2024. május 8., szerda

Az életminőség javítása a cél

A Smile Nagycsaládos Egyesület nemcsak anyagiakban, hanem rendezvényekkel is segíti a családokat

Négy éve működik aktívan a Smile Nagycsaládos Egyesület, nem kevesebb mint 170 tagcsaládot számlálnak, s nevükben ugyan nagycsalád szerepel, a tagok között vannak kiscsaládok is, egy-két gyermekkel. Benák Búcsú Emese, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, a nyár folyamán öt tábor szervezésében vettek részt, most pedig zajlik a népmesemondó verseny szervezése, amelyre novemberben kerül sor.

Az egyesület célja, hogy megkönnyítse a családok életét, és megpróbáljon javítani az életminőségükön. Nemcsak anyagiakban, mondja Benák Búcsú Emese, hanem rendezvényekkel is, amelyek elsősorban a magyar kultúrához kötődnek. Ilyen a Weöres Sándor-versmondó verseny és a Magyar Népmesemondó Verseny is. Emellett utazásokat, kirándulásokat, családi napokat szerveznek. A nyár folyamán öt különböző táborban járt a tagságuk.

– Ezeket a táborokat vagy részben, vagy teljes egészében mi szerveztük. Júniusban Terényben jártunk, a Jonnita Segítő Szolgálat családi táborában. Ezt követően Hazajáró tábort szerveztünk a tagságunknak, amelynek a lényege az volt, hogy mindennap 8 és 16 óra között foglalkoztunk a gyerekekkel, egészséges táplálékkal láttuk el őket, kirándultunk, a tűzoltóállomástól a városháza kilátójáig mindent bejártunk, a gyermekek pedig minden délután hazamentek. Úgy tapasztaltuk, nagy igény mutatkozik erre, hiszen így délutánonként együtt van a család, de a gyermek is kikapcsolódik. Az önkormányzat támogatta ennek a megvalósítását, így minimális hozzájárulással jöhettek ide a gyermekek. Aztán Kunfehértóra 40 gyermeket juttattunk el, itt a nyaralásé, fürdőzésé volt a főszerep. Az Erzsébet-táborban 13 gyermek járt, egy hétig táborozhattak a gyerekek mindössze 1000 forintért. Az Imre-hegyen 11 gyermekkel voltunk, ez egy keresztény tábor volt, ahol nagyon sok foglalkozást szerveztek a gyerekeknek – számolt be a nyári programokról Benák Búcsú Emese.

Az egyesületben hétfőnként 15 és 17 óra között turkálót szerveznek, ami azt jelenti, hogy a felajánlott ruhákból, tankönyvekből, könyvekből és más adományokból lehet szükség szerint vinni, az egyesületi tagsági díj ellenében, ami egy évre 1000 dinár. Jelenleg, az iskolakezdés okán vannak iskolatáskák, szobacipők, használt tankönyvek, amelyekből válogathatnak a gyermekek és a szülők. Az egyesület elnök asszonya elmondta, bútorra lenne most szükségük, így akinek van felajánlása, szívesen fogadják. Emellett pelenkára és babatápszerre állandó jelleggel igény van, hiszen több nagycsalád szegény körülmények között él.

– Ami az előttünk álló programokat illeti, a közeljövőben egy szegedi cirkuszi előadásra szervezünk utazást, valamint Zentára utazunk a gyermekbarát rendezvényre. Novemberben kerül sor az ötödik magyar népmesemondó versenyre, amelyre Horvátországból, Szlovéniából és Magyarországról is érkeznek vendégek. Az év végén pedig ismét lesz karácsonyi műsor, ahol az ajándékozás is szerepet kap, ez a legnehezebb része a munkának, hiszen nagyon sok tagunk van. Ehhez szívesen fogadjuk a felajánlásokat, akár játékok, könyv, édesség formájában, de ha valaki a műsorban tud részt venni, azt is szívesen vesszük – mondta Benák Búcsú Emese.

Az egyesület székhelyén, a Makszim Gorkij utcában, a Politechnikai Középiskolával szemben már igencsak helyhiánnyal küzdenek, de az érdeklődőket, tagosodni és adományozni vágyókat egyelőre ezen a címen várják.