2024. május 8., szerda

Emléktábla a vajdasági ügyvédség évfordulójára

A Szabadkai Zeneiskolában kezdte meg működését 1875-ben a Szabadkai Ügyvédi Kamara

Pénteken Szabadka volt a házigazdája az Ügyvédség napjai elnevezésű rendezvénysorozatnak, amelynek keretében díszülésre és emléktábla leleplezésére került sor.

A Szabadkai Ügyvédi Kamara, mint Vajdaság területén elsőként létesített kamara, 1875-ben lett megalakítva, a térségben az ügyvédi tevékenység pedig 268 éve létezik.
Srđan Sikimić, a Vajdasági Ügyvédi Kamara elnöke üdvözlő beszédében elmondta, az ügyvéd értelmiségi-jogi tevékenységgel foglalkozik, vagyis jogi segítséget nyújt mindazoknak, akiknek a jogai veszélyeztetve vannak. Kiemelte, minden korszerű állam a törvények tiszteletén és a független, önálló igazságügyi rendszeren alapul. A jogrend előmozdítása, az államberendezés védelme csak igazolják ennek a szakmának a további létjogosultságát az emberi jogok és szabadságok védelme területén.
A médiának nyilatkozva a kamara elnöke elmondta, addig nem beszélhetünk az igazságügy reformjáról, amíg minden hatalmi garnitúra saját ellenőrzése alá vonná az igazságügyi rendszert. Kiemelte, a Szerbiai Ügyvédi Kamara jelenlegi vezetőségének nincs joga tevékenységének végzésére, mert mandátumuk lejárt, tehát egy törvénytelen állapot áll fenn. Ezért ők azt követelik, hogy a kamara jelenlegi vezetősége vonuljon vissza, és tegye lehetővé a legális tisztújítást.
A Vajdasági Ügyvédi Kamara tökéletesen működik, tette hozzá, ügyvédek és gyakornokok edukációjával is foglalkoznak, és intenzív együttműködésük van a volt Jugoszlávia területén és az EU országaiban működő kamarákkal.
A díszülésen jelen voltak és felszólaltak a szegedi és a temesvári ügyvédi kamarák képviselői is. Ezt követően a Szabadkai Zeneiskola épületén került sor annak az emléktáblának a leleplezésére, amely a vajdasági ügyvédség 140 éves évfordulójának állít emléket.
Ez alkalommal Józsa László szabadkai ügyvéd elmondta, 1875. augusztus 11-én a mai Vajdaság területén elsőként a zeneiskola épületében alakult meg a Szabadkai Ügyvédi Kamara.
– Kevesen tudják, hogy a mai zeneiskola épületében a XIX. század utolsó negyedében itt volt a törvényszék székhelye, és ugyanitt kapott székhelyet a szabadkai kamara is – emlékeztetett Józsa, hozzátéve, erre hívja fel az emberek figyelmét a most elhelyezett emléktábla.
A táblát Ruža Dulić, a szabadkai ügyvédi kar korelnöke leplezte le. Magyar, szerb és román nyelvű felirat szerepel rajta.