2024. április 27., szombat

Mindennap csodát élünk meg, fennállásunk is csoda

Tízéves a dreai Lurkóház – Dr. Harmath Károly újvidéki ferences atya vall úttörő munkájukról

Szombaton ünnepelte tízéves fennállását a dreai Lurkóház. Ez az első napközi otthon Vajdaságban a halmozottan nehéz körülmények között élő gyermekek számára. „A gyermekek integrális felkarolása, az elfogadottság és szeretet biztosítása a célunk” – mondta dr. Harmath Károly újvidéki ferences atya az úttörő munkájukról. 

Milyen igény hozta létre a Lurkóházat, és miért éppen Dreán?

Eredetileg a Poverello Alapítvány a kábítószer rabságába esett fiataloknak szeretett volna segítséget nyújtani. Különböző objektív okok miatt azonban erről két év után le kellett mondanunk, akkor tértünk át az alapítványunk szabályzatába foglalt gyermekvédelemre. A Dreán hitoktató Vreckó Marisztella szerzetesnővér Csepcsik Veronika óvónővel megkérdezte Böjte Csaba atyát, alapítana-e a faluban házat a hátrányos helyzetű gyermekek befogadására, mint azt Erdélyben tette. Az atyatudott alapítványunk célkitűzéseiről, és hozzám küldte őket. Az óvónő és a nővér nagyon jól ismerte a dreai családok nehéz helyzetű gyermekeit, s imával készítette elő a későbbi munkánkat, és segített a Lurkóház megnyitásában. Megvásároltunk egy házat, a vételárát az Olasz Püspökkari Konferencia állta az akkori belgrádi apostoli nuncius által, aztán a házat kibővítettük a Tartományi Nagyberuházási Alap eszközeinek is köszönhetően. Kialakítottuk a gyermekek foglalkoztatásához szükséges termeket: tanuló- és gyermekszobákat, fürdőszobát, konyhát, ebédlőt, játszótért…

Induláskor milyen nehézségekkel kellett megküzdeni?

Dreán is, másutt is nem egyszer elhangzott, mit akarunk mi kezdeni az ilyen gyerekekkel, azok továbbra is tolvajok, neveletlenek, veszekedősek, káromkodók maradnak. Ha a gyerekeket előre leírjuk, akkor nem tudunk velük mit tenni. Ha a bepiszkolódott gyöngyszemre azt mondjuk, értéktelen, akkor nem gondolunk arra, hogy csak ki kellene csiszolni, megmosni, s mindjárt ragyogna.

Számunkra nem a tudás a legfontosabb, hanem arra törekszünk, hogy megérezzék, a nehéz körülmények ellenére, amelyekben ők élnek, a világban vannak jó emberek, s van lehetőség a kitörésre. Természetesen először meg kell tanulni viselkedniük. Amikor jön egy-egy új generáció, látjuk, hogyan viselkednek azok, akik egy vagy több évet töltöttek nálunk, és hogyan azok, akik éppen csak kezdtek járni a Lurkóházba. Fontos bizonyos szokások, például a tisztálkodási szokások elsajátítása, a jólneveltség, hogy tudjanak köszönni. Sokszor szükséges, hogy beszéltessék őket a nevelők, mert otthon a szülők szinte nem is kommunikálnak velük, ennek egyik következménye, hogy a gyerekek, noha képességeik alapján nem oda valók, speciális iskolába kerülnek.

A SZERETET GYŐZELMET ARAT

A Lurkóházban tapasztaljuk, hogy a szeretet győzelmet tud aratni a problematikus élethelyzetek közepette is. A gyermek felvirul, amikor látja, hogy felkarolták, máshogy viszonyul mindenhez az életben, mert érzi, elfogadott, nem pedig kicsapott gyermek, akire csak ordítanak. A nap hevét a munkatársaim viselik. Újra és újra lehajolnak a gyermekekhez, gondolván, hogy angyalokhoz hajolnak le, de a gyermekek nem mindig angyalok. A halmozottan nehéz körülmények közül származó lurkókhoz sok türelem kell. Amikor ez kifogy, arra kérdezünk rá, honnan merítsünk erőt munkánk folytatásához. A hiten keresztül maga az Isten tölti fel az akkumulátorainkat. Büszke vagyok arra, hogy munkatársaim szépen végzik a munkát. Mindennap csodát élünk meg, maga a fennállásunk is csoda, többszörös értelemben is. Az anyagi támogatások nagyon kevésnek bizonyulnak, a pénz, élelem kevés embertől származik. Aminek viszont örülünk, hogy kezdettől fogva az osztrák és a német ferencesek a Franz Hilf! jótékonysági intézményük által támogatnak bennünket. Nekik köszönhetjük, hogy anyagilag fenn tudtunk maradni, illetve azoknak, akik Isten iránti szeretetből általuk küldték el nekünk az adományaikat. Fennmaradásunkat ők biztosítják a mai napig is. Újabban magyarországi állami szintű támogatást is kapunk, még nem fedi azt, ami szükséges szerény működésünkhöz. Pazarlás nincs, a lehető legkevesebb anyagiakból a legszerényebben próbáljuk megoldani a mindennapi szükségletek fedezését. Erről mindenki meggyőződhet – lurkóházainkba szabad ellátogatni – de ajánlatos bejelentkezni, mert nemcsak a látogatókat vagy a jótevőket várjuk, hanem dolgozunk is. A halmozottan problematikus gyermekekkel minimálbérért foglalkoznak a nevelőink. Voltak, és bizonyára lesznek olyan pillanatok, amikor próbára tétetik a hitünk, és megkérdezzük, érdemes-e ezzel a munkával foglalkozni, ha kevesen támogatják, ha a közösség ezt a munkát nem érzi fontosnak? A gyermekek maholnap felnőtt állampolgárok lesznek, és lehet, hogy éppen a lurkóházaknak köszönhetően tudnak majd szép szerepet vállalni a társadalom életében.

