2024. május 8., szerda

Követhető a költségvetés minden dinárja

A tartományi vezetés bemutatta az elektronikus átláthatósági nyilvántartó rendszert

Bojan Pajtić tartományi kormányelnök, Zoran Radoman tartományi pénzügyi titkár és Miroslav Vasin tartományi gazdasági, foglalkoztatási és a nemek egyenjogúságával foglalkozó titkár tegnap a tartományi kormány épületében sajtókonferencia keretében bemutatta az elektronikus átláthatósági nyilvántartó rendszert.

A tartományi kormány elnöke elmondta, hogy már négy éve folyamatason tudomást szereznek egyes médiumokból, hogy a tartományi vezetés több ezer embert foglalkoztat, és így az adófizetők több milliárd dinárja veszett el.
– Ezekre a rágalmakra reagálva elhatároztuk, hogy a Nyugat-Balkánon egyedülálló és a legfejlettebb európai uniós országokra jellemző átláthatósági nyilvántartó rendszert hozunk létre. A költségvetés minden egyes dinárjának az útja ezáltal követhető. A honlapon közzéettük minden felelős vezető beosztásban levő tartományi hivatalnok életrajzát, s így a polgárok meggyőződhetnek arról, hogy a köztársasági vezetéssel ellentétben itt nem találhatók megvásárolt vagy hamis diplomák. Nem léteznek titkos szerződések, minden teljesen nyilvános. A honlapnak köszönhetően a szerbiai polgárok bármelyik percben a honlapon hozzáférhetnek a tartományi vezetés munkájával kapcsolatos minden információhoz. A 2004-re visszamenőleg követhető, hogy a tartomány milyen költségvetési eszközökkel rendelkezett, és hogy azokat mire és hogyan használta fel. Felhívom a köztársasági vezetést, hogy kövesse a tartományi példát, mivel az egyszer felállított átláthatósági rendszert nem lehet megszüntetni – magyarázta a tartományi kormányfő.
– A honlapon követhető a tartományi adminisztráció minden egyes szervének a költségvetése, a pénzügyi tervek, a közbeszerzéi tervek, a költségvetési kiadásokról szóló jelentés, valamint az alkalmazottak számáról készült részletes kimutatás. Rendszeresen frissíteni fogjuk a honlapot, így az érdeklődő polgárok mindig hozzáférhetnek a naprakész információkhoz – mutatott rá Zoran Radoman.

Miroslav Vasin kifejtette, hogy a tartományi vezetés a köztársasági adminisztrációt minden téren megelőzte az európai értékek megvalósítását illetően.
– Szeretnénk, ha a köztársasági vezetés követne bennünket az európai úton, és nem tenne meg mindent annak érdekében, hogy jelentéktelen fényben tüntesse fel eddigi munkánkat. A köztársasági vezetés folyamatosan figyelmen kívül hagyja, hogy Vajdaság jelentős európai régióvá vált, és mindig az Európai Unió felé húzó motorja volt az országnak. Most egy lépéssel továbbmentünk és a teljes átláthatóság felé haladunk – hangsúlyozta Vasin.
Az átláthatósági nyilvántartó rendszer a www.budzet.vojvodina.gov.rs honlapcímen érhető el.