2024. április 26., péntek

Erényeinket szolgálatra kapjuk

Egy nagybecskereki ünnep margójára

Az írott és íratlan szabályok betartása, erény. Az írott és íratlan szabályok jóhiszemű átlépése, már a mesterség, a mi esetünkben a zsurnalisztika igazi dicséretét jelentheti. Na, ezt a mutatványt kísérlem meg a következő néhány sorban.

Egy másfél hetes hírt, melyről, szubjektív/objektív okok miatt lemaradtunk, próbálok majd elmondani, úgy, hogy frissnek, elfogadhatónak tűnjön. Közben egy másik szigorú aranyszabályt is áthágok: az írásban magamról is említést teszek. Így utólag, talán nem lesz annyira égbekiáltó vétség. Én vétkem, igen nagy vétkem.
A lecke föl van adva. Ezért egy kicsit távolabbról kezdem a történetet.
Száz éve Európában, a Balkánon és az Osztrák–Magyar Monarchiában, vagyis vidékünkön is gyökeres változások indultak meg. Ezen változások „eredménye” sok helyen még ma sem gyógyult be. Működő rendszerek, társadalmi és gazdasági formációk bomlottak fel, alakultak át, egyesek javára és mások kárára. Nekünk ez utóbbi hozomány jutott. Vasutainkkal, közutainkkal, szántóinkkal és vizeinkkel szellemi és anyagi létünket is átszabták. A Szent István által 1030-ban alapított Csanádi Püspökség területe három országba került. Első püspökének, a velencei származású Szent Gellértnek a tisztelete tovább élt és él, úgy a Szeged-Csanádi, mint a belőle származó Temesvári és Nagybecskereki Püspökségben is. Ez utóbbit 30 éve, a ma már Szent II. János Pál hirdette ki önálló egyházmegyévé, és helyezte Szent Gellért oltalmába. Röviden ennyit kell tudni szeptember 24-éről, a Nagybecskereki Püspökség ünnepéről, melyet dr. Német László SVD főpásztor vezetésével az idén is méltóképpen ünnepelt meg a papság és a Bánságból összesereglett hívek ünneplő közössége. Nemcsak az őszutó napsugara, de a jóérzés is melengette az embert, hiszen két kollégium, a Boldogasszony Iskolanővérek nagybecskereki leánykollégiumának és a muzslyai Emmausz Fiúkollégium növendékeinek a jelenléte az eseményt ünnepélyesebbé tette. Így együtt mindig többnek, erősebbnek érezzük magunkat, mint egy szűk családi ebéden vagy egy lapos, politikai kukoricafesztiválon. Közhely, de ide illő, ha azt mondom, hogy kell az erősítés, tömbnek és szórványnak egyaránt. Ne tévesszük szem elől egymást! Ezért sorolom most fel azok névsorát, akik a hálaadó szentmise végén, az ötévente kiosztandó Szent Gellért-díjban részesültek.
A közösségért kifejtett munkájáért: Lőrincz József nagykikindai ügyvéd, Tot A. Árpád szabadkai építészmérnök-vállalkozó, Tóth Árpád adai vállalkozó, Hódegyháza szülöttje és több évtizedes áldozatos szolgálatáért a székelykevei Géber Antal vette át az elismerést.
A karitatív munkáért Kecskés András (Nagybecskerek), Simon Péter (Törökbecse), Tandi Živorad és Lantos Ilona (Versec), valamint Gabona János (Muzslya) részesült Szent Gellért-díjban. A kultúráért, szerénységem, ahogy a díszoklevélben áll: Léphaft Pál újvidéki karikaturista vehettem át a kitüntetést. Bármilyen erővel is dagad bennünk a szerénység, ilyenkor magyarázkodni nem szabad, nem illik. Én, Charles Dickens gondolatával, mégis megpróbáltam enyhíteni a rám/ránk irányuló köztiszteletet: Tégy minden jót, amire képes vagy, és tedd olyan csendben, ahogyan csak lehetséges.
Mint, ahogy ezek a sorok is elárulják, nem tudtam csendben tenni a jót, és köszönetet mondtam azok nevében is, akik csupán tanúi voltak az elmúlt koroknak, szántottak, vetettek, főztek, vasaltak, tanítottak, de nélkülük nem ünnepelhettünk volna. Megköszöntem az elismerést azok nevében is, akik semmi látványosat nem cselekedtek, csupán szülők voltak, testvérek, hitvesek, gyermekek, és isteni kegyből, emberi teljességgel szerettek. Azt hiszem, hogy övék a dicsőség Bánságon innen és túl.