segítünk egymásnak. Ha látom, hogy a képkeverő véletlenül nem jó képet készít, akkor segítek neki, vagy ha én véletlenül „elnézek”, akkor rákérdez, hogy megfelelő-e az anyag.

Milyen műsor levezetése jár a legnagyobb kihívással?

– Az informatív műsoroké, mert percre pontosan készen kell, hogy legyenek. Minden alkalommal friss információt adunk a nézőknek friss képpel, a kép pedig többet „beszél” minden szónál.

A műszaki fejlődéssel változott-e a munkád jellege? Kell-e folyamatosan képezned magad?

– Egyszerű írógépen kezdtem írni a „köntöst” meg a feliratot. A köntös tartalmazza mindazt, ami megy a híradóban sorban van rakva, hogy melyik anyag miről szól. Sokat változott, harminc év hosszú idő a televíziós munkában. Állandóan részt veszünk ingyenes képzéseken. Most egy új operációs rendszerben kezdtünk dolgozni, amely megkönnyíti a munkánkat, az enyémet is. Legalább harminc ember kell ahhoz, hogy elkészüljön a híradó, a néző nem látja, hogy ennyien szorgoskodnak a háttérben.

Miért szereted a munkádat?

– A kulisszatitkok miatt: sok mindent látok azon kívül, ami a képernyőre kerül. Például a szép felvételeket, amelyeken egy-egy királynő végigvonul, vagy kis elefánt születik az állatkertben…

Hogyan küzdesz meg a mindennapi felelősséggel, stresszel?

– Eleinte igen bántott, amikor nem a legjobban sikerült elvégeznem a munkámat. Aztán megtanultam, amikor ide érek a munkahelyre, szinte magam mögött hagyom a kinti világot, csak arra összpontosítok, mit tegyek, kinek segítsek itt. Teljesen mindent beleadok, aztán nyugodtan tudok innen kilépni. Nagyszerű, szerető családomnak, a férjemnek, Nóra lányunknak (27), Árpád fiunknak (23) és a velünk élő édesanyámnak köszönhetően tudok helyt állni. Ha valami gondom van, már azzal, hogy megoszthatom velük, megkönnyebbülök.

A karácsonyi ünnepekben ünnepelni fogsz, vagy dolgozni?

– Gondolom, dolgozni fogok. Legjobb, ha ünnepkor mindenki dolgozik, mert akkor jobban elosztjuk a munkát. Szenteste mi, reformátusok, elmegyünk istentiszteletre a templomba a családdal, majd együtt szépen megvacsorázunk, s utána fent vagyunk, ameddig akarunk.