AZ ÉLETRE KÉSZÍTIK FEL ŐKET

Jelenleg hány védence van a három lurkóháznak?

Egy-egy házban, Dreán, Hajdújáráson és Óbecsén 22—24 gyermekkel foglalkozunk. Az idén 10–12%-kal többen vannak, mint tavaly, összesen mintegy 68 lányról, fiúról naponta gondoskodunk (ruha, élelem, tisztálkodás). A legalapvetőbb dolgokra is kell oktatni a gyermekeket: segíteni, hogy megtanulják, mi a fürdés, a vécéhasználat, a kézmosás… Aki megismeri őket, hüledezni is fog, mi mindent nem tanultak meg otthon. Mi azonban a szülőkkel nem tudunk foglalkozni, mert a gyermekekre összpontosítunk.

Kezdetben csak az alsó osztályokat fogadtuk be, később a felsőbb osztályba járókat is. Nem mindenki jön hozzánk már elsőben, hanem csak később, az elemi iskola évei alatt. Látjuk a tanulásban a segítés eredményét, öröm számunkra, hogy a lurkók 70–80%-a beiratkozott a középiskolába, vagy a középiskola befejezése előtt áll. Valószínűleg, támogatás nélkül elkallódnának, továbbra is valamelyik buszállomáson koldulnának, mint ahogy az megtörtént többel is a Lurkóházba való bekerülés előtt.

Ha valaki segíteni szeretne a lurkóknak, mivel segíthet?

Ünnepek előtt sok energiával készülünk, hogy műsorokkal háláljuk meg jótevőinknek azt, hogy nekik köszönhetően tudunk segíteni ezeknek a gyerekeknek. Egyes jótevőink rendezvényt, mások gyűjtést szerveznek, vagy havonta támogatnak bennünket adományaikkal. Számunkra nem az összeg a fontos, hanem hogy minél több ember tegye ezt. Ha háromezer ember minden hónapban csak 1 eurót, 131 dinárt adna, ami kevesebb egy doboz cigaretta áránál, számunkra sokat jelentene. Még nem fednék le a fizetéseket, de kicsit nyugodtabban tudnánk nézni a következő hónap elé. Van, aki természetben adakozik: hoz krumplit, lisztet, gyümölcsöt, tisztálkodási szert. Mit adhatnak az emberek? Mindent, amit otthon is használnak a háztartásban, például törölközőt, söprűt…

Dicséretes, hogy jelentkeznek olyan emberek, akik hétvégére otthonukba, a családjukba hívnak egy-két gyermeket. Ők megéreztetik velük, mit jelent a család, ahol megbecsülik, munkát adnak az idősebb gyereknek, aki kezdik megszokni, hogy dolgozni is kell, sőt hogy ezért kap egy kis zsebpénzt. Nagy segítség, amikor valaki nem önkéntesként jön a Lurkóházba, hanem a beleegyezésünkkel elviszi a gyereket, megeteti két nap, feladatot ad neki. Nem azzal kívánunk dicsekedni, hogy hány védencünk van. Célunk felkészíteni őket az életre, hogy kilépjenek nehéz élethelyzetükből, és tovább menjenek. Így minden tudás, tapasztalat jó szolgálatot jelent a számukra. (www.poverello.org.rs és www.facebook.com/lurkofeszek.poverelloalapitvany)

KITÖRÉSI LEHETŐSÉGET ADNI A GYERMEKNEK

Mennyire változik meg az, aki a gyermekekkel foglalkozik?

Sokat változunk. Észrevétlenül érzékenyebbé válunk a másik ember iránt. Megkérdezzük: miben tudok segíteni, hogy jobban érezd magad? A mindennapi életben is fontos megnyílni a másik ember felé. Kis empátia, azaz más életébe való beleélés nélkül nehezen válhatunk segítő emberré. Ha csak kijelentjük, a szülők ne a kocsmába járjanak, hanem menjenek el dolgozni, és törődjenek a gyermekeikkel, akkor valójában nem látjuk, hogy ők erre nem képesek. Mert különben a gyermekükkel nem kellene a Lurkóházban foglalkozni. Mi nem azt nézzük, iszik-e a szülő, börtönben ül-e, mi emiatt a gyermeket nem büntethetjük, rajta kell segítenünk. Számunkra a gyermek a fontos, őt akarjuk kimenteni az ilyen helyzetből. Abban remélünk, hogy a lurkó a családba is valami változást visz,és szülőként másképp fog élni.

Ezt a munkát nem lehet csak filantrópiai megfontolásokból végezni, illetve csakis filantrópiai meglátásokból lehet végezni. Mert ha az embert szeretjük, meggyőződésem szerint a teremtőjét is szeretjük. Isten nélkül az embert nem tudom elképzelni, és ha segítek az embernek, Isten legkiválóbb teremtményének segítek. A filantrópiát (emberszeretetet) nem tudom hit nélkül elképzelni, hiszen a kommunikációban ez a fogalom úgy is jelenik meg, mint hit nélküli emberszeretet. Nagyon fontosnak tartom, hogy a munkában legyen kire támaszkodnom. Aki mer vállalni Istennel egy ilyen kalandot, az a nehézségekben tapasztalja jelenlétét. Nincs állandó támogatási forrás, de amikor már nagyon nehézzé, szűkössé válik a helyzet, a Gondviselés gondoskodik rólunk. Természetesen az emberek által, mert Isten nem dolgozik az emberek nélkül. Minden művébe, cselekedetébe bekapcsolja az embert. Az ember segítségével akar segíteni a másik embernek vagy a másik emberen.