ZENTAI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Vita a bizottságok megalakítása körül

Hhzs.

2016. július 19., 12:40

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A zentai községi képviselő-testület tegnapi, rendkívüli ülésén a korábbi összejövetelekhez hasonlóan hosszas vita előzte meg a testület különböző bizottságainak megalakulásáról szóló határozatait. Rögtön az ülés elején az ellenzéki frakciók köreiből többen is javasolták, halasszák el a napirendi pontok megvitatását. Arra hivatkoztak, hogy a bizottsági tagságok kinevezésekről szóló határozatjavaslatok nincsenek összhangban a testület ügyrendjének 53. szakaszában található előírással. Az előírás értelmében ugyanis a bizottsági helyeket a testületben lévő képviselőcsoportok nagyságával arányos módon kell szétosztani a frakciók között.

Rácz Szabó László aggodalmának is hangot adott, hogy amennyiben nem tartják be az előírtakat, akkor érvénytelenné válhatnak a meghozott döntések, ami azt jelenti, hogy a későbbiekben a bizottságok döntései jogszerűtlenné válnak.

Zsoldos Ferenc, a Magyar Mozgalom – VMDK frakciócsoportjának a vezetője rámutatott, hogy noha a különböző bizottságok megalakításával kapcsolatos javaslatokat tartalmazó munkaanyag mellé az ügyrendet is csatolták, nem ezzel összhangban osztották szét a bizottsági helyeket a frakciók között, s az öttagú bizottságok esetében egyetlenegynél sem tartották be a százalékarányokat. A Zenta a Zentaiaké és a Magyar Mozgalom frakcióvezetőinek a javaslatához Zsíros-Jankelić Anikó, a Demokrata Párt képviselőcsoportjának vezetője is csatlakozott. Hangsúlyozta, hogy amennyiben a többségben lévő VMSZ és a Szerb Haladó Párt frakcióinak a tagjai megszavazzák az ügyrend 53. szakaszával ellentétes határozatokat, az ellenzék számára nem marad más, minthogy a közigazgatási bíróságnál kérje a javaslatok felülbírálását.

Tatjana Balo, a képviselő-testület elnöke ezek után szünetet rendelt el, mégsem csitultak a kedélyek. A szünet után a testület obstruálásával vádolta meg az ellenzéket, s megjegyezte, hogy az ügyrend értelmében az ülés napirendi pontjairól történő szavazásról nem nyithatnak vitát a képviselők. Tatjana Balo rámutatott, hogy a bizottsági tagok arányáról a község statútuma alapján döntöttek, amely magasabb rangú jogi rendelet a testület ügyrendjénél.

Az ülés folytatása sem telt el kisebb-nagyobb csörték nélkül. Lényegében az egyetlen érdemi vita a gazdasági és helyi gazdaság-fejlesztési bizottság megalakításáról szóló határozatjavaslat megvitatása során alakult, amikor is az ellenzék képviselői azt kifogásolták, hogy Sándor József PR menedzsert komoly tapasztalata ellenére kihagyták ebből a bizottságból, s ezért sem szavazzák meg a napirendi pontokat.

Juhász Attila, a VMSZ képviselőcsoportjának tagja megjegyezte, hogy a szakbizottságokat azért választja meg a testület, mert az emberekkel kíván együtt működni, és a bizottságoknak nemcsak a város, hanem a testület érdekét is szem előtt kell tartani. A szakmai rátermettség mellett a politikai struktúrát és a női képviselők számát és arányát is figyelembe veszik, így nagyon nehéz tökéletes megoldást találni. Rámutatott arra is, hogy a bizottságok munkája jórészt nyilvános, amibe a képviselők is betekintést nyerhetnek.

A bizottságok megalakulásáról szóló napirendi javaslatokat végül igen csekély többséggel, de megszavazták a hatalmi koalíció képviselői.

Július 22-ére, péntekre ismét összehívták a községi-testület ülését, amelyen megvitatásra kerül a zentai TE-TO Cukorgyár Rt.-nak nyújtandó segítségről szóló rendeletjavaslat.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége