2024. április 27., szombat

Nekemisták

Ahogy közelednek a választások, szinte minden napra jut egy „kenyeret és cirkuszt a népnek”. A legújabb a magas rangú állami tisztségviselők fizetésének kérdése. A napokban ugyanis kiderült, hogy egy munkacsoport megkezdi a miniszterek és az államtitkárok keresetét szabályozó törvény tervezését. Ha valamikor valóra válik az elképzelés, a kormánytagok és „helyetteseik” a jelenlegi bérüknek a duplájára számíthatnak.

Azt talán mondani sem kell, hogy – amint Kori Udovički miniszter asszony hangoztatta – „nem az ő ötletük”, hanem az ezzel kapcsolatos minden felelősséget igyekezett áthárítani a Világbankra. Ennek a pénzintézménynek az illetékesei ugyanis a szerb kormánytól szinte követelik, hogy jelentős mértékben növelje a miniszterek és az államtitkárok járandóságát, mert a jelenlegi körülmények között erősen fennáll(hat) a korrupció veszélye. Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja!

Egyébként a Világbankra való hivatkozás nem új keletű, hiszen amikor voluntarista módon, vagyis szinte egyetlen tollvonással mélyen belenyúltak a nyugdíjasok zsebébe (és azóta is havonta kétszer benne kotorásznak), akkor is váltig szajkózták, hogy ezt a kizsebelést nem szívesen teszik, de a Világbank megköveteli a nyugdíjak és az állami költségvetésből finanszírozott személyek keresetének csökkentését, különben…!

Lehetséges, hogy ez így van, de akkor azt is szóvá kell tenni, hogy ugyanezen pénzvilági mogul követelése szerint az állami vállalatok költségvetésből történő támogatását is meg kell szüntetni. Márpedig erre mind a mai napig nem került sor. Tudjuk, hogy erre az évre csaknem egymilliárd euró fog kicsurogni a közös kasszából a vasút, a közútkezelő, a Srbijagas…, és még ki tudja hány állami feneketlen zsák légzőkészüléken tartása érdekében. Ennek az áldatlan és drága állapotnak a megszüntetése érdekében a kormány úgyszólván semmit sem tett. Az adófizetők nyögik a terheket, miközben egyes közvállalatokban úgy bánnak a pénzzel, mint a Csáki szalmájával: mindenki, aki teheti, húzza-vonja a szélrózsa minden irányába.

Vajon ebben az esetben miért nem veszik olyan komolyan a Világbank intelmeit, mint a levonások és a saját fizetésük növelése esetében?

Az az érvelés is nehezen állja meg a helyét, hogy egyes hivatásoknál a fizetések meghatározásakor nem szabad mereven ragaszkodni az iskolai végzettséghez, mivel különleges tulajdonságokat és képzettséget követelnek. Mint például a rendőröknél. Nem kétséges, hogy a kék egyenruhások és egyáltalán a „terepen”, vagyis a községekben és a városokban védelmi, valamint adminisztratív munkakörben dolgozók – árnyaltan szólva – nincsenek agyonfizetve. Nem lehet azonban egy kalap alá venni a békés (mint például a vajdasági kisvárosok) környezetben az utcákat rovó „talpasokat”, vagy a különleges egységek tagjait. Az utóbbiakra főleg érvényes egy régi megállapítás, miszerint a terrorelhárítási szolgálat soraiba lépve lényegében szerződést kötöttek a halállal. Tudták, hogy a havi –amint hírlik – 85.000 dináros fizetésnek mi (lehet) az ára.

Őket semmiképpen sem szabad ugyanolyan elbírálásban részesíteni, mint a minisztériumi tintanyalókat, akiknek a száma az utóbbi néhány évben, természetesen párthovatartozás alapján, alaposan megnőtt. S mintegy önön létezésük igazolásaként olykor sorozatban gyártják a logikátlan, kevés (vagy semennyi) haszonnal járó előírásokat. Teszik ezt feljebbvalóik, vagyis az államtitkárok és a miniszterek ötletei alapján.

Nos, ezért a munkáért aligha jár a jelenlegihez viszonyított dupla fizetés. Még akkor sem, ha a miniszterelnök erélyesen kikelt magából az ötlet ellen. Ezt azonban nem biztos, hogy komolyan kell venni, hiszen választások közelednek, s ilyenkor szükség van minden mennyiségű populista demagógiára.

A „nekemisták” pedig hadd reménykedjenek sorsuk még jobbra fordulásában.