2024. május 8., szerda

Templomfelújítás Szajánban

A falu 3,8 millió dinárral támogatja a renoválást – Megmenthető a volt német iskola

A szajáni faluvezetés, élén Apró Kornél közvetlenül választott faluelnökkel az elmúlt években több alkalommal is módosította a katolikus templom külső vakolatának felújítására összeállított tervdokumentációt, de ebben újra és újra hibákat talált a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet. A módosításokra tett javaslatok beiktatása után sem kapták meg az engedélyt a munkálatok elkezdésére. Ezt a huzavonát megsokallva döntött úgy a falu vezetősége, hogy a renoválásra szánt pénzt átutalja a Nagybecskereki Püspökség számlájára, hátha hamarabb célt érnek, és tavaszra megkezdődhetnek a munkálatok.

A szajáni templom eleje már megújult, az oldaláról hullik a vakolat

A szajáni templom eleje már megújult, az oldaláról hullik a vakolat

– A püspökség és a helyi közösség között a szajáni egyházi tanács elnöke vállalta a közvetítést. Az összesen 3,8 millió dinár elkülönített folyószámlára kerül, amelyről a pénz kizárólag a templom külső falának az új víztaszító vakolattal való ellátására használható föl. Az összeg egy része, 2,5 millió dinár a helyi közösség számláján várja a munkálatok elkezdését, a többi pénzt a nagykikindai önkormányzat közvetlenül utalja a püspökségnek. Azért döntöttünk úgy, hogy bevonjuk a püspökséget a felújítási folyamatba, mert a helyi közösségünknek nem sikerült zöld ágra vergődnie a műemlékvédőkkel. A katolikus templomunk eleje szépet mutat, az úton előtte elhaladók azt látják, hogy két éve megújult a templom tornya, és fel van újítva a templom eleje is. Ezt is a püspökség intézte minden különösebb gond nélkül.

A templomra szánt eszközök mellett idén 2,3 millió dinárt fordítottunk beruházásokra, falunk szépítésére, a középületek karbantartására, az utak javítására. Szajánban négy kilométer hosszú utca is van, ezért nagy szó, hogy egyetlen utcában sincsenek kátyúk. Az egészségház felújítása idén befejeződött, erre a célra 370 ezer dinárt használtunk föl. A művelődési házra 330 ezer dinárt költöttünk, kicseréltük a számos helyen szivárgó vízvezetékeket. Hogy ne kelljen sokat bontani, a régi fémcsöveket a falban hagytuk, az új alkatánvezetékeket a falon kívül helyeztük körbe. A helyi közösség udvarát rendezzük, tisztítjuk az utcai esővíz-elvezető csatornákat. Megtörtént a Délibáb-tájház tetejének a felújítása is. Több mint háromszázezer dinár értékben készíttettünk hivatalos tervezőirodákkal műszaki terveket, amelyek alapjául szolgálnak majd a jövő évi pályázatokhoz. Esedékes az iskola és az óvoda nyílászáróinak a cseréje.

A közelmúltban láttuk vendégül a magyarországi Árpádhalom testvértelepülés polgármesterét, akivel közös, határon átnyúló IPA-projektumok előkészítésén dolgozunk. Nekünk már van pályázati tapasztalatunk, amelyre építhetünk. Régtől fogva tervezgetjük az egykori német iskola felújítását, amely idén lenne 165 éves. Még mindig elég jó állapotban van, kár lenne az enyészetnek hagyni. Az épület és környékének a felújításával a faluturizmus számára nyerhetnénk teret – ismertette a falufejlesztés részleteit és jövőbeni terveit Apró Kornél.