2024. április 27., szombat

Nagybecskerek

Központ is, meg szórvány is – Az ötezres lélekszámú magyar közösségnek jövőre gondjai lesznek az első osztály megnyitásával

Nagybecskerek ma is a közép- és a dél-bánáti magyarság oktatási és kulturális központja. Nem csak azért, mert a történelem folyamán hagyományosan az volt.

Mert van még magyar óvodai csoportja, és van magyar tannyelvű általános iskolai oktatás a városban. Nyílnak még magyar középiskolai osztályok is. A múlt század kilencvenes éveinek az elejéig nyolc középiskolában volt magyar oktatás, aztán ez egy ideig csak a gimnáziumban maradt meg. Az utóbbi években négy első osztály szokott beindulni. Dél-Bánáthoz ugyanis közelebb van Nagybecskerek, mint Szabadka vagy Szeged. Az sem mellékes, hogy itt két katolikus kollégium biztosít továbbtanulási lehetőséget a vidéki magyar fiataloknak. Nagybecskerek a bánáti katolikus hívek központja, püspöki székhely. A városban él a református egyház bánáti esperese is. A Béga menti városban működik Vajdaság legrégibb magyar művelődési egyesülete, van magyar színház, kamarakórus, számos magyar érdekeltségű civil szervezet: a diáksegélyezőtől a módszertani központig. Közigazgatásilag pedig Nagybecskerek vonzáskörében vannak a környező magyarlakta települések is. Akkor mégis miért számít magyar szórványnak a legnagyobb bánáti város?
Nagybecskerek gazdag történelmében a magyarságnak mindig fontos szerep jutott. A fénykora a XIX. század második felétől az első világháborúig tartott. Ebben az időszakban a város lakossága egyharmados arányban a németek, a magyarok és a szerbek között oszlott meg. A környéken kisebb létszámban éltek még szlovákok, románok, bolgárok és más nemzetiségek. Természetes dolognak számított, hogy mindenki beszélte más nemzetiségű szomszédja nyelvét is. Sajnos mindebből mára már nem sok maradt. Hiába hirdeti a város statútuma meg a városháza bejáratánál a többnyelvű tábla, hogy a városban a szerb mellett hivatalos használatban van a magyar, a szlovák és a román nyelv is. A gyakorlatban ebből vajmi kevés érvényesül. Esetenként ennek még a formai részét sem teljesítik. Egyik példa erre az, hogy a városi színház épületén – amelyben a Madách Amatőr Színház is működik – a mai napig nem helyezték ki a többnyelvű táblát.
A közel nyolcvanezer lakosú Nagybecskereken – Muzslya helyi közösséget leszámítva, melyet a mai napig a magyarság körében önálló faluként emlegetnek – valamivel több, mint ötezer magyar él. Mondhatni, nem kis szám. Ennek ellenére magyar beszédet leginkább a zöldségpiacon hallani, ahova a szomszédos magyarlakta falvak kertészei hordják a terményeiket. A magyarság ugyanis széttagoltan, főként a város peremi részein él. Így aztán az emberek sokszor nem is tudnak egymásról. A közösségi élet sem a régi, a városi közlekedés sem a legjobb, az emberek pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben a mindennapi egzisztenciális gondokkal vannak elfoglalva. Ilyen helyzetben pedig sokan a közelebb eső szerb tannyelvű óvodába/iskolába íratják a gyereküket.

