2024. április 27., szombat

„Máshoz nem értek, csak a zenéhez”

Murényi Mátyás karmester művészi pályájának 40. évi jubileuma alkalmából gálakoncert volt Szabadkán

A városháza dísztermében hétfőn megtartott gálára Murényi Mátyás negyvenéves zenei tevékenysége adott alkalmat. A hangversenyen a klasszikus zenei műveken kívül filmzenét is hallhattunk, és az ABBA együttes dalai is felcsendültek. A zenei műfajok keveredése nem újdonság Murényi Mátyás esetében, a karmester ugyanis a klasszikus zene mellett a könnyűzenére is nyitott.

– Nagyon szeretem a klasszikus zenét, ahogy a popot és a rockot is. Több zenei műfaj is érdekel. Az ABBA a legkedvesebb együttesem. Évekig gondolkodtam, hogy kiváló énekesekkel összehozok egy ABBA-programot, de folyton csak halogattam. Végül egy belgrádi énekesnő buzdítására hozzáfogtam, úgy négy évvel ezelőtt be is mutattuk, majd pedig többfelé adtuk elő. Az ABBA nagy kihívás volt, de szeretem a kihívásokat. Akadtak olyanok, akik ettől el akartak tántorítani. Azt mondták, nem találok majd megfelelő énekeseket, de én másképp gondoltam, és épp azért is belevágtam. Máshoz nem értek, csak a zenéhez.

A gála zenei tevékenységének 40 éves megünneplése, de a zene iránti érdeklődése nyilván már korábban kezdődött…

– Gomboson születtem, ott jártam első elemibe. Hatéves koromban a szüleim egy harmonikát adtak a kezembe, és a falusi kántornál tanultam játszani. Másodikban Szabadkára költöztünk, és ide jártam tovább iskolába, a harmonikát pedig magánúton tanultam tovább. Harmadikos elemistaként beiratkoztam a Zeneiskolába, az alsófok után oda jártam középiskolába is, majd pedig Szarajevóba költöztem. Ott folytattam a tanulmányaimat elméleti szakon, de mindig is érdekelt a karmesteri szak, így egy időben, párhuzamosan tanultam a kettőt. 1975-ben a szarajevói operában helyezkedtem el, de dolgoztam Ilidzsán is, az alsófokú zeneiskolában harmonikát tanítottam.

Hogyan emlékszik vissza a Szarajevóban töltött időkre és visszatérésére Szabadkára?

– Teodor Romanić tanítványa voltam, de az eszményképem Miroslav Homen volt. Két kórusban dolgoztam, és egy évig vezettem a szarajevói ifjúsági vegyeskórust. Sok tanárral és karmesterrel működtem együtt, de vonzottak a friss zenei áramlatok is. Művészek, zenészek közt forogtam, említhetném Lengyel Gábort és a Teška Industrija zenekart, az Indexit vagy Kemal Montenót. 1982-ben visszatértem Szabadkára, a Népszínházban helyezkedtem el karmesterként. Pezsgő művészi élet zajlott akkoriban, és jól volt a színháznál dolgozni. 1983-ban megalapítottam a Szabadkai Leánykórust. Igazából vegyeskórust akartam, de kevés volt a fiú, miután pedig ők is elmentek, magunk maradtunk a lányokkal. 1984-től megközelítőleg tíz évig vezettem a Szabadkai Filharmóniát, és elindítottuk a karácsonyi-újévi hangversenyeket is. Több mint tíz évig irányítottam Szabadkán a férfi nyugdíjas kórust is. Gyönyörű emlékeket őrzök. Élvezet volt, amikor együtt léptek fel a leánykórussal. Amióta pedig nem dolgozok a Népszínházban, középiskolákban tanítok. Nagy öröm számomra, amikor a volt diákjaimtól azt hallom, hogy megtanultak tőlem valamit.

Miért akart egyáltalán karmester lenni?

– Akkoriban a középiskolában Lévay Anna tanította a kórusvezetést. Nem hiszem, hogy létezik olyan volt diákja, aki Anna nénit ne szerette volna. Valamit látott bennem. Biztatott, hogy próbáljam meg, habár erős lámpalázzal küzdöttem. Belekóstoltam, és annyira megszerettem, hogy karmester akartam lenni.

Harminchárom éve vezeti a leánykórust, ez is sok kihívást hozott?

– Bejártuk fél Európát, számtalan fesztiválon vettünk részt, és sok díjat kaptunk. 2005-ben Moszkvában a világfesztiválon léptünk fel, több mint nyolcvan kórussal. Felejthetetlen élmény volt.

Az elmúlt évtizedekben megközelítőleg hatszáz diák fordult meg a kórusban. Nagyon nehéz összehozni az elfoglalt kórustagokat, mindannyiunknak egyformán kell akarni. Sok türelem és kitartás kell hozzá. A legnehezebb kitalálni, hogy mi legyen a program, ami újdonságot hoz, amivel felcsigázzuk a közönséget. Gyakran ezzel álmodok. Hallok egy dalt, egy dallamot, egy operarészletet álmomban. Felébredek és lejegyzem, ami a fejemben van, azután ebből összeáll a téma. Két év múlva lesz a Szabadkai Leánykórus 35. évfordulója, és ekkor megyek nyugdíjba is, így alakult.

Hogyan tervezi tölteni a nyugdíjas éveket?

– Gomboson a Dunánál van egy víkendházunk, oda majd kimegyek és pecázok. Nem célom sok halat fogni, csak kint lenni a természetben a víz mellett és „beszélgetni a halakkal”. Ugyanakkor a nyugvás állapota nálam csak ideiglenes. Egy idő után valamit tennem kell, mert nem tudok mit kezdeni magammal. Nem mondtam még le végleg a leánykórusról sem, de jött egy olyan ötlet is, hogy alapítsak egy vegyes pedagóguskórust. Elképzelésem van arról is, hogy milyen jó lenne Queen-dalokat előadni. Nem hiszem, hogy valaha is összejön, pedig nagy kihívást jelentene. Nagyon jó zenészek és markáns, karakteres hangú énekesek szükségesek hozzá, de szerintem találnék ilyeneket Szabadkán. Valamit csinálok majd, de először is egészség kell, meg pozitív gondolatok.

Honnan merít pozitív gondolatokat?

– A családból. Feleségemmel egy fiunk és egy lányunk van, valamint három kis unokánk. Amikor összejön a család, a zongoránál gyerekdalokat játszunk és énekelünk. Amikor úgy érzem semmi sem akar sikerülni, rájuk gondolok és az erőt ad. A zene is hajtóerő. Reggel, amikor felébredek, előjön bennem egy dal és egész nap azt dúdolom.

Ma melyik ez a dal?

– A Keresztapa című film zenéje.