2024. május 11., szombat
Helyszíni tudósítás

Egy migráns megkéselt egy fiút

Három késszúrással életveszélyes sérüléseket okozott – A szülők még nem tudják, miért késelték meg fiukat
Željko Adamović, az áldozat apja (Kabók Erika felvétele)

Željko Adamović, az áldozat apja (Kabók Erika felvétele)

Šidtől mindössze 5 kimométerre van Vašica, az 1700 lakosú kis falu. A horvát határ közelsége miatt itt nap mint nap megfordulnak a migránsok. Szombaton hajnali fél négy táján egy 25 éves fiút a városból hazatérve megkéselt egy 35 éves migráns.

Szülei elmondása szerint a fiuk barátaival együtt indult el Šidről hazafelé, ám mire a sarki kisbolthoz ért, addigra már egyedül maradt. Mint azt Željko Adamović, az áldozat apja elmondta, még mindig nem tudják mi lehetett a támadás oka, mert a rendőrség nem mondta meg nekik, a fiukkal pedig még nem tudtak beszélni. Annyit tudnak, hogy gyomortájékon érte három szúrás, és gyomorsérülése lett, a diafragmája meg a mája is megsérült. Beszállították a Sremska Mitrovica-i kórházba, ahol azonnal megműtötték. Egyetlen fiuk most már túl van az életveszélyen.

Malešević Željko volt az a helybeli, aki elsőként autózott a támadás helyszíne felé a hajnali órákban. Ő azt mesélte, hogy két fiatal az út szélén állt, integettek, ő megállt és akkor látta, hogy a megkéselt fiúnak tiszta vér a pólója, betette az autóba és elvitte a mentőállomásra, onnan pedig tovább szállították a sérültet a kórházba. Az indítékról ő sem tud semmit, csak annyit mondtak el a fiatalok, hogy miután a fiút megtámadták, telefonon felhívta barátját, akivel nem sokkal korábban váltak el egymástól és ő segítette a sérültet az autóba.

Malešević Željko

Malešević Željko

Egy kisbolt előtt történt a támadás (Kabók Erika felvétele)

Egy kisbolt előtt történt a támadás (Kabók Erika felvétele)

A vašicaiak azt mondják: állandóan tele van a falujuk migránsokkal (Kabók Erika felvétele)

A vašicaiak azt mondják: állandóan tele van a falujuk migránsokkal (Kabók Erika felvétele)

A rendőrség még nem adott ki az esettel kapcsolatban közleményt, de nem hivatalosan a sajtó úgy tudja, a támadó egy 35 éves migráns volt, akit a rendőrség elfogott és őrizetbe vett.

A vašicaiak azt mondják: állandóan tele van a falujuk migránsokkal. Mintegy 5 kilométerre van innen a határ, és feltehetően mennek a horvát határra, azért vannak a faluban is. A bolt előtt alszanak, isznak, bemennek az udvarokba, leszedik az almát, a határban a földeken tanyáznak, de eddig semmilyen incidens nem történt.

Arról is beszéltek, hogy végtére is nem is tudják, hogy Horvátország felé mennek a hátizsákos migránsok vagy onnan jönnek. Nekik úgy tűnik, mintha állandóan keringenének az egész országon belül. Mint mondták, ettől kezdve nem érzik magukat biztonságban, ugyanis a megkéselt fiút tisztelettudó, rendes gyereknek tudják.

Šiden 10 nappal ezelőtt a lakosság aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy helyezzék lakott területen kívülre a vasútállomásnál lévő befogadóközpontot, ugyanis az utóbbi 2 hónapban 26 olyan betöréses rablás volt a városban, amelyet migránsok követtek el. A lakossági tiltakozás nyomán az önkormányzat összehívta biztonságpolitikai tanácsát, múlt vasárnap pedig a belügyminiszter is a határ menti városba sietett. Azt ígérte, hogy minden bűncselekmény elkövetőjét megbüntetik és a rendőri jelenlétet megerősítik a városban. Senki sem veszélyeztetheti a lakosság biztonságát.

A lakosság nem nyugodott meg, tovább gyűjtik az aláírásokat, Vašicán pedig azt szeretnék, ha az eddigi nyitott táborok helyett zárt táborokban lennének a migránsok.