2024. április 20., szombat

Nem csak egyetlen nap

Európa közepéből szemlélve nehéz megérteni a más kultúrkörökben levő nők helyzetét, kiváltképp egy csadorba öltözött muzulmán hölgyét, egy kendőt viselő háredi asszonyét vagy egy körülmetélt maszáj lányét. Innen szemlélve a különböző civilizációkat, talán nem is a mi dolgunk, hogy ítélkezzünk, hogy megmondjuk, mi a jó egy tőlünk sok száz kilométerre levő nőnek. Talán először a szűkebb környezetünkben kellene szétnézni és megvizsgálni a férfiak számára talányos, kiszámíthatatlan teremtményt, a fenséges nőt. Túlzottan tarka a világ, s még sokszínűbb a férfiak képe a nőkről.

Az első kapcsolat a nővel egy meleg, biztonságos védőburok, az univerzum kicsiben. Ha ott valami megsérül bennünk, akkor a seb a sírig kísér, és lehet, soha nem leszünk egész emberek. Vigyázni kell az áldott állapotban levőkre.

Ha a kegyetlen világ által megsebzett gyermeket nem öleli át az anyja, akkor elsüllyedhet a bizonytalanság ingoványában. Óvni kell az édesanyákat, hiszen a világ terhe rajtuk. Az idő múlásával kiveszhet az idősek iránti tisztelet, s így nem vesszük észre az érett élettapasztalattal rendelkező, az őszi színeket idéző, igazi emberi érzéseket tükröző nagyszülőket. 

Fotó: Diósi Árpád

Fotó: Diósi Árpád

Alázattal vegyes tisztelettel tekintsünk a nagymamákra, hiszen egyszer mindannyian megöregszünk. Ki mint vet, úgy arat, és a karma cséplőgépe nem tesz kivételt senkivel.

A szerelem a legszebb dolog az életben, mondta a kedves magyartanárnőm a gimnáziumban. Mindig szeretettel gondolok vissza a tanárnőre, és elmosolyodok a kijelentésén. Az axiómáját se megerősíteni, se megcáfolni nem tudtam eddig. Aphrodité messziről integet, s a gyengédséget idéző másik nem képviselői körbevesznek mindennap. Amikor bal lábbal kelek fel, semmi sem tud olyan gyorsan jókedvre deríteni, mint a női szépség mindent kitöltő látványa. Az aranymálinkó trillája, az örökzöld erdő közepén levő liget szépsége, a hűvös tengeri levegő frissessége, a Nagymamám palacsintájának az íze, a parfüm ösztönöket feltáró szédítő ereje, mind egyesül a szeretett nőben. Vénusz keserédes rabigáját gyakran a nők vetik ki a férfiakra, de haragudni nem lehet rájuk.

A nők időnként elfelejtik, hogy nők, s ennél kevesebb szomorú látvány van. Időnként fojtogató füstként telepszik rám a mindent átható szexizmus mustárgáza, és megütközöm a nők szexuális objektumként való kezelésén. A lányok már kiskorukban idomulnak ehhez a szemlélethez, és alávetik magukat a megkövetelt rítusoknak. Miniszoknyás kislányok, kifestett tizenévesek és bizonyítani akaró kamaszlányok igyekeznek a húspiacra. Általában sötét éjszaka zajlanak a legnagyobb alkudozások a húspiacon, időnként egy kis pszichoaktív szer vagy alkohol támogatása mellett. A kanok büszkén dicsekednek a trófeává tárgyiasított lányokkal, akik mindehhez önként, dalolva asszisztálnak. Az állatiasság összemosódik az emberi létformával. Kecses hajadonok változnak át kiégett, klinikát megjárt kísértetekké.

Az igazi nő fogalma egybeolvad a misztériumok ősi történeteivel. Nincs rá helyes és univerzális definíció. Az igazi nő mer nő lenni, felvállalja a nemét, és nem akar férfiszerepeket magához ragadni. Természetesen van hely mindenki számára, embertársaink között vannak leszbikusok és transzneműek is.

 Az igazi nőnek van bája, erős, és nem hiányzik belőle az anyaösztön. Az igazi nő soha nem lesz csúnya, mert a belső szépsége világosságként fénylik. Az igazi nő becsüli önmagát, és megbecsüli az igazi férfit. Az igazi nő jó anya, a mindennapok hőse, aki nélkül megáll az élet.

 Nehéz igazi nőnek lenni, ha nincs mellette igazi férfi. A maszkulin társadalom sokszor olyat követel a gyengébb nemtől, ami egyszerűen nem ildomos. Nem szép dolog lenézni a nőket, sem megütni, sem félelemben tartani. El lehet azon gondolkodni, hogy a helytelen értékrenddel élő férfi milyen hatással van a nőre? Az egészségtelen életfelfogással rendelkező férfit vajon megölelte az édesanyja, amikor szüksége volt rá? Vajon a frusztrált férfiak mit várnak el a nőktől? Kit hibáztathatunk a megtiport nőket ért igazságtalanságokért?

A nő reggel felkel, tükörbe néz, de ki néz vissza? Vajon szereti azt a valakit a tükörben, vagy csupán egy megtűrt képmást lát maga elé meredve? Kinek akar megfelelni, a női princípium kiteljesedésének vagy a deformálódott társadalmi elvárásoknak? Vajon kell a több kiló festék a női arcra, s kell-e szégyellni a fölös kilókat? Ki garantálja azt, hogy a férje nem csalja meg, és ha mégis, akkor miért teszi? Milyen láthatatlan erő repeszti meg a nő tükörképét? Miért elégedetlen a nő? Miért nem szeretjük a nőket, ahogy azt ők szeretnék? Miért nem becsüljük a nőket, ahogy azt megérdemlik? Miért sír a koszorúslány az esküvő előtt? Miért magányos a menyasszony? Miért sírdogál az édesanya, és miért fáj a nagymama szíve?

Hiányzik az önbecsülés, megrozzant az értékrendszer mestergerendája, a családmodell válságban van. Nőnapot kellene ünnepelni, de nem évente egyszer, hanem mindennap. Pontosabban fogalmazva az embert, és az életet kellene ünnepelni, de mindenekelőtt tisztelni.