Nem véletlen, hogy a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesületnek köszönhetően Nagybecskereken indult be Vajdaságban az első diákbusz, amellyel a város peremi részein élő gyerekek is eljuthatnak a magyar óvodába, illetve iskolába. Ahogy Meleghy Zoltántól, az egyesület titkárától hallottuk, az idén negyven gyereket utaztatnak. Ez szép szám, viszont gond, hogy kevés köztük az óvodás. Közülük is mindössze négyen lesznek jövőre iskolakötelesek. Ez viszont azt jelenti, hogy (újra) gondok lehetnek a magyar első osztály megnyitásával.
A korosztályváltás és az elvándorlás miatt nehéz napokat él át Vajdaság legrégibb művelődési egyesülete, a Petőfi MME is. Elsősorban azért, mert a fiatalok elköltöznek a városból. Vagy elmennek dolgozni, vagy egyetemi tanulmányaikat folytatják, aztán csak kevesen térnek vissza. Az általános iskolások viszont a város különböző részein élnek. Ezért most megpróbálnak szorosabb együttműködést létrehozni a magyar ajkú óvónőkkel, tanítókkal, tanárokkal. Közös programokat szerveznek majd, hogy a legkisebbeket a művelődési egyesületbe szoktassák. Az egyik ilyen első közös rendezvényt szeptember 30-án tartották a magyar népmese napja alkalmából. Ahogy Balázs Ilona, az egyesület elnöke mondja, a vegyes házasságokból származó gyerekek számára pedig őszre játszóházat indítanak, amelynek az lesz a fő célja, hogy a magyarul nem beszélő vagy az anyanyelvét kevésbé beszélő gyerek megtanuljon magyarul. Erre a célra folyamatban van az egykori klubhelyiség, illetve az egyesület kistermének a felújítása. Színjátszó csoportot is terveznek beindítani, amelyből később biztosíthatnák a Madách Amatőr Színház színészutánpótlását. A néptáncot jelenleg a veteránok ropják, de tervben van a fiatal néptáncosok csoportjának a beindítása. A szép korúak az egyesület legaktívabb tagjai, akik rendszeresen tervezik a szórakoztató, zenés esteket. Ki mit tud? mintájú estet terveznek megtartani, és igény mutatkozott a számítógépes tanfolyam beindítására is. Mert sok idős személynek él külföldön a családja, és a kapcsolattartáshoz szükséges alaptudást szeretnék elsajátítani.

A Madách Amatőr Színházban is érzik, hogy csökken a potenciális nézők száma, valamint a műkedvelésben részt vállalók száma is. Jenovay Lajos, a társulat vezetője örvendetesnek mondja, hogy a nehézségek ellenére jelenleg mintegy negyvenen vállalnak részt a Madách munkájában. Bár az utóbbi időben voltak esetek, hogy – valaki elköltözése miatt – menet közben kellett változtatni a szereposztáson, újrakezdeni a próbákat. Mint mondja, Nagybecskereken egy-két, esetleg három telt házas előadás után úgymond „elfogy” a közönség. Emiatt újabban nagyobb hangsúlyt fektetnek a tájolásra. Anyaországi és tartományi támogatásnak köszönhetően évente 15-20 vendégszereplésük van. A kis közösségekben nagy lelkesedéssel fogadják őket, mert számukra a színházi előadás nagy esemény. Új momentum, hogy feliratozzák az előadásokat. Mert sokan kötődnek magyar gyökereikhez, viszont már nem értik, nem beszélik az anyanyelvüket.
A katolikus székesegyházban bemutatott vasárnapi szentmiséken száz alatt van a megjelent hívek száma. Csak ünnepnapokon telik meg a templom. Gyuris László plébános biztos abban, hogy sokkalta több hívő van a városban, de valami oknál fogva nem bír mindenki eljönni a templomba. Ők is Isten népéhez tartoznak, és fontos, hogy ott, ahol élnek, családjukban, munkahelyükön úgy éljenek, mint keresztények. Ünnepeken a szentmisén a kétnyelvűség elvét alkalmazzák. Az elsőáldozást, bérmálást is két nyelven kell tartani, mivel egy-két éve több a magyarul nem tudó gyerek.
– Jézusnak a hazája Galilea – az is egy nagy szórvány volt. Amikor Jézus megjelent, akkor a tömbzsidóság egy kicsit lenézően beszélt Jézusról: mert ő csak a szórványból jött. Talán itt is reméljük, hogy Galilea van. Hogyha szórvány is vagyunk, és sok minden nehezebb meg más, mint a tömbben, itt is vannak, hála Istennek, értékek. Vannak olyan emberek, akik mégis jelét adják Istenben való hitüknek és az emberekkel való törődésüknek. Kevesen vagyunk, tömegegyházról nem beszélhetünk, de itt vagyunk, jelen vagyunk. Jézus azt mondta, hogy az ő tanítványai olyanok, mint a só. A sóból leginkább nincs sok, és mégis ízt ad – mondja Gyuris László.