Fölszámoltak egy veszélyes szeméttelepet

JJ

2016. május 20., 10:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Újszelencse lakótelep a város urbanisztikailag legrendezettebb, egyben legsűrűbben lakott része. Van szabadtéri edzőterme, parkja, sportpályái és kiserdeje, a Rokovaci erdő, a városrész „tüdeje”. Nagyon fontos, nagy szükség van rá, mert a közeli döghamvasztó által kibocsátott kellemetlen szagok mellett az épülettömbök körüli szeméttárolókból is gyakran árad a bűz.

Meddig marad majd tiszta a kiserdő bejárata? (Fotó: Fekete J. József)

A friss levegőre szomjazók ilyenkor a kiserdő oázisát keresik föl, ahol lehet kocogni, futni, sétálni, kerékpározni… és szemétbe botlani. Az erdőcske bejáratánál áll ugyan egy szeméttároló, de akadnak olyanok, akik egyszerűen a konténer mellé dobálják a szemetüket. Így akárhányszor el is takarítják az illegális szemétlerakóból a hulladékot, mindig újból megjelennek a szemétkupacok.

A környéken lakók a közelmúltban már olvasói levelekben is arra panaszkodtak, hogy az erdőcskében „a már megszokott hulladék” mellett állati tetemeket, sőt, fölszakított műanyag zsákot láttak, amelyekből állati belsőségek, belek türemlettek elő. Fölhívták a figyelmet a veszélyre, amit ez a hulladék jelent a forgalmas sétatéren és a Dositej Obradović iskola közeli sportpályáinak látogatóira, az iskola diákjaira nézve.

A lakossági bejelentések nyomán a város illetékes szolgálata gyorsan fölszámolta az illegális szemétlerakót, a helyét pedig körbeárkolta, hogy nehezebben lehessen megközelíteni, valamint kitett egy „Szigorúan tilos a szemétlerakás” föliratú táblát is.

Bár a szemetelést a tiltás helyett bizonyára jobban akadályozná a lelkiismeret, valamint a polgártársaink és a környezetünk iránti felelős magatartás. Ez viszont sokakból hiányzik.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége