Esterházy János gróf rehabilitációjának eddigi elmaradása a szlovák állam becsületén esett kiküszöbölendő csorba – mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke vasárnap a felvidéki politikus emlékére rendezett budapesti ünnepségen.
Gulyás Gergely beszédében hangsúlyozta: Esterházy János a 20. századi magyar politika egyik legtiszteletreméltóbb személyisége, aki bármely nemzet számára példaképül szolgálhat. A „népéért életét is feláldozni kész közszolga” felmentése sokkal inkább érdeke az őt elítélő államnak, mint az erőszakot, rabságot és halált elszenvedett mártírnak.
Esterházy Jánost méltatva úgy fogalmazott: az első világháborút követően magyarnak maradni az elcsatolt területeken, a magyarok jogaiért küzdeni az utódállamokban, egyedüliként nemmel szavazni a szlovák parlamentben a zsidóság deportálásáról, majd üldözöttek százait menteni, végül „a lélek megtöretése nélkül viselni tizenkét évnyi kommunista kényszermunkát és börtönt” csak „sziklaszilárd jellemmel, a keresztény hit e világon túli igazságába vetett meggyőződéssel lehet”.
Az Országgyűlés alelnöke kitért arra is: Esterházy János hazaszeretetéről mindennél többet elárul, hogy 1957-ben, végóráit élve azt kérte a hatóságoktól, szállítsák át csehországi börtönéből a nyitrai börtönbe, hogy a szülőföldjén halhasson meg. Az pedig a kommunista hatalom természetét példázza, hogy nemcsak ennek a kérésnek a teljesítését tagadták meg, de családja sem kapta meg a holttestét, hogy méltóképpen eltemethesse.
A Rákóczi Szövetség által szervezett megemlékezésen a résztvevők megkoszorúzták Esterházy János emléktábláját annak a Szép utcai háznak a falán, ahol budapesti tartózkodásai idején lakott 1940 és 1944 között. Koszorút helyezett el mások mellett Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Surján László kereszténydemokrata politikus, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője a koszorúzás előtt kiemelte: Esterházy János a politikáját a kereszténység-magyarság-szociális érzékenység hármasságára építette. A felvidéki politikus egész életében a szlovák–magyar sorsközösségben gondolkodott. Surján László szerint ahhoz, hogy szlovákok és magyarok közösen tisztelhessék Esterházy Jánost, mindkét nemzetnek változtatnia kell.
