2024. április 18., csütörtök

Shakespeare drámáinak egy csaknem 400 éves kiadását találták meg

William Shakespeare drámáinak egy csaknem 400 éves kiadását találták meg egy skót kastélyban, Bute szigetén.

Az irodalomtörténészek által Első fólióként emlegetett kiadvány William Shakespeare darabjainak 1623-ban megjelent első gyűjteménye, amely a neki tulajdonított harminchat színpadi művet tartalmazza.

A teljes címén Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámái és tragédiái című gyűjteményt mintegy 750 példányban nyomtatták ki. A darabok között szerepel a Macbeth és az Ahogy tetszik című színmű is.
A bute-i Mount Stuart gótikus kastélyban talált kiadás hitelességét Emma Smith, az Oxford Egyetem Shakespeare-kutatója állapította meg.

A professzor a BBC-nek nyilatkozva felidézte: amikor kapcsolatba léptek vele a gyűjtemény gondozói, nem gondolta, hogy tényleg egy Első fólióról van szó, ám a közelebbi vizsgálat bebizonyította, hogy valóban a ritkaság került elő.

A három bőrborítású kötet becslések szerint 2,5 millió fontot (966 millió forintot) érhet. Az Első fólióból a most fellelt példánnyal együtt mindössze 234 maradt fenn a kutatók mai ismeretei szerint.

Smith hangsúlyozta, hogy a kiadvány nélkül Shakespeare munkáinak fele elveszett volna. A gyűjteményes kiadást először 1623-ban, hét évvel Shakespeare halála után publikálták.

A kötetet először csütörtöktől nézheti meg a közönség a Mount Stuart kastélyban megnyílt kiállításon, amely október 30-ig látogatható.

Két éve Franciaországban, a Calais közeli Saint-Omer egykori jezsuita kollégiumának gyűjteményében fedeztek fel egy Első fóliót, melyet idén nyáron a londoni Shakespeare's Globe-ban is kiállítanak.

A brit drámaíró 1616. április 23-án hunyt el, idén számos megemlékezést tartanak halálának 400. évfordulójának alkalmából.