Szerbia jobban teljesít

Nominálisan emelkednek a közszféra bérei és a nyugdíjak is

T. P.

2016. november 1., 07:28 >> 2016. november 1., 17:57

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szimbolikusan úgy is tekinthetünk a közszférában esedékes béremelésekre, hogy a kormány a jövőben a gyermeknevelésre, az oktatásra, az ország jövőjére helyezi a legfőbb hangsúlyt.

A tanügyi dolgozók bére ugyanis, a bejelentések szerint, a legnagyobb mértékben, 6-7 százalékkal emelkedik. Ebben egyezett meg a szerb kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel, akik a 2015-ben megkötött készenléti hitelmegállapodás feltételeinek teljesítését már hatodszor ellenőrizték Belgrádban. A felek között megállapodás született abban is, hogy az egészségügyi dolgozók 5 százalékos béremelést kapnak. Ugyanilyen arányú lesz a bérfejlesztés a rendőrségnél, a belügyben, a katonaságnál, továbbá a kultúra és szociális védelem területén dolgozók esetében is.

– A közszférában mindenkinek 5–8 százalékkal emelkedik a bére. Reméljük, hogy ezzel átlépjük az átlagbérek 400 eurós határát, majd a következő emeléssel még tovább megyünk – fogalmazott Aleksandar Vučić miniszterelnök.

Vučić szerint az IMF-fel a kimerítő tárgyalások során az öt százaléknál alacsonyabb béremelés szóba sem került. Az igazságügyben dolgozók esetében is várják az ágazati szakszervezetek álláspontját, hogy egyszeri segélyt szeretnének, vagy ötszázalékos béremelést.

Nagy érdeklődéssel várták a szerbiai nyugdíjasok, hogy vajon kapnak-e egyszeri segélyt a legkisebb ellátmányban részesülők, és újévtől lesz-e nyugdíjemelés mindenki számára, vagy pedig még várni kell az ellátmányok növelésére. A megállapodás szerint a nyugdíjasok az év vége előtt 5000–7000 dinár egyszeri segélyt kapnak, újévtől pedig a nyugdíjak 1,5-1,7 százalékkal emelkednek.

Az IMF küldöttsége a jövő évi költségvetésről is egyeztetett vendéglátóival. Dušan Vujović pénzügyminiszter elmondta, hogy a tervek szerint a jövő évi büdzsét december közepén terjesztik a parlament elé elfogadásra.

A kormány az idén 2,7-2,8 százalékos, 2017-ben pedig 3-3,5 százalékos GDP-növekedésre számít, a költségvetésben pedig az év első 10 hónapjában mintegy 200 millió eurós többletbevételt jegyeztek. Szerbia 2015 februárjában kötött 1,2 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal, amelynek képviselői az alapos ellenőrzések után elismerő szavakkal illették Szerbia eredményeit. A pénzügyminiszter azonban arra i figyelmeztetett, hogy nagyon sokat kell még dolgozni annak érdekében, hogy a költségvetés a jövőben is stabil maradjon.

A valutaalap képviselői a küldöttség megérkezését követően olyan nyilatkozatokat tettek, hogy nem jött el az ideje a bér- és nyugdíjemelésnek, vizsgálódásuk végén azonban elismerően szóltak a reformokról, és az ellátmányok emelését is jóváhagyták. Szerbia makrogazdasági mutatószáma valóban biztatónak tekinthető, az IMF képviselői is valószínűleg a mutatószámok, a trendek és az infláció alakulása alapján hozták meg döntésüket. A bér- és fizetésemelés valamilyen formában több mint 2 milliói szerbiai állampolgárt érint. Ha figyelembe vesszük, hogy az éves infláció alacsony, egy és két százalék között várható, akkor megállapíthatjuk, hogy a bérek valamelyest reálisan is emelkednek, a nyugdíjak pedig „lépést” tartanak a pénzromlással. A kormányfő azonban utalást tett rá, hogy jövőre a nyugdíjak is nagyobb mértékben emelkedhetnének.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége