2024. május 11., szombat

Lopják a konténereket, szemét az utcán

A székvárosban sokan arra panaszkodnak, hogy épületeik előtt nincs szemeteskuka, a Čistoća közvállalatban viszont azért elégedetlenkednek, mert a szemetet egyesek nem megfelelőképpen gyűjtik

A Miloš Obilić utca lakói például az utcára dobálják a szemetet, mert nincs szemeteskuka, a Szent Száva utcában pedig az épület tárolójában bezárt ajtók mögött tartják a szemeteskannát, mert azt már többször ellopták.

A szemét kérdése Újvidéken örökös téma, az utóbbi időben egyre több konténernek veszik nyoma, a környék lakói pedig az utcára dobálják a szemetet (Ótos András felvétele)

A szemét kérdése Újvidéken örökös téma, az utóbbi időben egyre több konténernek veszik nyoma, a környék lakói pedig az utcára dobálják a szemetet (Ótos András felvétele)

– Két konténert helyeztek el az utca másik oldalán, a hentesüzlet mellett és a piacnál, de valakinek útban volt, és eltüntette. Pillanatnyilag nincs egyetlenegy szemeteskuka sem a közelben, nincs hova dobnunk a szemetet – panaszolta Dragiša Šovljanski a Vajdasági Rádió és Televíziónak. Hozzátette: ez ügyben beszélt a Čistoća közvállalat képviselőivel, így remélhetőleg rövid időn belül megoldódik a probléma, és megfelelő helyet találnak a szemeteskukának.

A Szent Száva utcában a közös tárolóban tartott konténer nem bizonyult jó megoldásnak. Gyakran megtörtént, hogy amikor kivitték a szemeteskukát annak érdekében, hogy a Čistoća dolgozói kiürítsék, senki sem hozta vissza, és később már csak hűlt helyét találták.

– Előfordult, hogy elromlott a zár, és nyitva maradt a tároló ajtaja, így mindenfelé szétdobálták a szemetet, szerintem a föld alatti konténer lenne a legjobb megoldás – mondta Bosiljka Pavlović.

A Čistoća közvállalatban azonban megmagyarázták, hogy nem lehet mindenhova föld alatti konténert helyezni.

– Ennek az a feltétele, hogy nyilvános területen legyen, nem szabad veszélyeztetni a közlekedést, és a föld alatt sem lehet semmiféle kábel, vezeték – mondta Danijela Jankov a Čistoća közvállalatból.

Ami ezeket a konténereket illeti, a legnagyobb problémát a gyűjtögetők jelentik, mert rendszerint nyitva hagyják a szemetes fedelét, szétdobálják a szemetet, így a közlekedés résztvevőit is veszélybe sodorják. Ugyanakkor a konténereket a kávézók és éttermek dolgozói sem használják helyesen, mert gyakran előfordul, hogy nem hajtogatják össze kellőképpen a kartondobozokat, és gyorsan megtelik a szemetes.

A föld alatti konténerek nyílásába gyakran mindenfélét begyömöszölnek, eldugítják az aknát, így a hulladék a szemétgyűjtők mellé kerül. A nagyobb méretű szemét, építkezési hulladék stb. esetében a polgároknak kérniük kellene a nagyméretű konténerek ideiglenes kihelyezését, ezt a szolgáltatást azonban külön meg kell fizetni, így legtöbbször a kimustrált háztartási gépek, bútorok is a konténerek mellett, rosszabbik esetben a konténerekbe préselve várják sorsukat. A lakástatarozáskor keletkező építkezési törmelék külön kellemetlenséget okoz a munkásoknak, mert a hulladékszállító kamionok hidraulikus emelőkarjai nem képesek megemelni a téglával és betondarabokkal teli szemétgyűjtőket, illetve kiemelni a föld alá helyezett zsákokat.