2024. április 18., csütörtök

„Újvidéken mindig jó játszani"

Javában tart az Újvidéki Dzsesszfesztivál

A fúziós dzsessz szerelmeseinek kedvezett az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezett Újvidéki Dzsesszfesztivál első napja, amelynek színhelye – szokás szerint – a Szerb Nemzeti Színház nagyterme volt.

Dalibor Rozić, az újvidéki városi tanács művelődéssel megbízott tagja megjegyezte, az immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett fesztivál az idén is – mint eddig minden évben – emeli a város kulturális programjának színvonalát. – E rendezvény minden egyes alkalommal új, izgalmas tartalmakat hoz a város mindennapjaiba. Az idén is kilenc zenekar fogja szórakoztatni a dzsessz szerelmeseit, akikben remélhetőleg az idei felhozatal is mély nyomot fog hagyni – húzta alá a városi vezetőség tagja.

Vasil Hadžimanov zenész – és a rendezvény egyik fellépője – elmondta a hangversenye előtt, hogy számára is mindig fontos zenei megálló az újvidéki fesztivál. – Újvidék mindig is külön helyet foglalt el a szívemben, nagyon szeretek itt játszani, pláne egy ilyen hivatalos rendezvényen. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez a fesztivál a fiatalokat is felkarolja, nemcsak a külföldi előadók felé orientálódik, hanem az itteni színtérről is válogat zenekarokat – nyilatkozta a művész.

A fesztivál első fellépője a fent említett muzsikus és zenekara volt, amelynek a tagjai jobbára legutolsó kiadványukból szemezgettek. A több mint tíz éve létező zenekar fúziós zenét játszik, már több nemzetközi fellépést tud maga mögött. Egyedülálló, izgalmas játékával szinte azonnal levette a közönséget a lábáról, és az utolsó pillanatig teljességben dominált a Szerb Nemzeti Színház nagytermében. A következő fellépő Susana Sawoff osztrák zongorista és énekesnő volt, valamint az őt kísérő dobos-nagybőgős duó. Sawoff zenéje elegáns, mint amit egy dzsessztriótól megszokhatott a hallgató. A művésznő Európa-szerte ismert és elismert, már több neves fesztiválon fellépett. Eddig három alkalommal jelölték az Amadeusra, Ausztria legrangosabb zenei elismerésére.

A harmadik és egyben az est utolsó fellépője Marcus Strickland szaxofonos volt, aki az avantgárd dzsessz egyik neves képviselőjének számít. A kortárs fúziós dzsesszben utazó művész és zenekara rengeteg különböző stíluselemekből építkezik. Zenéjükben megtalálhatóak az afro-beat, a hip-hop, a rock, a ska, a funky és a jungle irányzatok gazdag ötletvilágából építkezik, sokszínűségével lebilincselve a hallgatót. A fesztivál további fellépői között szerepel Roberto Gatto, Milena Jančurić, Tim Green, valamint Amina Claudine Myers is. 

A programból:

A fesztivál záróestje ma, szombaton van, de utána még hosszú ideig lesznek jazzműhelymunkák, előadások, könyvbemutatók... A Szerb Nemzeti Színház nagytermében este 8 órától a következő előadók lépnek fel: Milena Jančurić fuvolaművésznő és csapata – a brazil Gustavo D’Amico, az izraeli Ehud Ettun. Milan Jančurić, szakszofonművész, Lav Kovač dobos, Boris Hložan gitárzenész és Lazar Novkov harmonikaművész. Őket követi Roberto Gatto Perfectriója, majd Jure Pukl szaxofonművész és Daniel Nöesig koncertezik a csapatával. A belépőjegyek a koncertekre a színház pénztáránál vásárolhatók meg 800 dinárért.