2021. június 20., vasárnap

Az érdekek összekötnek

A magyar külpolitika számára a Nyugat-Balkán rendkívüli jelentőséggel bír. Ezt az állítást számos Budapest részéről kezdeményezett politikai és gazdasági lépéssel támaszthatnák alá, de bizonyítékként az is elég lehet, ha az utóbbi néhány nap diplomáciai eseményeit vesszük sorra. Tegnapelőtt, azaz csütörtökön Szijjártó Péter szerb kollégájával, Goran Kneževićtyel találkozott a vasárnap kezdődő niši szerb–magyar kormánycsúcs előkészítése ügyében, a következő nap, azaz tegnap a külgazdasági- és külügyminiszter már Tiranába látogatott. Szerdán Kövér László házelnök fogadta Mladen Bosićot, Bosznia-Hercegovina képviselőházának soros elnökét, tegnap pedig Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt Nikola Gruevszki korábbi macedón kormányfővel.

Kivétel nélkül mindegyik találkozón elhangzott, hogy Budapest támogatja az illető nyugat-balkáni ország európai integrációját, adott esetben a NATO tagságát is. Ezek pedig nemcsak diplomatikus kijelentéseknek tekinthetők, a kimondott szavakat tettek, konkrét magyar fellépések hitelesítik a megfelelő európai fórumokon. Némi romantikus felhanggal lehet e mögött a balkáni országok mögötti kiállásban a szomszédos nemzetek iránti testvéri kiállást látni, ami akár igaz is lehet, hiszen a történelem megtaníthatott bennünket az egymásra utaltság felismerésére, de maradjunk inkább a pragmatikus meglátások talaján.

Magyarországot kőkemény biztonságpolitikai érdek fűzi ahhoz, hogy a nyugat-balkáni országokkal egyazon katonai szövetség tagjaként kölcsönösen erősítsék védelmi képességüket, ne pedig lehetséges ellenségként nézzenek farkasszemet egymással. E tekintetben elég, ha csak a száz évvel ezelőtt zajló I. világháborúra gondolunk és az abból egyenesen következő II. világháborúra. Az sem hiányzik Budapestnek, hogy Ukrajna után – akárcsak a kilencvenes években – egy újabb háborús konfliktusgóc éledjen fel a szomszédságban.

A nyugat-balkáni országok európai integrációja egyszerre kőkemény gazdasági, politikai, de biztonságpolitikai érdeke is Magyarországnak. Köztudott, hogy az EU-tagság együtt jár a NATO-tagsággal, az is köztudott, hogy az európai integráció az úgynevezett jogharmonizációval olyan kompatibilis, átjárható gazdasági és politikai környezetet hoz létre, amely megkönnyíti az országok közötti együttműködést a legtöbb területen, nem utolsósorban gazdasági téren.

A gazdasági kapcsolattartás egyébként, mint kőkemény érdek, akkor is a középpontban állna, ha egyetlen nyugat-balkáni ország sem kívánna az EU tagja lenni.

Ugyanez a másik oldalról is érvényes, a nyugat-balkáni országoknak is kőkemény érdekük az egymás közötti és a Magyarországgal kiépített gazdasági együttműködés. Az is, hogy EU- és NATO-tagként az ellenségeskedés „ősi hagyományát” egyszer és mindenkorra félretegyék, valamint az is, hogy a történelmi Magyarországtól elszenvedett vélt vagy valós sérelmeik emléke a továbbiakban ne vetüljön rá sötét, visszahúzó árnyként a Budapesttel ápolt viszonyukra és az országukban élő magyar nemzetrészek megítélésére, amit más szomszédos államokban, például Románia esetében – különösen a választások idején – gyakran tapasztalhatunk.

A nyugat-balkáni országok közül rossz példaként e tekintetben a Mol–Ina-ügy és a migránsválság miatt Horvátországgal megromlott viszonyt említhetnénk, amelyre érezhetően rávetült a horvát történelmi sérelmek emléke is. Szerbia esetében jelenleg ennek a fordítottjáról számolhatunk be, szerb és magyar viszonylatban a történelmi megbékélés felé tett fontos lépéseknek lehettünk a tanúi az utóbbi években, amelyek ugyan még csak a kezdet-kezdetén tartanak, de mindenképpen biztatóak, és remélhetőleg – ezt csak az előző kedvezőtlen tapasztalatokból származó óvatosság mondatja velünk – az EU-tagság megszerzése után is folytatódnak.

A történelmi emlékek világa, a hozzájuk kötődő vélt és valós sérelmekkel az érzelmek világának nehéz, ingoványos terepe, amelyen azonban egyszer – ha valódi nemzetek közötti megbékélést akarunk – mégiscsak át kell küzdeni magunkat. Ehhez azonban idő kell. Sok-sok évre és az érzelmeiken uralkodni, a tévhiteiken túllépni képes emberekre van szükség hozzá.

Az érdekek szerencsére nincsenek alávetve az időbeli és az érzelmi eltávolodás követelményének, azok itt és most, azonnal együttműködésre sarkallnak a kölcsönösség jegyében. Az előbb három olyan területet is felsoroltunk, amelyhez kölcsönös érdeke fűződik Magyarországnak és a nyugat-balkáni országoknak: az EU- és a NATO-tagság, valamint a mindkét fél számára gyümölcsöző gazdasági együttműködés.

A magyar külpolitika nem véletlenül helyezi ezekre a hangsúlyt, a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködéssel megerősödő emberi kapcsolatok idővel segíthetnek abban is, hogy végigjárjuk azt az elkerülhetetlenül végigjárandó utat a vélt és valós történelmi sérelmek ingoványos talaján át. Amihez még így is idő kell majd.

Ez az érdekektől az érzelmi gátak feloldódásáig elvivő út vezetett a sokat emlegetett példa sikeréhez, a francia–német történelmi megbékéléshez.